Könyvajánló – LOVASI ANDRÁS: Még nem összes

Lovasi kétségtelenül ikon. A Kispál nemzedéknél még nehezebb volt ikonnak lenni, mára, a Kiscsillag generációban viszont tagadhatatlanul azzá vált. Látszott ez a Lovasi 50 koncert közönségén is novemberben az Arénában, és akkor is, amikor tavaly Lévai Balázs róla írt könyvet. Most ő irt könyvet magáról, illetve sokkal inkább a jelenségről, amit képvisel, és a dalokról, amiket tőle hallunk.

A könyv igazi csemege a rajongóknak. Az átlagrajongó áll Kiscsillag koncerten, és kívülről fújja a dalokat, Kispáltól szólólemezen át Kiscsillagig, feldolgozásostul. Tehát azt hiszi, mindent tud, míg fel nem csapja ezt a kötetet.
A könyvben ugyanis olyan dalszöveg – kuriózumok vannak, hogy a legnagyobb rajongók elszégyellik magukat, és ujjonganak, mert ki nem adott, sosem hallott dalszövegeket is közétesz benne András.
Akiknek még igazi csemege, azok olyan ifjú gitáros-énekes tehetségek, akik a Kiscsillag-Kispál nemzedék dalait tojástartóval hangszigetelt pincékben gyakorolják éppen, mert sok dal gitárakkordokkal tűzdelten szerepel a könyvben.

Ez nem az a könyv, amivel leülsz a fotelbe és két órát olvasol, hanem az, ami ott van az asztal sarkán, felcsapod, és egész nap a füledben marad a Csillagközi bál, vagy a Ha az életben.. szövege, annyira, hogy kifejezetten szeretnél mielőbb YouTube közelbe jutni, jól tudod-e még a szövegét…A könyv Lovasi Andárs illusztrációival készült, azaz 100 százalék originál Lovasi. rajzok, grafikák, gyerekkori mázolmányok, és a cím igaz lehet, hogy ez még nem az összes, mert 1971-ben kezd, és vannak benne ugyan 2017-es dalok, de hol van ez még valóban az összestől, hiszen ez még csak ötven év volt, most jön a java!

Fanoknak kötelező, rajongóknak ajánlott, ismerkedőnek alapirodalom, mindenki más meg azért vegye meg, mert kap az áráért egy igényes, kortárs verseskötetet, gyönyörű, fanyar humorú, keserédes, szerelmes, politikus, fricskázó, lovasis szövegekkel.

Borsos-Kőszegi Erika

Kiadó: Libri Kiadó
Oldalszám: 300 oldal
Megjelenés: 2017. november 10.
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789634332824

Related Posts

KÖNYVAJÁNLÓ: ZÖLDI GERGELY: Koncz Zsuzsa

Nekem ez az album a titkok könyve volt. Koncz Zsuzsát mindig övezte egyfajta misztikum, csoda, titokzatosság. Nem szóltak róla a bulvárlapok, nem volt hangos botrány,…

Antoine és Désiré – Fényképregény az 1970-es évekből

Tíz éves vagyok, és akárhányszor autóba ülünk, valamely Tankcsapda album és az Antoine és Désiré között lehet választani, úgyhogy hamar megszokom Cseh Tamást. Nem értem…

Farkas Zoltán & Kiss László: Outcast – Kitaszítottan a világhírig

Oké, kezdem azzal, hogy először 1997-ben láttam a zenekart egy kicsinyke klubban, ami a jól csengő Patkánylyuk névre hallgatott. Értelemszerűen nem voltunk több százan a…

Lovasi története nem csak zenében

Lévai Balázs – Lovasi András Idáig tudom a történetet című könyve a megjelenése óta vezeti a Libri sikerlistáját, nem véletlenül. Tényleg hibátlan, talán csak egy…