Könyvajánló – Dan Wells: Nem vagyok sorozatgyilkos

15 éves, fiú, szociopata, a legjobban a családi vállalkozásként üzemeltetett hullaházban szereti tölteni a szabadidejét, barátai száma: 1 (…), hobbija a sorozatgyilkosok. E/1-es elbeszélő mód. Sokaknak bejön, másoknak nem. Nekem igen. Ha jó a szerző, akkor a mese csak nekem szól. Dan Wells jó, meg nem kicsit beteg, viszont a horrorhoz az kell. A Nem vagyok sorozatgyilkos pedig az. Oldva humorral, lazasággal, ám ha a történet elér oda, ahol ez már gagyivá tenné, ott bekeményít. Ifjúságinak is mondhatnám, ha az a bizonyos ifjúság erős idegzettel és gyomorral rendelkezik. Én már nem vagyok annyira ifjú, néha a pocak is rendetlenkedik, de úgy látszik, a lelkem kellőképpen sötét és edzett, hogy ez a regény abszolút elnyerje a tetszésemet (külön köszönet H. P. Lovecraft, Stephen King, Dean R. Koontz… uraknak).

John Wayne Cleaver szülővárosában egyszer csak hullani kezdenek az emberek. Férfiak, nagydarab férfiak. Nem maguktól, hathatós beavatkozásnak köszönhetően fogy a nép. A Cleaver srác izgalomba jön, mert sorozatgyilkost sejt a háttérben. A megoldás közelebb van, mint gondolná, viszont sötétebb, mint bárki gondolná. Nem Dan Wells fogja megírni a következő évek legromantikusabb szerelmi történetét nagy valószínűséggel, de ez nem olyan nagy baj, amíg ilyen horrorcsemegékkel örvendeztet meg minket.
Szép íve van a regénynek, észrevétlenül beszippant a stílus, miközben lassan sötétedik és mélyül a történet. Aki nincs oda a naturalisztikusabb leírásokért, annak lesz mit átlapoznia, akinek bejön, az úgy jár, mint jómagam: örül, hogy egy baromi jó kis könyvet olvashatott, aminek szerencsére folytatásai is vannak.
A kötetért köszönet a Fumax kiadónak.

Dobos Attila
Fordította: Szebegyinszki Szilvia
Kiadó: Fumax
Megjelenés éve: 2012