Könyvajánló: Lee Child – Andrew Child: Az őrszem

A 25. Jack Reacher-történet, és egyben az első, amit nem egyedül Lee Child írt. A rajongók körében ismeretes, hogy a szerző nem igazán akart már többet mesélni az öntörvényű óriásról, az olvasói viszont nem igazán szerették volna, ha egyik kedvenc hősük jobblétre szenderül. Így született a kompromisszum, hogy Lee átadja a stafétát az öccsének, mondván, vigye tovább ő az örökséget.

Nos, azt nem tudom, hogy milyen arányban oszlott meg a munka ezen a regényen a testvérek között, hogy vajon ki volt az ötletgazda, ki szőtte a szálakat, mindenesetre a végeredmény egy újabb tökös, izgalmas, csavaros és laza humorú sztori lett. Természetesen azt sem tudhatom, milyen lesz majd Reacher figurája, ha Lee végleg kiszáll az alkotás folyamatából, én azonban bízom benne, hogy az öcs nem szakad el akkor sem a hagyományoktól. Az őrszem nekem nem okozott kellemetlen csalódást. Nem újított hatalmasat, de nem is érzem rajta a túlzott óvatoskodást vagy biztonsági játékot. Azt mondom inkább, hogy ha nem ismerném a hátteret, simán elhittem volna, hogy ez egyedül Lee írása.

Reacher most is csak egy kávéra ugrana be egy poros (na jó, nem poros, csak nyugis) kisváros bisztrójába, amikor is kiszúrja, hogy három stratégiailag emberrabláshoz helyezkedő rosszfiú készül emberrabolni egy erről mit sem sejtő Rustyt (akinek a nevét ekkor még Reacher nem tudja, de mi, olvasók már igen). Kedvenc hősünk hatékonyan közbelép, és néhány jól irányzott csapással – tettleg és szóban egyaránt – megakadályozza, hogy a fiatalembert egy fekete autóba tuszkolják.

Ezt követően megtudjuk, hogy Rustyt az egész város utálja, mert mindenki úgy gondolja, hogy miatta nem működik a helyi számítógépes rendszer, de úgy en block. Ő meg hiába tisztázná magát, senki sem hallgatja meg, csak közutálják tovább. Reacher azonban máshogy vélekedik. Ő elhiszi, hogy valami más van a háttérben. Hamarosan kiderül, hogy a régmúlt árnyai is felelősek a sötét monitorokért, és hogy igencsak szövevényes szálak tekeregnek a megoldás felé vezető úton. Jack persze nekilát, hogy rendet tegyen, mi pedig (én legalábbis biztosan) boldogan és jóleső izgalommal olvassuk a történetet, ami szerencsére nem lesz egy informatikai ismeretterjesztő cucc, hanem hozza várt színvonalú Reacher-esetet. Van benne oknyomozó újságíró (bár kissé szétszórt…), egy csipetnyi FBI, rengeteg pénzéhségtől bármire képes rosszfiú, némi történelmi kitekintés, és természetesen Reacher, aki ezúttal is szinte lelép a lapokról, oly eleven a figurája. Biztosan lesznek, akinek nem jön majd be annyira ez a könyv, mint az eddigiek a sorozatból, de nekem ez sem lóg ki a sorból. Minden bizonnyal Gieler Gyöngyi érdeme is – aki a korábbi Lee Childokat is fordította –, hogy a markáns stílus megmaradt a magyar kiadásnál. Ez egyébként az egyik nagy ereje ezeknek a sztoriknak: a hangulat, az elevenség, a sodró lendület. Úgyhogy én elégedetten és kíváncsian várva a következő részt, dőltem hátra, miután befejeztem az olvasást.

A kötetért köszönet a General Press kiadónak.

Dobos Attila
Kiadó: General Press
Fordította: Gieler Gyöngyi
Terjedelem: 312 oldal
Megjelenés éve: 2021.