Péterfy Bori színésznő-énekesnő és 2007-ben alakult zenekara, a Love Band ezúttal akusztikus műsorát adja elő március 9-én este az óbudai Kulturális Központban. Az akusztikus formáció vendége Császári Gergely, a zenekar régi barátja, aki akusztikus gitáron játszik és énekel.
Péterfy Bori énekesnő, színésznő. A Krétakör Színháznak, majd 2008-tól a Nemzeti Színház társulatának tagja, az egykori Amorf Ördögök zenekar és a 2007 elején alakult Péterfy Bori & Love Band énekesnője.
Az Amorf Ördögök együttes énekesnője volt annak megszűnéséig, egy rövid időszak (2005–2006) kivételével. A Krétakör Színésztánczenekar tagja. 2007. október 15-én jelent meg a Péterfy Bori & Love Band cím nélküli első lemeze, amelyen a számokat a volt Amorf Ördögök szerzői, Tövisházi Ambrus és Tariska Szabolcs mellett Lovasi András írták.
2008. augusztus 20-án a Nemzeti Színház színművészeként a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést kapta.2009. november 13-án jelent meg Péterfy Bori & Love Band 2 című második albuma. 2010. február 25-én jelent meg a zenekar második albumának folytatása, az akusztikus változatokat és új dalokat is tartalmazó 2B. Péterfy Bori a 2 és a 2B albumokon szövegíróként is közreműködött.
2011 januárjától 2012 áprilisig Péterfy terhessége és gyermekszülése miatt szünetet tartott a koncertezésben. A zenekar 2012 nyarán jelentette be, hogy Fehér éjszakák című következő stúdióalbumuk 2012 novemberében jelent meg.
Jegyárak: 3000 Ft, 2500 Ft, 2200 Ft
További információ
Óbudai Kulturális Központ
1032 Budapest, San Marco u. 81.
Telefon/fax: 388-7370, 388-2373
e-mail: kulturkozpont@kulturkozpont.hu
honlap: www.kulturkozpont.hu
Foto: szigetfesztival.hu
Related Posts
A Sziget fesztivál idei nulladik napján, augusztus 6-án a „Fesztiválköztársaság” átalakul Csodaországgá, melynek közepén, a Nagyszínpadon a Quimby egy ide komponált, egyszeri és megismételhetetlen világot…
Régi kedvencek nyitnak a napokban és újak is csatlakoznak melléjük néhány pillanaton belül. Lássuk, mivel készülnek a legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyek!
Azt, hogy a székesfehérvári FEZEN evolúciója csodával határos mértékben felgyorsult, az elmúlt évek kiválóan bizonyították, azt pedig, hogy ez a fejlődés idén is folytatódik, azt…
A Depeche Mode tagjai, akik dalaikkal újradefiniálták a zenei hangzást, bejelentették, hogy jövő nyáron új turnéra indulnak, amely kétségtelenül az egyik legjobban várt zenei esemény…