Konferencia a Nők Elleni Erőszak Megszüntetésének Világnapja alkalmából

A Nők Elleni Erőszak Megszüntetésének Világnapja alkalmából az S.O.S. Krízis Alapítvány 2017. november 24-én, 10:00 és 14:00 óra között immár hagyományosan szakmai konferenciát rendez. Ebben az évben bántalmazottak egészségügyi ellátására fókuszál a konferencia szakemberek számára meghirdetett része. A kapcsolati erőszak áldozataival mindenütt találkozhatunk, s mindenütt kapcsolatba is kerülünk velük. A nagy ellátórendszerek közül az egészségügy egy kiemelt szereplője az áldozatok ellátásának segítésének, a velük való együttműködés meghatározó pontja lehet a további támogatásnak, segítésnek. Az áldozatot segítő szervezetek, intézmények, hatóságok és szolgáltatók együttműködésének megteremtése, a közös gondolkodás, közös munka alapja kell, hogy legyen, a másik megismerése. Konferenciánk célja, hogy az egymás mellett, egymással összefüggésben dolgozó szolgáltatók és hatóságok rálássanak egymás munkájára, ezzel is erősítve az együttműködések kialakulását.
Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
1131 Budapest, József Attila tér 4.
Program:
9:30-10:00 Regisztráció, kávé
10:00-10:05 Megnyitó – Kalmár György, S.O.S. Krízis Alapítvány elnöke
10:05-10:35 Prof. Dr. Keller Éva, SOTE Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézet igazgatója – Bántalmazott az egészségügyben
10:35-10:55 Köbli Mihály r. alezredes, V. Kerületi Rendőrkapitányság – Az egészségügy és a rendőrség kapcsolata
10:55-11:30 Antal Gábor, krízisintervenciós tanácsadó szakpszichológus – A bántalmazó személyisége
Szünet, szendvicsebéd
12:15-12:45 Dr. Antritter Zsófia, SOTE- II. Sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika – A nemi erőszakon átesett nők nőgyógyászati ellátása
12:45-13:15 Lengyel Ingrid, Integrált Jogvédelmi Szolgálat –Betegjog
13:15-13:45 Dr. Albert István, Magyar Orvosi Kamara Budapesti Területi Szervezet elnöke – Szolgáltatói jogvédelem: Az egészségügyi dolgozókat védő speciális rendelkezések
Délután 15 órától középiskolás gyermekek számára szervez az Alapítvány interaktív játékokat, amelyben olyan élethelyzeteket modelleznek játékos formában, amelyek a kamaszok számára fontosak, vagy adott esetben veszélyesek lehetnek. Az internet veszélyei, a tanulás és korai iskolaelhagyás problémái, a párkapcsolati erőszak, a prostitúció, a gyermekjogok, a kortárs erőszak témájában játszanak a gyerekek az állomásokon.
Ezt a programot az Életrevalók prevenciós társasjátéka zárja.
A konferencián való részvétel ingyenes, azonban a terem korlátozott befogadóképessége miatt regisztrációhoz kötött, melyet az alábbi linken tehetnek meg: http://bit.ly/2yusivV
Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/128515964506820/
Kérjük a sajtó képviselőit, hogy jelenlétüket, valamint interjúkészítési szándékukat előre jelezni szíveskedjenek.

Related Posts

Konferencia a nők és gyermekek elleni erőszak, a prostitúció és az emberkereskedelem ellen

Az S.O.S. Krízis Alapítvány ebben az évben is megtartja hagyományos rendezvényét 2014. november 25-én, a nők elleni erőszak megállításának világnapján. Mind az érdeklődő szakembereknek, mind…

Egyetlen pofon sem férhet bele!Ne csak gyereknapon legyünk jó szülők!

A gyereknevelésnél aligha létezik megosztóbb téma. A legtöbben szeretnénk „elég jó szülők” lenni ahhoz, hogy érett, talpraesett és életre való felnőtteket neveljünk gyermekeinkből, hogy felnőve…

Karanténszokásokból új életforma

Több mint 10.000 felhasználó megkérdezésével végzett európai felmérést a Samsung, mely bemutatja a koronavírus-járvány és a karanténintézkedések felhasználók értékrendjére gyakorolt hatásait. A legtöbben sokkal jobban…

A szeretet nem árt – Az erőszaknak nincs helye egy kapcsolatban

A magyar nők 23 százaléka szenved el élete során valamilyen fizikai erőszakot. November a nőket érő erőszak elleni küzdelem hónapja, amelynek az egyik legelkötelezettebb magyarországi…