Palya Bea idén utoljára az Akváriumban

Idei utolsó koncertjét adja Palya Bea és zenekara az Akvárium színpadán.

Palya Bea elismert dalszerző, énekes, a magyar zenei színtér egyik meghatározó alakja, író, tréner és immáron kétgyerekes anyuka – év elején ugyanis életet adott második kislányának, Panninak. A kistestvér érkezése miatt idén tudatosan kevesebb alkalommal állt színpadra, ám a koncerthelyszínek közül nem maradhat ki a Tovább nő című lemez bemutatójának helyet adó Akvárium sem.

A zenekari formációk törzsanyagát a 2014-ben megjelent és nagyon hamar sikeressé vált Nő, valamint a 2016 márciusában megjelent Tovább Nő című lemez dalai adják. A repertoárból nem hiányozhat a legnagyobb Youtube nézettséget elért Szabadon, a koncertek közönségét transzba ejtő Suttognak a vének, az új lemezről hamar kedvenccé vált Két világ, a pozitív testképet humorral megéneklő Tükör, az exeknek köszönetet mondó, slam-poetry-rokon Exek, vagy a magával ragadó Szaladós. De újabb, sehol máshol nem hallható szerzemények is elhangoznak majd, mint az Édesbús teher, vagy olyan zenészekkel, együttesekkel közösen írt dalok, mint a Dobban (Random Trip). Persze a régi kedvencek sem hiányozhatnak.

„A kislányaim születésével lett egy új életem, óvatosan kezdtem el lépkedni ezen az ösvényen, amely egyszerre az anyáé, a szeretőé, az énekes-dalszerzőé. A lemezek megírásakor a dalok lettek az útjelzőim, segítettek megtalálni, ki is vagyok én ebben az új szakaszban. Lili és Panni növekedésével és az én teljesedésemmel együtt pedig sok kérdés és kétely eltűnt.
A zenei nyelv, amely e dalokat röpteti, Kelet és Nyugat közt folyton utazgatva születik. Ott van benne a magyar, bolgár, cigány, zsidó zenei hagyomány, az indiai és afrikai hallásélmények, de ott van benne az európai középkori muzsika, a jazz és más improvizált zenék is, meg az is, amit a nagy dalíró egyéniségektől tanultam. Nagyszerű zenésztársaim is hozzák a maguk személyes zenei hagyományait. Kísérletezünk, mellkast ütünk, több szólamban énekelünk, mondókázunk, sustorgunk, kiabálunk, újra hangszerhez nyúlunk, játszunk és nevetünk. Én ennek az öt delejes férfinek a támaszától csak még teljesebb nővé váltam. Remélem, sikerült vágyaitokat felkorbácsolnom, birizgálni az érzék-és más szerveitek, különös tekintettel a fületekre és a szívetekre…” (Palya Bea)

Facebook esemény: http://bit.ly/2gxYrbJ

Related Posts

Frank Carter and the Rattlesnakes az Akvárium Klubban

Magyarországon először az Akvárium Klubban ad koncertet Frank Carter and the Rattlesnakes. A zenekar az End of Suffering című legújabb albumával érkezik március 30-án, a…

Sorra vonultatja fel a világsztárokat az Akvárium Klub

Újra itt az ősz, azaz indul a budapesti klubszezon. Az Akvárium Klub elképesztően erős nevekkel rukkolt elő az őszi-téli időszakra, mind elektronikus zenei vonalon, mind…

King Gizzard & The Lizard Wizard az Akvárium Klubban

Augusztus 13-án az Akvárium Klub NagyHalljába érkezik az ausztrál rockbanda, a King Gizzard & The Lizard Wizard.

A Jazzanova is fellép az Akvárium Klubban

Újabb fellépővel gazdagodott a Budapesti Tavaszi Fesztivál programja az Akvárium Klubban. A már eddig bejelentett Henrik Schwarz és a Tale of Us-hoz csatlakozott a Jazzanova…