Szakmai elismerés a Bátor Tábor kiemelkedő teljesítményéért

Hetedik alkalommal adták át a hazai egészségügyi szakma egyik legrangosabb elismerésének számító Astellas díjakat.

unnaftgrvmedA Bátor Tábor Alapítványnak ítélték oda az Astellas különdíját a nagybeteg gyermekek és családjaik részére szervezett élményterápiás munkájáért.
A díj alapítói a kivételes hazai egészségügyi kezdeményezések elismerésére hívták életre a különdíjat, melyet a hazai orvosi szakma kiválóságaiból álló szakmai zsűri ítélt oda a Bátor Tábornak.

Az alapítvány önkéntes orvosa, Dr. Benyó Gábor gyermekonkológus és –hematológus főorvos a rehabilitációs és krónikus ellátás szakterületen vehette át Az év orvosa díjat.

A 2001-ben még 70 fővel, nyári élményterápiás táborként induló kezdeményezésnek köszönhetően mára 5500-ra nőtt azon daganatos és krónikus beteg gyerekek és családtagjaik száma, akik élvezhették a terápiás rekreáció egész további életükre kiható, gyógyító hatását.

Az alapítvány munkatársai és önkéntesei hónapok óta készülnek az idei első turnusokra, ennek eredményeképpen a héten újra gyerekzsivajtól lesz hangos a hatvani táborhely.

Idén már 15 turnusban rekordszámú, több mint 1000 táborozó részesülhet gyógyító élményekben kora tavasztól egészen késő őszig.

Az alapítvány célja, hogy további támogatásokkal akár egész évben ingyenesen fogadhassák a növekvő számú jelentkezőket, akik itt gyűjthetnek erőt a további gyógyulásukhoz.

Az élményterápiáról

A kis betegek olyan vidám foglalkozásokon vehetnek részt, melyek kipróbálására betegségükből kifolyólag máshol nincs lehetőségük. Állandó szakorvosi felügyelet mellett magas-kötélpályán tehetik próbára bátorságukat, eveznek, íjászkodnak, sportolnak, lovagolnak, kézműveskednek, fotóznak, táncolnak, zenei és színjátszó foglalkozáson vesznek részt.
Az élményterápiás programok célja a gyermekek önbizalmának növelése, önmagukba és egymásba vetett hitük megerősítése, ezzel gyógyulásuk támogatása. Az egyik táborozó így fogalmazott: „A Bátor Táborban visszatöltik azokat a pozitív energiákat, amiket a betegség elvesz az embertől. Akinek ki kellett hagynia akár csak egy évet az életéből, az itt, ha mindent nem is, de sűrítetten sok mindent visszakaphat.”

Related Posts

Átlépte a 7000. táborozó a Bátor Tábor kapuit!

Az alapítvány önkéntesei és munkatársai 14 éve dolgoznak azért, hogy sorsfordító, életre szóló élményeket nyújtsanak a daganatos és más krónikus betegséggel élő gyerekeknek és családjaiknak.…

Már hatezren lépték át a Bátor Tábor kapuit

A három tavaszi és négy nyári turnus után a hétvégén megkezdődött a Bátor Tábor idei nyolcadik élményterápiás turnusa: a hatvani táborban súlyosan beteg gyerekeknek nyújtanak…

BabaMama Expo és Gyerekvilág Élményhétvége

Van, amit nem lehet elég korán kezdeni! Ezen a hétvégén, november 14. és 16. között rendezik meg a 9. Babamama Expót és a Gyerekvilág Élményhétvégét…

Új meddőségi központ nyílt Budapesten!

A Reprosys Termékenységi Központ a meddőségi problémák kivizsgálása és kezelése területén kíván egyénre szabott megoldásokat kínálni az arra rászorulóknak, várólista nélkül, a magánellátás keretei között.