A debreceni Svetits Katolikus Általános Iskola csapata nyerte az Európai Képes Öko Napló Versenyt és az ezzel járó 5000 eurót. A diákok – a Panasonic és a Nemzetközi Környezetvédelmi Nevelésért Alapítvány által életre hívott oktatási program részeként – környezetvédelmi célok megvalósítására használhatják fel a díjat. Az iskola nagy hangsúlyt fektet tanulói tehetséggondozására, valamint a tevékenység – központú oktatásra, feltehetően sikerükhöz ez is nagyban hozzájárult.
Az Iskola csapata – Fucskó Lili, Komádi Barnabás, Kovács Hanna, Nagy Anna Napsugár, Püspöki Gergely Péter és felkészítő tanáruk, Tardi-Nagy Andrea – kapta az idén második alkalommal meghirdetett Európai Képes Öko Napló Verseny fődíját, amelynek összege 5000 euró volt.
A versenyt a Panasonic és a Nemzetközi Környezetvédelmi Nevelésért Alapítvány (Foundation for Environmental Education, FEE) hívta életre annak a Kölyöksuli oktatási programnak a részeként, amelynek keretében Európa-szerte 16 országban csaknem 110 ezer diák tanult az elmúlt években környezetvédelemről, környezettudatos életmódról.
A Kölyöksuli egy 2009-ben Nagy-Britanniában és Németországban készült kísérleti tanulmány alapján indult 2010 őszén. Célja, hogy támogassa az iskolákban folyó környezettudatos oktatást a 7-11 évesek számára. A tananyagot éghajlati tankönyvektől és munkafüzetektől tanulják meg az iskolások, és prezentációk, videók segítségével jutnak el a tantervvázlat összeállításáig. Magyarországon mostanáig már több mint 3200 tanuló vett részt a programban.
A Kölyöksuli keretében meghirdetett Európai Képes Öko Napló Verseny két fordulóból állt. Az első körben a résztvevő országok pályázóinak legjobbjait választották ki a Panasonic és az FEE szakemberei. A döntőben közülük került ki az a csapat, amelyik végül elnyerte a fődíjat. Az 5000 eurót az iskolák környezetvédelmi célokra és ilyen jellegű beruházások megvalósítására használhatják fel. A nyeremény bizonyára jó gazdára talál a nyertes iskolában, hiszen az oktatás alapvető célkitűzései között a környezettudatosság kiemelt fontossággal bír az intézményben.
Tavaly Magyarországot a második fordulóban az aszódi Csengey Gusztáv Általános Iskola képviselte. Ebben az évben a debreceni csapat 11 ország – Ausztria, Bulgária, Csehország, Németország, Spanyolország, Olaszország, Lengyelország, Románia, Szlovákia, Törökország és Nagy-Britannia – diákjait utasította maga mögé pályamunkájával.
A zsűri többek közt a kreativitást, a környezetvédelem fontosságára felhívó üzenet erejét, annak közvetlenségét, a rajzok színeit, valamint a képek, és a naplóból kiolvasható történet egymáshoz illő mértékét értékelte. Így először a Panasonic társadalmi felelősségvállalással (CSR) foglalkozó PR-szakemberei 5 országra szűkítették a döntősök körét, közülük pedig Laurent Abadie és Domique Morisse, az UNESCO munkatársai, valamint Marion Aide (World Vision) kiválasztotta a három legjobbat. A versenyben maradt kelet-európai országok – Románia, Bulgária és Magyarország – csapata közül végül a Panasonic alkalmazottak belső közösségi oldalának felhasználói szavazással döntöttek.
Related Posts
Na, most aztán jól megkapta a tehetségkutatókon edződött nézőközönség, a sosem változó zenei celebvilág, no meg a zeneszerető és vájt fülű közönség is. A Byealex…
Egyedi zöld színt vezet be termékein a kulacsokat és Microdrinkeket forgalmazó Waterdrop vállalat. A feltűnő, élénk színnel a vállalat kifejezi elköteleződését a környezetvédelem és fenntarthatóság…
Nem szokatlan reggeli utcakép, ahogy felnőttek és gyerekek egyaránt aludobozos itallal a kezükben sietnek az iskolába vagy a munkahelyre. Elfogyasztásuk után azonban, nagy lehet a…
A folyadékpótlás fontosságát talán már nem kell senkinek sem magyarázni, mindenki tudja, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékbevitel a kiegyensúlyozott táplálkozás elengedhetetlen része. A…