A rajongók kérésére megjelenik új fordításban Christopher Moore első regénye, az Ördögöd van. A kötet még az Ulpius-ház gondozásában jelent meg először 2001-ben, most viszont Pék Zoltánnak köszönhetően egységesen beépül Moore többi, magyarul is megjelent könyve mellé. Megjelenés október 17-én.
Két könyv hiányzik már csak az életműből: jövőre várható a szerző vadonatúj regénye, a Bolond-sorozat harmadik része (Shakespeare for Squirrels), míg 2021-ben érkezik a Fluke.
Travis évtizedek óta úton van, mégsem menekülhet, ugyanis szó szerint magával cipeli a végzetét: egy démont, akit fiatal korában véletlenül idézett meg. Ha Travisnek ördöge van, akkor a démon emberére akadt benne, mert a lény legszívesebben felfalna mindenkit, akit csak lát, de gazdája hősiesen igyekszik ezt megakadályozni.
A különös páros Pine Cove-ba érkezik, ebbe az álmos kaliforniai városkába, amely tele van svindlerekkel, újpogányokkal és különc honpolgárokkal, akiknek mind megvan a maguk metaforikus démonja. Ám ahogy a metaforát sem szerencsés keverni a metamfetaminnal, úgy a közmondásos démont sem jó a falra festeni, mert netán rossz néven veszi. Mintha csak erre a két alakra várt volna, a városban most végleg elszabadul a pokol.
Christopher Moore első regénye roppant fordulatos és feszesen megírt történet, tele a tőle megszokott észbontó karakterekkel és hajmeresztő ötletekkel. A kötetet új fordításban tartja a kezében az olvasó.
Related Posts
Richard Osman: A férfi, aki kétszer halt meg „Visszatért, és jobb, mint valaha.”– Jeffery Deaver A csütörtöki nyomozóklub című első regényével sorra döntötte meg az…
Egy gyermek egy konzervdobozba születik. Egy telefonközpontos a pokolban találja magát. Három nő valahol az időn túl lebeg. Meseszerű lények kísértenek csendes kis falvakat. Karin…
Nem gondoltam volna, de Simmonsnak sikerült újra meglepnie. Az amúgy is magas labdákkal játszó Ílion végére sikerült egy olyan befejezést írnia, amivel megalapozta a folytatás…
Egy fiatal szír menekültlány története, aki tizenhét évesen a hazáját feldúló háború elől Európába menekült – útja többek közt Magyarországot is érintette –, hogy valóra…