A szentekkel táncoló

Sok-sok évvel ezelőtt… egy 3 éves kislány sétál kézen fogva az édesanyával Trevisóban a San Francesco Templom oltára felé. Amikor meghallja az orgonaszót, táncolni kezd a kupola alatt. Először lassú léptekkel jobbra-balra, majd egyre bátrabban, körbe-körbe…. Magával ragadja a zene, s a templom meghitt hangulata… A Szentek balerinája táncol, és szétárad benne a boldogság…

Több mint 40 évvel később, amikor karrierjéről faggatom, az egykori kislány, Roberta Grando mosolyogva meséli el, hogy tudat alatt már ott, a templomi kupola alatt eldöntötte, hogy a tánc lesz az élete…
Crespano del Grappában született, s a Trevisói Táncközpontban (Centro Danza di Treviso) kezdett el klasszikus és jazz szakon tanulni Fiorenza Carta-nál. Angliai, majd franciaországi kurzusokra járt, s 18 évesen már kisgyermekeket tanított táncolni. 21 évesen Nizzában kapott szerződést két évadra, majd Cannes-ban tanult Madame Roselle H. Hightower-nál.  Párizsban diplomázott kortárs szakon.  1993-ban megnyitja saját tánciskoláját Trevisóban.
Cannes-ban ismerkedik meg Jean Louvet koreográfussal, későbbi férjével, akivel – miután ő az aktív tánctól 2010-ben visszavonult – először Provence-ban akarnak letelepedni. Roberta szülei azonban egyre több egészségügyi problémával küzdenek, így választásuk végül a crespanói dombokra esik.
– Egy híres koreográfus feleségeként a privát életed eléggé összefolyik a karriereddel, ugye?
– Egy az egyben – mosolyodik el. – Amikor alig 20 évesen megismertem Giovannit – olaszosan hívja a férjét -, egymástól függetlenül végeztük a dolgunkat. Ő 10 évet tanított a nizzai Conservatoire National-ban, és 20-at a cannes-i Ecole Superieure de Danse-ban, ami a világ egyik legkomolyabb táncközpontja. 1993-tól 2010-ig Cannes-ban egy profi táncegyüttes igazgatója, s 26 bemutatásra kerülő koreográfiájával elnyeri a kritikusok és a közönség csodálatát.
Én 2 évadot Londonban is dolgoztam, de végül az ő táncegyüttesében kötöttem ki 18 évre. Szívesen táncoltam, de igazi álmom mindig is a tanítás volt.

– 2007-ben megnyerted Sienában a Santa Caterina Díjat; szakmai szinten mit hozott neked ez az elismerés?
– Én alapvetően díj-ellenes vagyok. Örültem neki, de még egy ilyen díj sem elég ahhoz, hogy befuttasson valakit. Ahhoz másféle megmérettetésekre van szükség; versenyekre és bemutatókra kell járni, ahol találkozhatsz a megfelelő emberekkel, s kapcsolatokat szőhetsz.
– Pár éve visszatértél a gyökereidhez. Crespanóban telepedtetek le, és minden évben bemutattok egy-egy vallási témájú darabot. Többek között színre vittétek Tóbiás, Szent Rita és Judit történetét. Honnan jött az ötlet, hogy épp ilyen témákkal foglalkozzatok?
– Amikor Giovanni visszavonult, és eldöntöttük, hogy Olaszországban fogunk élni, már nem volt megkötve a kezünk. Nem volt már meg a táncegyüttesünk, s végre megvalósíthattam régi álmomat. Mindig is vonzottak a vallási témák, tárgyak, így már nagyon régen elindultunk ezen a spirituális úton, és készítettünk közösen előadásokat.
1993-ban Krisztus Passióját adtuk elő először Trevisóban, majd kb.10 alkalommal Franciaországban is különböző színházakban és templomokban, köztük 2006-ban Lourdes-ban, és sok év szünet után az idén újra itt, Olaszországban is.

2005-ben Éneát-t vittük színre, 2006-ban Szent Katalin története fogott meg.
– Mivel autodidakta emberek közreműködésével készülnek el ezek az előadások, milyen nehézségekbe ütközöl és ugyanakkor mi könnyíti meg a dolgotokat? Ügyes a koreográfus, vagy ügyesek a környékbeli lakosok, azaz az amatőr szereplőid?
– Természetesen át kell kicsit szerkeszteni az eredeti koreográfiát. Le kell mondani a nehéz lépésekről, és a két főszereplő profi táncosra irányítani a közönség figyelmét. Ugyanakkor a körítés is fontos része az előadásnak, így – bár csak jelzésszerű jelmezekkel és díszletekkel dolgozunk -, az egyszerű, de összehangolt mozgássorok fokozzák az élményt. Gyakori probléma viszont, hogy alkalmi szereplőim elfelejtik a lépéseket, s ilyenkor nagyon dühös tudok lenni, s nem marad el a kemény, de persze inkább építő, mint lélekromboló kritika sem a próbák végén.
– Van a csoportban egy honfitársam, Nagy Erzsébet Julianna, aki nem csak a táncokban vesz aktívan részt, hanem kristályos hangon énekel is, míg olasz férje, Arnaldo egyik előadásotokban hegedűn kíséri. Az ilyen szereplőket külön keresni kell, vagy amikor ilyen önkéntesekre találtok, személyre szabjátok a darabot?
– Valaki, ott fent előbbre lát nálunk, és hozzánk vezeti ezeket a későbbi szereplőket. Ők csak javítanak az előadáson, s ezért külön hálásak vagyunk nekik.
– Én személy szerint eddig 5 darabotokat láttam, mindegyik csodálatos volt. Nagyon tetszett az egyszerű, de figuratív díszlettervezés, és a mód, ahogyan összekapcsolódik a tánc dinamikája a díszletetek elmozdításával. Ki gondolja ki ezeket a mozdulatokat, a koreográfus?
– Giovanni csak a koreográfia mestere, a díszleteket én tervezem. Egyszerűségük ellenére gyakran történnek „balesetek”. A legutóbbi előadáson pl. leesett a fejemről a korona…
– Több alkalommal szerepelsz Konstantin Neroslov, orosz táncossal is. Őt honnan ismered?
– Több évet dolgozott Giovanni táncegyüttesében, és mostanság baráti alapon működik közre velem ezeken az alkalmi előadásokon.
– Legutóbbi csodálatos előadásotok Edit Stein biográfiája.
– Igen, olvasmányaim alapján nagyon megragadta a képzeletemet ennek a
német filozófusnak az élete, aki zsidó származása ellenére saját választása nyomán a Karmeliták Rendjének tagja lett. A serdülőkori ateizmus után áttért a katolikus vallásra. Hollandiában letartóztatták a nácik, és bebörtönözték az Auschwitz-Birkenau koncentrációs táborba, ahol meghalt. 1998-ban, II János Pál pápa szentté avatta és a következő évben Európa védőszentjévé nevezte ki.
– A feldolgozásodban nagy szerepet kapnak a színek, amikkel Edit életének legfőbb választásait mutatod be. Először feketében jelenik meg a színpadon könyvekkel körülvéve. Ez Edit filozófusi korszaka?
– Azt akartam, hogy a jelmezek színei jelképezzék életének különböző állomásait.
Fekete: Az Istentől való elszakadás, s ennek a sötét mivolta; fehér: Edit azon képessége, hogy egy lelki tabula rasa után tiszta lappal induljon az Igazság megismerése felé; piros: Isten felé forduló mindent elsöprő szeretete; kék: a miszticizmusa; barna: a karmelita lélek alázatossága ; s végül a teljes meztelenség: az önzetlen magát átadás a Szeretet felé, a szeretet által.
– Miben láthatunk legközelebb?
– Most kis pihenés következik. Minden évben általában egy előadást tartunk. Idén a Jézus Passzió – ami a legtöbb energiát felemésztő előadásunk mind fizikai, mind spirituális szinten -, és Edit Stein tragikus életének feldolgozása nagy munka volt. Októberig biztosan nem kezdünk új darabot próbálni.
– Köszönöm, hogy megosztottad a magyar olvasókkal is az elhivatottságodból születő remekműveket.

Király-Acampora Anikó