NOVEMBER 12-ÉN, VASÁRNAP EGY CSEPP VILÁGNAP ÉS DIABÉTESZ SÉTA

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány november 12-én, vasárnap 10-18 óra között új helyszínen, Budapesten a Millenáris B épületében tartja ingyenes családi egészségnapját, az Egy Csepp Világnapot. Fellép többek között Tóth Vera, a Kolompos Együttes, a Talamba Ütőegyüttes, az X-Faktor énekesei és előadást tart Szabó György, büki füvesember is. Pataki Zita, Vadon Jani, Rákóczi Feri, a Barátok közt szereplői – Erős Antónia vezetésével – interaktív Egészség-Talkshowk-ban működnek közre. Lesz Egy Csepp Konyha és a Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztesét, a Pöttyös Pannit is megkóstolhatják az érdeklődők.


Zenészek, műsorvezetők és színészek is részt vesznek az Egy Csepp Szúrópróbán, ahol nem csak vércukorszintjüket mérethetik meg, de számos egyéb ingyenes szűrésre is vállalkozhatnak. Az Egy Csepp Világnapon vidám programokról is gondoskodnak a szervezők, többek között fellép Tóth Vera, a Kolompos Együttes, a Talamba Ütőegyüttes, az X-Faktor énekesei és előadást tart Szabó György, a büki füvesember is.
Idén számos híresség – köztük Pataki Zita, Vadon Jani, Rákóczi Feri, a Barátok közt szereplői – Erős Antónia vezetésével a programismertetésen és az értékes nyeremények kisorsolásán kívül interaktív Egészség-Talkshowk-ban is közreműködnek.
Izgalmas lesz az Egy Csepp Konyha programja is, ahol Bechmann György cukrászmester, Bernáth József séf és Kiss Dóri, az „Életem gluténmentesen” könyv szerzője készít egészséges finomságokat a közönség bevonásával. A Magyarország Cukormentes Tortája verseny győztesét, a Pöttyös Pannit is megkóstolhatják az érdeklődők a rendezvény főtámogatója, a 77 Elektronika Kft. jóvoltából, és vonzó programnak ígérkeznek az EgészségTér előadásai is. A családok számára ugrálóvár és KölyökPark játszóház izgalmas gyermekfoglalkozások garantálják a kikapcsolódást.
Erős Antónia vezeti idén is a már megszokott Diabétesz Sétát, mellyel az Egy Csepp Figyelem Alapítvány arra hívja fel a figyelmet, hogy napi 30 perc mozgással sokat tehetünk a 2-es típusú diabétesz megelőzéséért, és hogy a sport a cukorbetegek számára az életminőség jelentős javulását, a jobb vércukorértékeket jelentheti.
Fontos eseménynek számít évről évre az alapítvány patikai programja, a Cseppont Patikahetek is. November 6-19. között jelentős kedvezménnyel vásárolhat bárki bizonyos egészségügyi mérőeszközöket és tesztcsíkokat több száz patikában.
Az Egy Csepp Világnap főtámogatója a magyar fejlesztésű Dcont® vércukormérő készülékcsaládot gyártó 77 Elektronika Kft. A rendezvény támogatói a Richter Gedeon Nyrt., a MetLife, a magyarországi Bosch csoport, az Accutrend Plus, a Novo Nordisk, a Magyar Diabetes Társaság, a Zsolnay Kávéház és az AG Strong. Az Egy Csepp Világnapon a tombola fődíját – egyhetes, 2 főre szóló krétai utazást – az IBUSZ ajánlotta fel.
Médiatámogatók: RTL Klub, Patika Magazin, Story Magazin, és a II. kerület Önkormányzata.

Related Posts

ÜNNEPI CSOKOLÁDÉS TORTA LETT „MAGYARORSZÁG CUKORMENTES TORTÁJA”

Ma hirdették ki az Országházban, hogy a Nándori Cukrászda “Csokis kaland”-ja nyerte idén a “Magyarország Cukormentes Tortája” versenyt, amelyet az Egy Csepp Figyelem Alapítvány indított…

Keressük a Mellrák Elleni Küzdelem Hétköznapi Hőseit

Egy emlődaganatban szenvedő nőnek a betegségen felül is rengeteg nehézséggel kell szembesülnie. Éppen ezért a mellrák elleni mindennapi küzdelmében egy kedves bátorító szó, lelki támogatás…

Így turbózd fel gyermeked immunrendszerét az őszi szünetben

Dübörög az iskolai szezon, így a gyerekek alig várják már az október 30-án kezdődő őszi szünetet. Az egyhetes vakáció nemcsak a pihenésre jó alkalom, hanem…

Szeretteink hallása

Ha valaki közel áll hozzánk, akinek a hallásánál problémákat észleltünk, kedves dolog az illetőt elkísérni egy vizsgálatra. Jobb, ha két ember van jelen, különösen akkor,…