Van példaképed? Ludwig Múzeum online kiállítás

Van művészi vénád? pályázat eredményhirdetés

A Van művészi vénád? egy nemzetközi pályázat és független művészeti platform elsősorban diákok és pedagógusok számára. A pályázatot és versenyt Csehországban, Szlovákiában és Magyarországon rendezik meg évente a Csehországban eddig megvalósult többéves példa alapján.

A felhívás olyan középiskolásokhoz szól, akik érdeklődnek a kortárs képzőművészet iránt. Lehetőséget biztosít arra, hogy a diákok számára kipróbálhassák és kiteljesíthessék alkotókészségüket, kielégíthessék kíváncsiságukat, s lehetőségük nyíljon megosztani, megvitatni és megbeszélni másokkal is elképzeléseiket, sőt megismerkednek a kortárs kiállítóhelyek és galériák világával.

A projektben jelentős állami és magán galériák vesznek részt, Magyarországon a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum és a Deák 17. Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria együttműködésében valósul meg. A Van művészi vénád? nyílt művészeti verseny 2009-ben indult Csehországban, ahol a prágai Nemzeti Galéria, a DOX Modern Művészeti Központ, a Galéria Rudolfinum és a Morva Galéria adják a pályázat támogatói hátterét.

A jelentkező iskolák és diákok számára a partnergalériák a projektvezető szervezettel közösen az év során olyan programokat és műhelyeket szerveznek, melyek közelebb hozzák a résztvevőkhöz az év témáját. Az idei téma az Idol – Bálványok és példaképek címet kapta.

A pandémia miatt idén teljes mértékben online formában került megrendezésre a verseny. Mind a felkészítő program, a portfóliók feltöltése, a zsűrizés, döntő prezentáció, az eredményhirdetés és a megnyitó is. Összesen 33 csapat regisztrált, ami a nehezített körülmények között nagyon nagy szám, majd 15 csapat töltött fel portfóliót.

Van művészi vénád? pályázat díjazottjai

I. helyezett: Hedvig – Karinthy Frigyes Gimnázium (Vándor-díj, International meetingen való részvétel)
II. helyezett: Annák – Berzsenyi Dániel Gimnázium (25.000 forintos művészellátó vásárlási utalvány)
III. helyezett: Art-éria – Szigetszentmiklósi Batthyány Kázmér Gimnázium (10.000 ft értékű művészellátó vásárlási utalvány)

Különdíjban részesült

Legjobb csapatmunka: A Doktor csapata – Pécsi Művészeti Gimnázium (kulisszák mögötti privát vezetés és tárlatvezetés az aktuális kiállításokban)
Legjobb műleírás: Teenage Fish – Berzsenyi Dániel Gimnázium (POP UP kiállítás a múzeumpedagógiai foglalkoztató kirakatában)
Legjobb prezentáció: Koronázatlanék – SzSzc Petőfi Sándor Építészeti és Faipari Technikum és Szakképző Iskola (Könyves Magazin csomag)

A zsűri tagjai

Kárpáti Andrea – MTA-ELTE Vizuális Kultúra Szakmódszertani Kutatócsoport kutatásvezetője
Kaposi Dorka – Deák17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galéria vezetője
Fenyvesi Áron – acb Galéria
Hemrik László – Ludwig Múzeum Múzeumpedagógiai Osztály vezetője
Lucza Zsigmond – képzőművész, művésztanár

Van Művészi Vénád? 2020-21 online megnyitó

fotó: Koronázatlanék: PéldaKÉP_EK?

Van művészi vénád? pályázat

Ludwig Múzeum
online kiállítás
2021 február 24 – március 13.
A pályázat honlapja: vanmuveszivenad.ludwigmuseum.hu
Facebook Van művészi vénád?

Related Posts

Időgép – válogatás a Ludwig Múzeum gyüjteményéből

Az időgép egy olyan, egyelőre csak elméletben létező szerkezet, melynek segítségével a múltba vagy a jövőbe repíthetjük fizikai testünket. A kiállítás azonban nem az időutazás…

Múzeumok éjszakája – Kiállítások, filmvetítés és vezetett séták a Budavári Palotanegyedben

Kiállítások, tárlatvezetések, filmvetítés és vezetett séták is várják a közönséget a Múzeumok éjszakáján szombaton a Budavári Palotanegyedben. A Budavári Palota déli összekötő szárnyában komolyzenei kíséret…

Art Market Budapest nemzetközi kortárs képzőművészeti vásár

Rendkívüli érdeklődés előzi meg Közép- és Kelet-Európa elsőszámú nemzetközi kortárs képzőművészeti vására megnyitását, a tizenegyedik alkalommal megrendezésre kerülő Art Market Budapest 2021. október 7-10. között…

II. Amenhotep és kora, a Szépművészeti Múzeum kiállítása

Az ókori egyiptomi Újbirodalom egyik jelentős uralkodója, II. Amenhotep korát és sírjának kalandos felfedezését mutatja be a Szépművészeti Múzeum péntektől látható kiállítása, melynek középpontjában a…