Könyvajánló – Fiona Barton:Az özvegy

Az Özvegy egy olyan thriller, amelyben lassan élesedik ki a történet, lassan értjük meg, kinek milyen szerepe volt abban, hogy eltűnt egy kislány, és a végéig nem tudjuk pontosan, ki volt a tettes, és talán még a végén sem tudjuk meg…

Bellát, egy kis két éves kislányt saját otthonából rabolják el egy napsütötte délutánon. Bob Sparkes nyomozó mindent megtesz azért, hogy előkerüljön a gyerek, és egy időre úgy is tűnik, hogy megoldódik az ügy, Glen Taylor személyében, aki ellen bizonyítékok sora áll a bíróságon. Ez mégis kevés ahhoz, hogy elítéljék, és Sparkes kezdi elhinni, hogy talán tévedett, talán eleve rossz irányba indult el. Zsigereiben érzi mégis, hogy van valami, amit csak meg kell találnia, és elvezet egészen Belláig. De az évek telnek, az ügy nem hal el, de nem is oldódik meg, és neki az egészsége is rámegy arra, hogy tehetetlenül nézi, hogyan szenved az anya, és hogyan éli tovább taylor az életét.
Jean Taylor, Glen felesége a kulcsszereplő a regényben, ez már az elején nyilvánvalóvá válik. A feleség, aki tud valamit, de nem beszél. A feleség, akinek a torkában gombóc a házassága, a bűn súlya, de kiáll a férje mellett. és amikor az meghal – véletlenül? – akkor Jane mit tesz majd? Az asszony, aki titokzatos, megfélemlítve a házasságában, és felszabadulva férje halálával végre meghozhatja saját erkölcsi szerinti döntését.
Olyan titkos emberi mélységebe visz el a regény, hogy mindent csak érzünk, de nem tudunk, van, aki bűnös, és van, aki áldozat, de sajnálni a történetben igazán senkit nem lehet.

Kicsit hasonlít a könyv lélekábrázolása az azóta már megfilmesített Lány a vonaton című regényre, amelyet azóta már a filmvásznon is láthattunk.

A könyv napok alatt felkerült a legfontosabb sikerlistákra, pillanatok alatt lett a Sunday Times és az Amazon bestsellere. Eddig 26 nyelvre fordították le, nálunk a világ legtöbb országát megelőzve jelent meg. A könyvért köszönet a XXI. Század Kiadónak.
21. Század Kiadó, 2016
320 oldal
Kötés: KEMÉNYTÁBLA, VÉDŐBORÍTÓ
ISBN: 9786155373848

Related Posts

Paula Hawkins: Lassan izzó tűz – Az év legjobban várt thrillere

A lány a vonaton és A víz mélyén szerzőjének új, perzselő thrillere Igen, a nők néha tudnak nagyon szarul lenni. Igen, a nőknek néha nem…

Könyvajánló – Noah Hawley: Zuhanás előtt

Egy magánrepülőgép a fedélzetén egy híján csupa nagymenővel és családtagjaikkal a felszállás után alig több, mint negyedórával az óceánba csapódik. Ketten maradnak életben, egy négyéves…

Könyvajánló – Sarah Pinborough: Ne higgy a szemének!

Ne higgy ebben a könyvben senkinek, – írja a fülszöveg. Tényleg ne. Ne. Felejtsd el. Meg az alvást is, mert úgysem tudod letenni.

Könyvajánló – Sarah Vaughan: Egy botrány természetrajza

Az angol politikai elit egyik meghatározó személyiségét perbe fogják szexuális bűncselekmény miatt. A vád minden eszközzel igyekszik hatni az esküdtszékre, hogy ítéljék el James Whitehouse-t,…