Könyvajánló – Jo Nesbo: Fehér éjszaka

Jo Nesbo az első, Magyarországon megjelent könyvével feltette a lécet, és köszönte szépen, azóta sem adta alább. Most sem. Szinte minden itt van, ami kell a jól bevált Nesbo-recept szerint. Eleven karakterek, hangulatteremtés, érdekes, de nem ezerrel száguldó történet, feszültség, sőt még egy csavar is – ami legyünk őszinték, nem annyira áll-leejtős, mint a korábbi kötetek esetében.

Ulf – aki nem Ulf – egy lappföldi kis faluban igyekszik elrejtőzni az üldözői, a Halász emberei elől, mert nem mindent úgy tett, ahogy azt a maffiavezérnek ígérte. Ulfnak ugyanis pénzt kellett szereznie, mert a lánya különben nem kapja meg a kezelést, ami az életét menthetné meg. A Halászt azonban efféle emberiességi kérdések nem foglalkoztatják, számára a munkavégzés hatékonysága mindennél fontosabb. Aki nem tartja be a neki adott szavát, az később már másnak sem fogja…
Hősünk a faluban összeismerkedik Leával és a kisfiával Knuttel. Természetesen hamar kiderül, hogy a nő élete sem fenékig tejfel. Ulf pedig segít, ha kell, ha nem.
Nem hosszú könyv a Fehér éjszaka. Az elolvasása nem vesz igénybe néhány óránál többet. Ami a baj, hogy nem emlékezetes.
Nem rossz könyv a Fehér éjszaka. Simán olvastatja magát, leköti a figyelmet. Ami a baj, hogy miután végeztem vele, nem nagyon éreztem semmit.
Sajnos nem hosszú könyv a Fehér éjszaka. Olvastam volna még vagy 2-300 oldalnyit belőle, akkor egy igazi, hamisítatlan Nesbo-kötet lenne.
De mondom, nem rossz. Ám aki szereti az írót, az legközelebb már nem nézi el neki, hogy egy kisregényt kap csupán. Inkább várok két évet, de kapjak egy igazi regényt. Most még jó volt ez is, de egy zárójeles (ejnye-bejnye) azért már kijár.

Dobos Attila

Fordította: Petrikovics Edit
Kiadó: Animus
Terjedelem: 223 oldal
Megjelenés éve: 2015

Related Posts

Könyvajánló – Jonas T. Bengtsson: Mint senki más

Nos, nálam néhány éve ez a helyzet a számomra kedves értékes regényekkel kapcsolatban: jó könyv, nagyon jó könyv, kiváló könyv, Jodi Picoult. Most azonban itt…

Könyvajánló: Karin Altvegen: Szégyen

A Szégyen egy okos könyv. Nagyon jól szerkesztett, nagyon jól felépített, és eléri, hogy az olvasó figyeljen rá. Beszippant, felzaklat, gondolkodásra késztet. Nem krimi, hanem…

Könyvajánló: Michael Hjorth – Hans Rosenfeldt: Ingovány

Tökéletes cím egy nagyszerű krimihez. A szerzőpáros mindkét tagja a filmszakmában – is – dolgozik, producerként, illetve forgatókönyvíróként. Ezt csupán azért említettem, mert a regény…

Könyvajánló: Kristina Ohlsson: Az 573-as járat

Van egy jó hírem: Kristina Ohlsson 1979-ben született. Tehát még csak 35 éves. Ez pedig azért jó hír, mert így még igen sok remek krimire…