Faithless, Guano Apes és olimpiai arany a FEZEN utolsó napján

Közel 40 ezer fesztiválozó és több mint 100 fellépő a székesfehérvári FEZEN Fesztivál idei mérlege. Bemutatkozott a fesztivál új, kibővített területe, és a műfajok szerint szétválasztott dupla nagyszínpad is. Szombaton Sandra Nasictól, a Guano Apes énekesnőjétől hallhatták a fesztiválozók az örömhírt is, hogy a FEZEN zárásával egyidőben induló olimpián megszületett Magyarország első aranyérme.Az évek óta félig rock-metal, félig más műfajok előadóit felvonultató FEZEN-en idén nagyszínpadból is kettő volt. A stílus szerint szétválasztott Fehérvár és Harman színpad között azonban feltűnően nagy volt a vándorlás; szombaton a Faithless koncertje után tömegesen pártoltak át a nézők a Guano Apes-hez, hogy a nagyszínpadok zárása után végül valamelyik partyhelyszínen táncolják át magukat a reggelbe.A többi helyszín is tömegeket vonzott, a Petőfi-Rézangyal sátorra, vagy a Hammerworld csarnokra többször is kikerült a virtuális megtelt tábla. Közel 40 ezren szórakoztak a négy nap alatt a FEZEN-en. Erős terhelést kapott így az új, kibővített helyszín, de jól vizsgázott. A fesztiválozók és a szervezők is “belakták” az új területet, így minden adott ahhoz, hogy a jövőre húsz éves FEZEN Fesztiválon még az eddigieknél is több ember, és még több világsztár érkezhessen Székesfehérvárra. Jubileumi év lesz a 2017-es, és ehhez jubileumi programot is ígérnek a szervezők.

Related Posts

Érkezik az Arch Enemy a FEZEN-re

Az Arch Enemy is ott lesz a 2019-es FEZEN-en. A dallamos death metal svéd nagykövetei július 25-én lépnek fel Székesfehérváron. A fesztivál névsora még mindig…

FEZEN 2018: megérkeztek az első nevek

Rock, hard rock, metal némi elektronikával keverve – megjött a 2018-as FEZEN első három neve. A Mr. Big, az Enter Shikari és a Fozzy már…

A The Offspring a FEZEN-en

A kaliforniai sikercsapat, a The Offspring is Székesfehérvárra érkezik augusztusban. Alice Cooper, Wellhello, Saxon, Halott Pénz, Blind Guardian, Ignite, Ossian és Therion mellé érkeznek Dexter…

Változás a FEZEN nagyszínpadán

  Csere és két új fellépő a FEZEN egyik nagyszínpadán. Nagyjából egyszerre érkezett a hír a The Cult és az Anthrax zenekaroktól, hogy az élő…