Férfiak nők nélkül – megjelent Murakami Haruki új novelláskötete

Mi történik a férfiakkal nő nélkül? Hogyan dolgozza fel az erősebbik nem, ha elhagyják, és hogyan hangzik mindez Beatles-számok dallamán? Murakami Haruki most megjelent Férfiak nők nélkül című kötetétben hét remekre szabott novellán keresztül, sajátos szemüvegén át mutatja be, milyen az elhagyatottság és a magány a férfiak szemszögéből.

Murakami Haruki itthon igen népes rajongótábort tudhat magának, a magyar rajongók pedig a Geopen Könyvkiadó jóvoltából a szerző eddigi teljes életművét olvashatják anyanyelvükön is. Murakami Kiotóban született, de gyerekkora óta lenyűgözi a nyugati kultúra: rajongott a Beatlesért, Kurt Vonnegut műveiért, a The Rolling Stonesért, életének egyik legmarkánsabb ihletforrásának pedig a jazzt tartja, 15 évesen hallotta először élőben játszani Art Blakley, amerikai jazzdobost. Rajongása olyannyira erősnek bizonyult, hogy Peter Cat néven egy jazz klubot is üzemeltetett, amit végül 1981-ben zárt be, hogy új szenvedélyére, az írásra koncentrálhasson. Sikerrel, első könyvéért máris irodalmi díjjal jutalmazták hazájában, ám kritikák is érték amiatt, hogy túllépett a hagyományos, japán irodalmi kereteken. A kritikára az évek során sikeresen rácáfolt, Murakamit évről-évre az egyik legnagyobb esélyesnek tartják az irodalmi Nobel-díj kiosztásánál.

A határokon túli sikert végül harmadik regénye a Birkakergető nagy kaland hozta meg számára. A meglehetősen szerény író világéletében kerülte a túlzott figyelmet, ritkán ad interjút és ritkán hagyja magát fényképezni, így az 1987-ben megjelent Norvég erdő zajos sikere elől végül Amerikába költözött, 2001-ben azonban visszatért szülőföldjére. Murakami világát átszövik a japán tradíciók és kortárs városok hangulata, azonban posztmodern, misztikus műveit gyakran átitatják az európai irodalmi és zenei hatások is. Pont ez adja könyveinek és novelláinak azt a különleges érzést, hogy valahol a valós és az elképzelt világ határán egyensúlyozunk, meg-megbillenve éppen egyik vagy másik irányba.

Legújabb, magyar nyelvre átültetett könyve a Férfiak nők nélkül október 13-án jelent meg a Geopen Könyvkiadó gondozásában, melynek hőseit egytől-egyig elhagyta vagy éppen elhagyni készül egy nő. A mögöttük maradt űrről, zavarodottságról, gyötrő kételyekről szól a hét részes novellafüzér, benne Murakami Beatles-számokkal, Seherezádé történeteivel vagy Kafkával tarkított motívumvilágával. A friss kötet apropóján a magyar Marakumi-klub jóvoltából megszületett a Világmindenség kollekció is, mely olyan limitált példányszámos pólókat és válltáskát rejt magában Glaser Edit textiltervezőnek köszönhetően, melyeket az író művei ihlettek. A könyv és a kollekció darabjai elérhetőek a Geopen webshopjában.

www.geopen.hu

Kiadó:GEOPEN KÖNYVKIADÓ KFT.
Oldalak száma:248
Borító:KEMÉNYTÁBLA,
VÉDŐBORÍTÓSúly:380 gr
ISBN:9786155331497Nyelv:
MAGYARKiadás éve:2015
Árukód:2645120 / 1151005
Fordító:Nagy Anita

Related Posts

Könyvajánló – Szívek dallama – Szeretni sokféleképpen lehet

Négy ismert, remek író – Balázsy Panna, Kalapos Éva Veronika, Lakatos Levente és Szabó T. Anna egy remek kis regénygyűjteménnyel leptek meg minket ezen a…

Könyvajánló – Háy János: Házasságon innen és túl

Új novellákkal és egy drámával egészült ki Háy János Házasságon innen és túl című kötete, amely a tavasszal megjelent Hozott lélek párdarabja. A decemberre várható…

Isten. Haza. Csal. – Megjelent Darvasi László új kötete!

A kínai bölcsek, a szenvedélyes trubadúrok vagy a délszláv háború világa után Darvasi László legújabb novellái közelebbi tájékra kalauzolnak bennünket: a magyar vidékre, ahol az…

Könyvelőzetes: Szabó T. Anna: Senki madara

Az első nagy szerelem örök. Szárnyakat ad, átformál, megtanít a másikra és önmagunkra. De mi történik, ha annak, akit szeretünk, titka van? Ha nem akar…