Könyvajánló – Josh Malerman: A végzet tébolyult kereke

Igen, ő a dobozos szerző, ez pedig a harmadik kötete, a másodikról majd ezután írok. Igen, nem sorrendben olvastam a műveit. Hogy miért? Csak.

Philip zenész, a szerző is az. Philipet és zenekarát az USA hadserege felkéri, hogy menjenek el a Namib-sivatagba, és ott keressék meg egy titokzatos hang forrását. Így kezdődik a történet.
Philip szinte minden csontja törött, ő kórházban, egyelőre kómában, de jön ki belőle. Ami nem kis csoda. Ennyi törött alkatrésszel az embernek nem lenne szabad élnie, ő azonban él, és köszönet dr. Szandsnak, egyre jobban van. Így kezdődik a könyv.
Aztán ez a két idősík váltakozik a műben, ahogy haladunk az olvasással. És haladunk, mert a regény végül is pörgős. Malerman stílust akar teremteni, azt hiszem. Én úgy vélem, még nagyon az út elején van. Az első könyvében nem mindenre kapunk magyarázatot, a másodikról hamarosan, és most a harmadikban szintén nem viszi túlzásba a mi, miért stb. kérdések megválaszolását. Önmagában ez nem is lenne akkora baj, de erős hiányérzet maradt bennem a könyv végére érve.
Dr. Szands karaktere szinte üvölt, hogy: „Josh, dolgozz már ki jobban! Én önmagamban elegendő alapanyag lennék egy jó kis thrillerhez.” De Josh nem figyel rá, inkább beleszövi, a kelleténél talán jobban is, Ellen figuráját. Pedig ez a romantikus (vagy mifene) szál tökéletesen mellőzhető lett volna, vagy csak az én szívem kő. Logikát sem kell keresnünk feltétlenül a műben. És még ez sem volna akkora baj, ha a feszültség meglenne – de valahogy az első kötetben jobban ment ez.
Nem rossz könyv, de szerintem kicsit hosszabban elmesélve, és nem feltétlenül törekedve az egyéni hangra, valószínűleg érdekesebb regényt kaptunk volna. Malerman szereti Kinget, ez szinte biztos, ám King úgy magabiztos és elegáns, hogy nulla verejték érződik – Josh még kicsit mintha kiizzadná magából a mondatok egy részét. Nagyon fontos: mindez az én szerény véleményem csak. Ha én lennék Malerman szerkesztője, akkor most azt javasolnám neki, hogy írjon megállás nélkül, de ne agyaljon, és ne is adjon ki semmit mondjuk három évig. Érlelje a műveket, hagyja életre kelni a szereplőit, mert azokban ott a potenciál, hogy elevenek legyenek, az ötletei pedig nagyon rendben vannak – de a polírozás ne a történet lelkét érintse, hanem tényleg a sallangot tüntesse el, és akkor Malerman maradandót fog alkotni, mert jó író, irigylésre méltó fantáziával.

Dobos Attila

Fordította: Rusznyák Csaba
Kiadó: Fumax
Terjedelem: 293 oldal
Megjelenés éve: 2017