MÁRIS KÖZEL 14.000-EN LÁTTÁK MÉSZÁROS MÁRTA ÚJ FILMJÉT

Október 19-én került a mozikba Mészáros Márta új alkotása. Az első öt napban országosan több mint 13 ezer néző váltott jegyet az Aurora Borealis – Északi fényre, ezzel a nézőszámmal a TOP10-es lista 4. helyén nyitott a film. A jegybevétel eddig 14.587.483 HUF volt, ami a 6. legmagasabb bevételnek bizonyult a premier hetében. A premier előtti vetítésekkel együtt máris több mint 13.700 néző látta Mészáros Márta filmjét. Október 27-én, pénteken a Cinema City Filmünnepen a székesfehérvári Cinema City Alba moziban a 18 órai vetítés után a közönség találkozhat a film egyik főszereplőnőjével, Tóth Ildikóval; a budapesti Cinema City Arénában pedig a 19 órai vetítés után Törőcsik Franciskával.


Nagy érdeklődés övezi Mészáros Márta új filmjét, az Aurora Borealis – Északi fényt. A bemutató utáni öt napot követően országosan máris 13.721 néző váltott rá jegyet. Több előadásra már előre megvették az összes jegyet, fantasztikusak a nézői visszajelzések, van, aki máris többször látta a filmet.
Az Aurora Borealis – Északi fény két idősíkon futó, fordulatokban gazdag családtörténet, amely anya és lánya kapcsolatának mélységeit boncolgatja. A Bécsben élő sikeres ügyvéd, Olga (Tóth Ildikó) idős anyja, Mária (Törőcsik Mari) váratlanul kómába esik. Amíg Mária élet és halál közt lebeg, Olga egy mélyen elhallgatott titokra bukkan. Az egyre szenvedélyesebb kutatás az ’50-es évek háború utáni Európájába vezeti vissza, ahol útja végén ő maga áll: egy olyan ember, akit korábban nem ismert. A film szokatlan helyzetekben, női érzékenységgel beszél az identitásválságból adódó drámai helyzetekről, a széttöredezett Európa háborúi okozta, soha nem gyógyuló sebekről, az elmúlásról, valamint a hazugságok és elhallgatások leleplezésének felszabadító erejéről.
A főszereplők Törőcsik Mari, Tóth Ildikó és Törőcsik Franciska, de többek között Wunderlich József, Cserhalmi György, Fekete Ernő, Bereczki Zoltán, valamint Mészáros Márta állandó szereplői, Monori Lili és Czinkóczi Zsuzsa is feltűnnek a filmben.
A forgatókönyvét Mészáros Márta, Pataki Éva és Jancsó Zoltán közösen jegyzik. A film operatőre a híres Sobocinski operatőr-dinasztia legfiatalabb tagja, Piotr Sobociński Jr.. Az Aurora Borealis – Északi fény a Filmteam gyártásában készült, producere Major István, társ-producere Gül Togay. A film forgalmazója a Vertigo Média.

Related Posts

Filmpremier: Örök tél

Február 25-én tűzi műsorára a Duna TV Szász Attila és Köbli Norbert új filmjét, az Örök tél című alkotást. A film főszereplője Csányi Sándor, és…

HAMAROSAN DVD-N AZ ARANY MEDVE-DÍJAS TESTRŐL ÉS LÉLEKRŐL

A Testről és lélekről március eleje óta rendületlenül látható a mozik műsorán, eddig közel 90 ezer néző váltott rá jegyet. Karácsony előtt a rajongók már…

Érkezik Köbli Norbert új filmje, az Örök tél!

Várhatóan 2018 februárjában érkezik a a Félvilág és A berni követ alkotópárosa, Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró új filmje, az Örök tél, melyhez…

63 perc magyar valóság – interjú Túri Bálint Márkkal, a Legjobb úton című film rendezőjével

Nándi (31) „wannabe” zenész, aki hét év sikertelen európai vándorlás után hazatér Magyarországra. Átutazóban van, csak addig tervez maradni, amíg meg nem kapja az új-zélandi…