KÖLTÖZZ EGERBE! – PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Eger Önkormányzata „Költözz Egerbe!” címmel pályázatot hirdet, melynek nyertesei 2014. augusztus 6-a és augusztus 20-a között, két hétig élvezhetik Eger vendégszeretetét.

egerK.preview

A felhívásra olyan, élményekre és kikapcsolódásra vágyó, kreatív fiatalok (párok, barátok) jelentkezését várják, akik otthonosan mozognak a közösségi médiában, szívesen vezetnek blogot, érdeklődnek a hazai kulturális programok és fesztiválok iránt, és vállalják, hogy egri történeteiket – fényképek és videofelvételek közzétételével, valamint szöveges formában – megosztják az egész országgal.
Ami az élményen túl garantált: a nyertes párnak az egriek 100 000 Ft költőpénzt, szállást, a különböző eseményekre szóló belépőjegyeket, valamint több vacsora meghívást biztosítanak.

A pályázati határidőt MEGHOSSZABÍTOTTUK!: 2014. július 15.

Jelentkezés módja: egy 1 perces videoblog feltöltése egy videomegosztóra, majd a link továbbítása egy rövid bemutatkozó levél kíséretében a koltozzegerbe@ph.eger.hu címre.
A video témája: „Miért szeretnénk Egerbe költözni?”
A jelentkező párosok személyes meghallgatáson is részt vesznek, Budapesten, július 18-án, a Játékszínben (1066 Bp., Teréz krt. 48.)!
Bővebb infó: sajto.eger.hu

Related Posts

KÉT ÚJ ELŐADÁST MUTATOTT BE A STAFÉTA

A tehetséggondozás támogatása érdekében Budapest Főváros Önkormányzata a FÜGE lebonyolításában meghívásos pályázatot tett közzé 2015 őszén. A STAFÉTA célja, hogy a kisebb produkciók és a…

Budapest legmenőbb teraszát keresi a Főváros!

Laza, puccos, kutyabarát, gyerekbarát? Háztetőn, Duna parton vagy parkban,..? Mindenütt terasz! Idén harmadik alkalommal hirdeti meg a budapesti kerthelyiségek és vendéglátós teraszok versenyét a Főváros.…

Óbuda Napja 2016

2016. május 6–7. Fő tér – Szentlélek tér, Zichy udvar. A nap háziasszonya: Barabás Éva Május 6. péntek SZENTLÉLEK TÉR 16.00–22.00 Gasztronómiai kalandozások 18.00 Budapest Voices 20.30…

Jumurdzsák idén is blogol az eger.hu-n!

A 2013-ban elindított projekt idén is folytatódik. Kálloy Molnár Péter és Süveges Gergő után valaki ismét álarcot húz és blogolni kezd Egerről, magáról, a múltról…