The Chant: felemelő film az olimpiai álomról és az akadályok leküzdéséről

A Samsung Electronics, a vezeték nélküli kommunikációs eszközök kategóriában az olimpia globális partnere, ma bemutatta „The Chant” című legújabb filmjét. Az alkotás főszereplője a dél-szudáni sportolónő, Margret Rumat Rumat Hassan (400 méteres futás, Dél-Szudán), aki azt reméli, hogy a 2016-os riói olimpiai játékokon a saját nemzetének zászlója alatt versenyezhet. Ez az első alkalom, hogy Dél-Szudán csapatot küld az olimpiára, amelyet idén a brazíliai Rio de Janeiróban rendeznek meg.

4f3629ea-c5d2-49d8-8427-3dce2c878d77
Budapest, 2016. június 21. – A „The Chant” a Samsung úttörő szellemiséget támogató munkájának folytatása, amelynek középpontjában a körülmények felett győzedelmeskedő kitartás és az akarat áll, amelyek végső soron jelentős fejlődéshez vezetnek. A filmben a Samsung újabb megható történetet mutat be az akadályok legyőzéséről és arról, hogy az olimpiai játékok miként teremtik meg a békét és ünneplik az emberiség fejlődését, miközben kulturális, személyes és technológiai kapcsolatokat is létrehoznak.
A „The Chant” nyitójelenetében Margrettel találkozhatunk, aki az öltözőben éppen a fülébe helyez egy Samsung Galaxy S7-tel párosított Samsung Gear IconX vezeték nélküli fülhallgatót. Miközben Margret kisétál az öltözőből a stadionba, a nézők egy dél-szudáni faluba csöppennek, ahol az egész nemzet a sportolónő nevét kántálja, így szurkolva és segítve az útján. Miután Margret belép a stadionba, az éljenzés elhallgat, de ő továbbra is erős és magabiztos marad. Ezzel a filmmel a Samsung nemcsak Margret egyéni fejlődésére, de Dél-Szudán előrelépésére is felhívja a figyelmet, hiszen az ország 2016-ban Rióban első alkalommal vesz részt olimpiai játékokon. A „The Chant” inspiráló üzenettel végződik, úgy mutatva be a Samsungot és elkötelezettségét az olimpiai játékok iránt, mint „az akadályokkal szembeszállók büszke szponzora”.
Év elején a Samsung bemutatott egy rövid dokumentumfilmet „A Fighting Chance” címmel, amelyben bátorságról, reményről és kitartásról szóló történeteket osztott meg. A filmben az olimpiai játékok négy reménysége szerepel, akik dacolnak az álmaik megvalósításának útjában álló akadályokkal, hogy olimpiai érmet szerezzenek és történelmet írjanak hazájuknak.
A „The Chant” a következő fejezet azon alkotások sorában, amelyekkel a Samsung azokat élteti, akik megváltoztatják a lehetetlen definícióját, és továbbítják a márka egyedi vízióját, miszerint a rendkívüli kitartás érdemi előrelépéshez vezet.
A „The Chant” a https://youtu.be/KE1myHdqlWM linken tekinhető meg.
A Samsung részvétele az olimpiai játékokon

A Samsung először az 1988-as szöuli olimpiai játékok helyi szponzoraként vett részt az olimpián. Az 1998-as naganói téli olimpiai játékoktól kezdődően vált a vállalat a vezeték nélküli kommunikációs eszközök kategóriában az Olimpia Globális Partnerévé. Ezzel egy időben egyre inkább elköteleződött az olimpiai mozgalom iránt, amelyben a saját Wireless Olympic Works (WOW) nevű vezeték nélküli kommunikációs platformjával és mobiltelefonjai segítségével vállal szerepet. Ezek az innovatív mobiltelefonos technológiák biztosítják az olimpiai közösség számára a valós idejű, a felhasználó helyzetétől függő információs szolgáltatásokat, interaktív kommunikációs lehetőségeket és Samsung Pay rendszer használatát. A Samsung számos digitális marketing kampányt szervez azért, hogy az olimpiai játékok izgalmait világszerte minél több ember élhesse át, és hogy mindenki számára biztosítsa a lehetőséget, hogy az okos mobil technológiák révén részese lehessen az olimpiának. A Samsung „Globális Olimpiai Partnerként” való elkötelezettsége a 2016-os riói olimpián túl a 2018-ban PyeongChang-ban megrendezett téli-, és a 2020-as tokiói nyári olimpiai játékokra is kiterjed.

Margret Rumat Rumat Hassan (400 méteres futás, Dél-Szudán)
Margret Rumat Rumat Hassan Dél-Szudánban, zavargások közepette, férfidominanciájú társadalomban nőtt fel. Bár Margretnek a Szudánnal folytatott háború alatt el kellett költöznie a családjától, egy közeli barátja bátorítására részt vett egy versenyen, amelynek hatására felfedezte veleszületett tehetségét: a futást. Egyedül folytatott edzései után Margret helyet kapott az atlétikai életben, és független olimpiai atlétaként versenyezhetett a 2014-es nanjingi ifjúsági olimpiai játékokon. 2015-ben Dél-Szudán Nemzeti Olimpiai Bizottsága (NOC) felvételt nyert a Nemzetközi Olimpiai Bizottságba (NOB), reményt adva Margretnek arra, hogy saját nemzetének zászlaja alatt versenyezhessen a 2016-os riói olimpián.

A Samsung Electronics
A Samsung Electronics úttörő ötleteivel és technológiáival inspirálja a világot és formálja a jövőt. A vállalat újraalkotja a televíziók, az okostelefonok, a viselhető okoseszközök, a tabletek, a kamerák, a digitális készülékek, a nyomtatók, az orvosi eszközök, a hálózati rendszerek, a félvezetők, valamint a LED megoldások fogalmát. A legfrissebb információk a Samsung Newsroomban, a news.samsung.com weboldalon érhetők el.

Kapcsolódó tartalom

CSEH LÁSZLÓ MÁR A BUDAPESTI VILÁGBAJNOKSÁGRA KÉSZÜL

Már csak néhány hónap van hátra a budapesti vizes világbajnokságig, így az úszó már gőzerővel készül a megmérettetésre. Cseh László hajnali edzés után nyilatkozott felkészülésről,…

A Samsung új szintre emelte a sportolók és a rajongók közötti kapcsolatot az olimpián

A Samsung Electronics – a vezeték nélküli eszközök kategóriában az olimpiai játékok nemzetközi partnere – a sportolók és a rajongók közötti kapcsolattartás és digitális kommunikáció…

A Samsung bemutatja: az olimpiai reménységek megható története Morgan Neville rendezésében

A dokumentumfilm négy atléta inspiráló és eddig még soha nem hallott történetét meséli el: miként győzték le az akadályokat, hogy végül megvalósítsák álmukat és versenyezzenek…

Bemutató: Samsung Galaxy Buds Pro fülhallgató

A Samsung új generációs fülhallgatót mutat be, a Galaxy Buds Prót. Az új okoseszköz kiemelkedő hangzást, hívásminőséget, intelligens aktív zajszűrést és sokoldalú csatlakoztathatóságot biztosít. Mindezt…