Könvajánló – Petri György összegyűjtött versei

Ez a második Petri -est, amit végig élveztem Pál Andrással és Rozs Tamással, ezzel a két, tökéletesen összeszokott, Petri munkásságának rezdüléseit is ismerő művésszel. Most pedig itt a kötet, amire mi, akik szeretjük Petri nyers valóságát, vártunk.

Petri György verseinek minden eddiginél bővebb gyűjteményét jelenteti meg a Magvető Kiadó. A könyv egy egész ciklussal bővült, amelyben több mint hetven, kötetben korábban nem publikált vers és töredék olvasható. A versek szövegét gondozta és az utószót írta Várady Szabolcs, az életmű legjobb ismerője.
Az új kiadás alapjául a Réz Pál, Lakatos András és Várady Szabolcs szerkesztésében 2003-ban megjelent Összegyűjtött versek (Petri György munkái I.) című kötet szolgált. Ennek függelékébe épült a sorozat IV. kötetének „Versek, töredékek, vázlatok” című ciklusa, és „Kötetben először megjelenő versek, töredékek” cím alatt olvasható mindaz, ami újdonság a négykötetes életműkiadáshoz képest.
„A negyedik kötet összeállításakor derült ki, hogy a költői hagyaték jóval terjedelmesebb, mint addig gondoltuk – írja Várady Szabolcs szerkesztői jegyzetében. – A Kiss Ferenc antikvárius tulajdonába került Petri-anyagból 90 oldallal szaporodott a hátrahagyott, javarészt kiadatlan versek, verstöredékek kötetrésze. […] A negyedik kötet megjelenése (2007) után Nagy Mária hagyatékából is kerültek elő újabb versek. Ezek nagy részét a Holmi közölte […] De még ezzel sem ért véget a hátrahagyott versanyag bővülése. 2013-ban a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány birtokába került háromdoboznyi Petri-hagyaték. Hafner Zoltánnak, a Kertész Imre Intézet igazgatójának engedélyével válogathattam ennek versanyagából, amiért ezúton mondok köszönetet, itt is találtam 35 közlésre érdemes, de mindeddig publikálatlan verset, töredéket, szövegváltozatot.”
A Petri György összegyűjtött versei című kötetet november 22-én mutatja be a Magvető Kiadó a Radnóti Színház Kezdhetek folytatódni című előadása után. Az esten Pál András és Rozs Tamás párbeszédében, színész és zenész közös játékában szólal meg Petri. A 20 órakor kezdődő előadás után Szegő János kérdezi Várady Szabolcsot az új kötetről, a hagyatékban talált versekről és Petri Györgyről

Kiadó: Magvető

784 oldal
Méret: 124 x 197
Ára: 5999 Ft

Related Posts

Könyvajánló – Fekete Ádám: Fanyar nappalok a tokhal-tapétás szobában

Megjelent a dramaturgként, színészként és rendezőként ismert Fekete Ádám Fanyar nappalok a tokhal-tapétás szobában című első kötete, amely elnyerte az N&n Galéria Alapítvány Petri György-díját.

Könyvajánló – Tóth Krisztina: Ünnep

Különleges születésnapi kötettel lepte meg a Magvető Kiadó Tóth Krisztina költőt, írót. A lírai életmű ötven verséből álló Ünnep című könyvet Lator László állította össze.

Könyvajánló – Röhrig Géza: Az ember aki a cipőjében hordta a gyökereit

A Saul fia főszereplője, Röhrig Géza verseskötete egyszerre brutális és érzékeny, letaglózó és közvetlen. Fő témája az identitás törékeny mivolta. Erre utal a cím is:…

Könyvajánló – Bereményi Géza: Versek

„Karom kitárva körbeforgok neked, Magam ajánlom, vedd meg az életemet” BBereményi Géza: Versek Bereményi Géza régi és újabb versei úgy találkoznak e kötet terében egymással,…