MÁR 50.000-EN LÁTTÁK A TESTRŐL ÉS LÉLEKRŐL CÍMŰ ARANY MEDVE DÍJAS FILMET!

Enyedi Ildikó filmje, a Testről és lélekről először a 67. BERLINALÉN mutatkozott be a közönség előtt, ahol három másik díj mellett elnyerte a fesztivál legfontosabb elismerését, az Arany Medvét. Ezt követően március 2-án került a hazai mozikba, az érdeklődés iránta pedig máig töretlen: alig egy hónap alatt 50.000-en látták, és továbbra is számos moziban vetítik országszerte. Budapesten jelenleg a Cinema City Allee, Corvin, Művész, Puskin, Tabán, Toldi és az Uránia Nemzeti Filmszínház vetíti.

Eddig a filmet Budapest mellett Debrecen, Kaposvár, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szentendre, Szolnok, Veszprém, Győr, Sopron, Szarvas, Békéscsaba, Jászberény, Kecskemét, Szombathely, Zalaegerszeg, Martfű, Gyöngyös, Sárospatak, Miskolc, Veszprém, Cegléd, Nagykanizsa, Nyergesújfalu, Kisvárda, Nagykőrös, Salgótarján, Szekszárd, Tiszaújváros, Makó, Eger, Kisújszállás, Visegrád, Balatonfüred, Tapolca, Bölcske, Szigetszentmiklós, Balassagyarmat, Berettyóújfalu, Kiskunhalas, Celldömölk és Pápa közönsége ismerhette meg. Különösen nagy érdeklődés mutatkozott azokra az előadásokra, amelyekre valamelyik alkotó elkísérte a filmet, és a vetítést követően válaszolt a nézői kérdésekre. Ezekről az eseményekről készült az alábbi rövid hangulatvideó: https://youtu.be/dbkLMoPJwtM

Enyedi Ildikó Balázs Béla-díjas, Érdemes művész filmjeivel több, mint negyven hazai és nemzetközi díjat nyert el korábban, szerepelt Cannes-ban (Az én XX. századom, Arany Kamera díj a legjobb elsőfilmnek), Velencében (Bűvös vadász, Tamás és Juli), Locarnóban (Simon mágus, a Zsűri különdíja) és más meghatározó fesztiválokon. Legutóbbi munkája az HBO-n nagy sikerrel játszott Terápia című sorozat volt, amelyet Gigor Attilával közösen rendezett.

A Testről és lélekről női főszereplője a Katona József Színház színésznője, Borbély Alexandra, ez az első film főszerepe. A férfi főszereplő igazi felfedezés, Morcsányi Géza színházi dramaturg, a Líra Kiadói Csoport igazgatója, aki húsz évig vezette a Magvető Könyvkiadót, így meghatározó alakja a magyar kortárs irodalmi életnek. A filmben olyan kitűnő színészeket láthatunk még többek között, mint Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin.

A Testről és lélekről az Inforg-M&M Film gyártásában, a Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika (Konyec, Kaméleon, Pánik, Csak a szél, Csicska), Muhi András (Rengeteg, Dealer, Womb – Méh, Csak a szél), valamint Mesterházy Ernő (Konyec, Liliom ösvény), operatőre Herbai Máté (A nyomozó, Utolsó idők, Kút). Magyarországon forgalmazza a Mozinet.

Related Posts

Filmpremier: Örök tél

Február 25-én tűzi műsorára a Duna TV Szász Attila és Köbli Norbert új filmjét, az Örök tél című alkotást. A film főszereplője Csányi Sándor, és…

HAMAROSAN DVD-N AZ ARANY MEDVE-DÍJAS TESTRŐL ÉS LÉLEKRŐL

A Testről és lélekről március eleje óta rendületlenül látható a mozik műsorán, eddig közel 90 ezer néző váltott rá jegyet. Karácsony előtt a rajongók már…

Érkezik Köbli Norbert új filmje, az Örök tél!

Várhatóan 2018 februárjában érkezik a a Félvilág és A berni követ alkotópárosa, Szász Attila rendező és Köbli Norbert forgatókönyvíró új filmje, az Örök tél, melyhez…

MÁRIS KÖZEL 14.000-EN LÁTTÁK MÉSZÁROS MÁRTA ÚJ FILMJÉT

Október 19-én került a mozikba Mészáros Márta új alkotása. Az első öt napban országosan több mint 13 ezer néző váltott jegyet az Aurora Borealis –…