Segítheti a gyógyszerek doboza az alkalmazott terápiák hatékonyságát?

Az alkalmazott terápiák hatékonyságában nem csak a készítmények hatóanyag-kombinációja, hanem a megfelelő alkalmazásuk is kiemelten fontos.

Gyógyszert szedni a betegek számára nem éppen felemelő. A gyártók korábban kevés figyelmet szenteltek annak, hogy ezt az érzést pozitív irányba tereljék, a készítményeket eddig többségében a túl hivatalos megjelenés jellemezte.

Kutatások is alátámasztják, hogy a betegek az idő előrehaladtával egyre nagyobb arányban hagynak fel az előírt terápiás készítmények használatával. Fontos tehát, hogy a gyógyszerek doboza fogyasztóbarát megjelenésével hosszabb távon is segíteni tudja a betegeket a terápiák megfelelő alkalmazásában.

A Teva közel 120 éves tapasztalatával fejleszti és gyártja gyógyszereit. 3,500 terméket tartalmazó portfóliójában szinte minden terápiás területre kínál készítményt, melynek köszönhetően globális vezető a generikumok területén.

A világon naponta mintegy 200 millió beteg gyógyulását segítik Teva-készítmények, éppen ezért döntött úgy a gyógyszeripari világcég, hogy a termékeken túl, azok csomagolását is a betegek igényeinek megfelelően fejlessze, és a terápiák hatékonyság-növelésének szolgálatába állítsa.
Az új csomagolás kialakítását 1 éves kutatómunka előzte meg, melyben több mint 4000 beteg, orvos, valamint gyógyszerész vett részt világszerte. Az eredmény egy egyedülállóan új, a betegek igényeire szabott csomagolás, amely jól megkülönböztethető, könnyen értelmezhető, és az információk kiemelt megjelenítésével segíti a betegeket a helyes használatban.

Az új csomagolás kapcsán végzett nemzetközi fogyasztói felmérések alapján a Teva termékei könnyebben beazonosíthatóvá váltak, a feltüntetett információk pedig már első ránézésre megragadták a fogyasztók figyelmét. Mindezeken túl, a Teva új csomagolása barátságosabb és bizalomkeltőbb lett a betegek szerint.

Kapcsolódó tartalom

Ezekkel az egyszerű trükkökkel teheted ellenállóbbá immunrendszered

A téli időszakban sokan kezdünk multivitaminokat szedni, ami kétségtelenül fontos a hiányzó ásványi anyagok és vitaminok visszapótlásában, ugyanakkor immunrendszerünk megerősítéshez nemcsak táplálékkiegészítéssel, de étrendi és…

A tavaszi zsongásban ne feledkezzünk meg az egészségünkről sem

Végre megérkezett a várva várt tavasz, a nappalok egyre hosszabbak, a madarak csicseregnek és a hangulatunk is egyre jobb. A melengető napsugaraknak köszönhetően egyre több…

Keressük a Mellrák Elleni Küzdelem Hétköznapi Hőseit

Egy emlődaganatban szenvedő nőnek a betegségen felül is rengeteg nehézséggel kell szembesülnie. Éppen ezért a mellrák elleni mindennapi küzdelmében egy kedves bátorító szó, lelki támogatás…

Mit kezdjünk a kullancsokkal?

A Magyar Kullancsszövetség Sajtóközleménye – Dr. Kapiller Zoltán előadása: A szemmel rendelkező-látó kullancsok a fűszálak végének árnyékos oldaláról lesik az arra járó áldozatukat és alulról…

Vélemény, hozzászólás?