Különös hangulatú novellafüzér, mely újraéleszti, új értelemmel tölti meg a krimit. Az utóbbi időszakban a legkedveltebb bűnügyi történetek a helyszínelők munkájára épülő tévésorozatok. A nyomozás egyfajta laboratóriumi, tudományos kutatássá változott, ahol olyan, az emberi világtól, érzelmektől és indítékoktól teljesen elrugaszkodott eljárások – mint például a DNS-analízis – váltak a nyomozás legfontosabb eszközévé.
Nury Vittachi – Sri Lankán született, Hongkongban élő író, újságíró – sok nyelve lefordított, nagy sikerű kötetének főhőse ezzel szemben merőben más eszközökkel él a nyomozáskor. C. F. Wong ugyanis feng shui mester. A feng shui évezredekkel ezelőtt kialakult, ősi kínai hagyomány, mely az Ég és a Föld törvényszerűségeinek megfigyelésével segít az ember és a természet közötti összhang megvalósításában. A hagyományos feng shui célja a sikeres élethez szükséges legmegfelelőbb lakhely meghatározása a környező táj és terepformák elemzésével.
A „modern” Ázsiában, pl. Hongkongban, Taiwanon, Szingapúrban még él az a szokás, hogy amikor valaki meghal, az ingatlantulajdonos felbérel egy feng shui szakértőt, nézze meg, mi volt a probléma a hellyel, és hogyan lehetne helyrehozni. Ahogy egy detektív kijön, és ellenőrzi a helyszínt, ujjlenyomatokat keresve, hasonlóképpen a feng shui szakértő a hely spirituális harmóniáját, kisugárzását elemzi.
Wong mester azonban nem csupán a lakóházak, irodák és középületek elrendezését, bútorait és kertjeit vizsgálja amolyan holisztikus lakberendezőként, hanem a bűnügyek megoldásában is fontos szerepet játszik, hiszen a bútorok tologatása és a szekrények nyitogatása közben gyakran bukkan csontvázakra, holttestekre és bűntények egyéb nyomaira. Ilyenkor tanult mestersége eszközeit és fortélyait felhasználva lát a felderítéshez, időnként saját magát is életveszélybe sodorva. Segítője Joyce McQuinnie, egy cserfes ausztrál lány, aki iskolai dolgozatához gyűjt anyagot. Joyce-nak az öreggel ellentétben többnyire fogalma sincs róla, mit csinál, ösztönös női megérzése azonban sokszor tökéletes kiegészítője Wong feng shuin alapuló logikájának.
A két kultúra találkozása az eltérő nyelvhasználattól kezdve a leghétköznapibb szokások különbözőségén át számtalan félreértés és helyzetkomikum forrása.
A történetek értelmezhetők a keleti és a nyugati ember kultúrájának, eszméinek, szokásainak különbségei felől is. A két főhős szinte mindenben ellentéte egymásnak, s emiatt gyakran elviselhetetlennek tartják a másikat. Még kommunikálni is csak nagy nehézségek árán tudnak, noha mindketten angolul beszélnek, de a szavakon mást értenek, az elhangzottakat másként értelmezik. A bűnügyek megoldásához azonban kettőjük együttműködésére van szükség, arra, hogy a kétféle nézőpont találkozzon, illetve kiegészítse egymást. A kötet végére mindketten megértik, hogy csak akkor nyílik alkalom a világunk megnagyobbítására, ha találkozunk valakivel, aki nem fér be oda.
Nury Vittachynak úgy tűnik, sikerült a lehetetlent megoldania: a jó írás, a jó misztikus írás és a keleti miszticizmus rejtett dolgairól szóló kézikönyv alapvetően három, egymástól merőben különböző dolog. Volt. Mert ezekben a C. F. Wong csodálatosan furcsa és sajátságos világában játszódó, lebilincselő történetekben jelen van mindhárom. Miközben hitelesen közvetíti számunkra a feng shui tanításait, bevezet az ázsiai emberek hétköznapjaiba, s egyúttal a legagyafúrtabb bűnügyeket leplezi le. Az újdonság erejével ható, elgondolkodtató, misztikus, eseménydús és jóízű humorral megírt könyv nem hagy kétséget afelől, hogy Mr. Wonghoz fogható nyomozó nem volt még a világon.
Related Posts
A Galaktika magazin októberi számát Dale Bailey művének befejező része nyitja, melyben egy művészcsoport öngyilkos partikon várja a világvégét. Robert Moore Williams SF-történeti gyöngyszeme a…
Nicolas Eymerich, Aragónia főinkvizítora 1365-ben száműzetését tölti Avignonban, V. Orbán pápa azonban különös küldetést bíz rá: föl kell kutatnia egy száz éve rejtőzködő katar eretnek…
A Galaktika magazin augusztusi számában befejeződik Dušan Fabian kafkai ihletésű műve. Ted Kosmatka novellájában a világ két emberfajának gyilkos küzdelmébe pillanthatunk bele. Daniel Keyesre emlékezünk…
A manapság az egyik legsikeresebb és legkedveltebb sci-fi szerzőnek ez a duológiája is egy igen érdekes alapötletből bontakozik ki. Ez pedig nem más mint, hogy…