John Cleaver ezúttal csapatban játszik. Ami nem megy könnyen neki. Brooke egy testen osztozik egy Sorvadttal. Ami nem könnyíti meg a csapat dolgát. A lány szavaiból nehezen áll össze a kép, hogy ki is a kannibál, aki szedi az áldozatait következetesen.
A bevezető részben kapunk még egy Sorvadt-vadászatot, egy kis visszajátszást, hogy tiszta legyen a kép, ha valaki nem emlékezne, mi is volt a harmadik részben.
Kedvenc szociopatánk határozottan érettebben gondolkodik, sőt olykor az érzelmei is előtérbe kerülnek, de persze gyújtogatni most is szeret, gyilkolni pedig szeretne. És hogy az önkontrollját kiteljesíthesse, képbe kerül Kutyafiú, egy nem túl mozgékony basset hound, akire bizony Cleavernek kell felügyelnie a gazdája elhunyta után.
Dan Wells ebben a kötetben sem finomkodik, csak komolyabbra vette a mesét. Brooke és John kapcsolata meghökkentő a maga nemében, hiszen klasszikus értelemben vett szeretetről szó sincs, mégis olyan erős a két karakter közötti kapocs, ami megérinti az embert.
Elijah figurája zseniális húzás a szerző részéről, olyan görbe tükör, hogy öröm rádöbbenni.
A főgonosz ezúttal sem piskóta, sőt egyenesen a Sorvadtak királya. Nulla érzelem, maximális közöny az áldozatokkal szemben, akik azért váltak áldozatokká, mert csak. Egyszerűen kellettek az üzenetközvetítéshez, illetve a több ezer éves démon táplálásához, aki jó szívvel éli életét…
John és az FBI titkos csapata egyesített erővel indulnak a nyomába ennek a vénséges Sorvadtnak. Ő pedig biztos abban, hogy csakis győztesként kerülhet ki a küzdelemből.
A csapat kipróbált harcosokból verbuválódott, van köztük olyan, akitől még John is tart, ami lássuk be, nem kis teljesítmény. A nyomozás-szál okosan felépített, az összecsapások, illetve a főgonosz tetteinek leírásai a sorozattól elvárhatóan brutálisak, Cleaver maró humora talán ritkábban jön ezúttal, de ha igen, akkor nagyon rendben van. Szóval, aki eddig figyelemmel kísérte a John Cleaver-történeteket, ezúttal sem fog csalódni.
A jó hír, hogy a napokban megjelent a hatodik rész magyarul (sajnos ez egyben a záró kötet), plusz a Szellemváros című különálló regény is Dan Wells tollából.
A könyvért köszönet a Fumax kiadónak.
Dobos Attila
Fordította: Rusznyák Csaba
Kiadó: Fumax
Megjelenés éve: 2015
Terjedelem: 310 oldal
Related Posts
Ha ez lenne Andy Weir első regénye… Jazz Bashara egy igazán belevaló, nagydumás és eszes bűnöző, aki a Holdon él. Artemis lakója, az égitest egyetlen…
A Fekete Tom balladáját pontosan az teszi erős szöveggé, ami Peter Clines 14-ét – szerintem- kicsit gyengévé. A terjedelem. A 14 sokáig csak mesél, miközben…
Ez a nap is elérkezett – jelen írás tárgya a John Cleaver-sorozat utolsó kötete. Hat regényen át élvezhettük ezt a jól megkomponált történetet, ami Dan…
Miriam Black története folytatódik – nagy örömömre, hiszen az első rész nagyon ütős volt, a szó mindenféle értelmében.