A Káli-medence tíz településén több mint kétszáz ingyenes programmal rendezik meg a Kőfesztet augusztus 4. és 8. között – közölte a fesztivál alapító-főszervezője csütörtökön Kővágóörsön.
Csúri Ákos a programokat bemutató sajtótájékoztatón elmondta: a fesztivál három éve Kővágóörsről indult, tavaly már hét település vett részt benne, idén pedig a Káli-medencében tíz helyszínen – Kővágóörsön, Kékkúton, Balatonhenyén, Köveskálon, Mindszentkállán, Szentbékkállán, Pálkövén, Salföldön, Balatonrendesen és Monoszlón – várják az érdeklődőket.
Csúri Ákos úgy fogalmazott: programjaik a Kárpát-medencét hozzák el a Káli-medencébe, az ötnapos fesztivál középpontjában a népművészet és a néphagyományok állnak.
Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) program kormánybiztosa a régiós közösségépítés fontosságára hívta fel a figyelmet. Azt mondta, hogy a három éve indult Kőfeszt jó példája a regionális együttműködésnek, amire az egész EKF program épül.
Augusztus 5., csütörtök Győr napja lesz a Kőfeszten – mondta el Radnóti Ákos, az idén 750 éves Győr alpolgármestere, aki jó kezdeményezésnek tartja, hogy a programok közt meg tud jelenni egy olyan magyar város, ahol fontosnak tartják a nemzeti hagyományok ápolását.
Pénteken és szombaton a kővágóörsi sportpályán a Veszprém megyei Élő Forrás Hagyományőrző Egyesület Pannon Forgataga várja a fesztiválra érkezőket, ahol a megyei értékeket, gasztronómia és népi hagyományait bemutató programokat rendeznek folklórműsorral.
Az idei évtől a Hagyományok Háza is együttműködő partnerként jelenik meg a fesztiválon, a köveskáli FolkUdvarban koncerteket, táncházakat és számos más programot is rendeznek.
Az idei évtől a Hagyományok Háza is együttműködő partnerként jelenik meg a fesztiválon, a köveskáli FolkUdvarban koncerteket, táncházakat és számos más programot is rendeznek.
Idén először a Magyar Ízek Utcája nem csak a Szent István-napi ünnepségekhez kapcsolódva várja a közönséget, hanem augusztus 6. és 8. között Mindszentkállán is megtalálhatók lesznek kiegészülve helyi vendéglátókkal. A Balaton-felvidéki település önkormányzatával közösen süteménysütő versenyt is hirdetnek a térség településeinek csapatai közt.
A szervezők tájékoztatása szerint harmadszor érkezik a Kőfesztre önálló estjével Lázár Csaba és koncertjével Pély Barna, házigazda zenekarként az Erdőfű, illetve a Fanyűvő játszóház.
A komolyzenét kedvelőket a Liszt Ferenc Kamarazenekar koncertje várja az első napon a kékkúti templom kertjében, a Szent Efrém Férfikar pedig több településen is fellép.
A nagykoncerteken Pál István Szalonnát és Bandáját, a Fonó Zenekart, Ferenczi Györgyöt és a Pesti Rackákat, a Firkint, a Bulldózert valamint Nagy Ferót is hallhatja a közönség.
Kővágóörsön Kása Béla Erdélyi zenészek című fotókiállítása a táncház mozgalom kiemelkedő alakjait mutatja be, Nagy Gábor Rokonok című tárlata pedig a dél-alföldi tanyavilág pásztorait állítja a középpontba. A fesztivál minden programja ingyenes.
MTI
fotó: Kőfeszt facebook
Kőfeszt fesztivál 2021
2021 augusztus 4-7.
Kővágóörs, Kékkút, Balatonhenye, Köveskál, Mindszentkálla, Szentbékkálla, Pálköve, Salföld, Balatonrendes, Monoszló
Kőfeszt honlap
Kőfeszt fesztivál facebook oldal
Kapcsolódó tartalom
A tervek szerint június 11. és 13. között rendezik meg a 3. Bondoró Utcaszínházi Fesztivált Kapolcson. A nyárindító programsorozaton koncertekkel, utcaszínházi előadásokkal és karneváli forgataggal…
Sztárfellépőkkel, fesztiválhimnusszal, saját magazinnal készül az idei Paloznaki Jazzpiknik. Augusztus 4-től 6-ig tizedik alkalommal rendezik meg az eseményt a Balaton-felvidéki településen. “A nagyszínpadon Richard Bona…
Több mint százötven programmal, harminc helyszínen várja a közönséget a Budapesti Őszi Fesztivál; a fővárosi rendezvény megújult formában valósul meg szeptember 26. és október 10.…
Egyedi kortárs alkotások, köztéri installációk, valamint különleges gasztronómiai fogások, kulturális programok és kézműves workshopok is várják az érdeklődőket az Eleven Tavasz rendezvényen június 4. és…