Micsoda könyvek! – Az Agave várható megjelenései

Mielőtt elkezdenénk a szokásos ismertetést, néhány mondat erejéig szeretnénk még a 2015-ös évről beszélni: köszönjük mindenkinek, aki velünk volt az évben és vásárolta a könyveinket, a visszajelzéseitek alapján úgy érezzük, hogy jó úton haladunk és jó könyveket adtunk ki. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárult a sikereinkhez, minek eredményeként sok szerzőt és sorozatot gyorsabb átfutási idővel, nagyobb mennyiségben gondozhatunk. A küldetésünkön idén sem változtatunk, még több könyvre és még több kísérletezésre számíthattok. Ne ijedjetek meg, sci-fiből és fantasyből idén sem lesz hiány, de ezúttal belekóstolunk más műfajokba is, hátha kellemes meglepetést okozunk. A következő hetekben az alábbi regények várhatóak:
Január végén érkezik Ben H. Winters Az utolsó nyomozó-trilógiájának második része Végső ígéretek címmel. Winters a tavalyi év egyik meglepetéssikere volt, amiért nem győzünk eléggé hálásak lenni nektek. Visszatér Hank Palace, a körülötte lévő világ pedig most már végérvényesen száguld az apokalipszis felé, nincs áram, a telefonok már nem működnek, és a rendfenntartó erőkön kívül szinte senki sem vezet autót. Ebben a felfoghatatlan környezetben indul el Palace, hogy megkeressen egy eltűnt férfit, de arra talán még ő sincs felkészülve, hogy útja során mi vár rá. Aki szerette a Gyilkosság világvége előttöt, annak garantáltan tetszeni fog a Végső ígéretek is: még egy fokkal több apokalipszis és a valóság megkérdőjelezése – ráadásul az utóbbi elemért Winters 2014-ben megkapta a Philip K. Dick-díjat.

?????????????????????????????????????

Február legelején új szerzőt mutatunk be: Mitch Cullin egy rendhagyó sherlocki történetet írt Mr. Holmes címmel, amiben a világszerte ismert magándetektív már 93 éves, egy parasztházban él visszavonultan Sussexben, és szabadidejében méhészkedik, naplót vezet és elméje gyengülése ellen hadakozik. Holmes nem sejti, hogy élete alkonyán még egy eset vár rá. Egy eset, melynek megoldásához vissza kell tekintenie a múltba, ahol válaszokra lelhet olyan kérdésekre is, amiket még sosem tett fel magának. Válaszokra az életről, szerelemről és az elme képességeinek határáról. Mitch Cullin csodálatos története a feledés elleni küzdelemről lenyűgözte a kritikusokat, reméljük, hogy nektek is tetszeni fog. A kötetből Bill Condon rendezésében és Ian McKellen főszereplésével nagy sikerű film is készült.

A hónap közepén egy új sci-fi író is debütál: Chris Beckett regénye, a Sötét Éden egyszerre lenyűgöző és hátborzongató. Képzeljetek el egy távoli, nap nélküli bolygót, amin hajótörést szenved egy űrhajó. A történet ezután több mint száz évvel kezdődik és a legénység 532 leszármazottjának az életéről szól. A primitív nép hiedelmekkel és veszélyekkel teli mindennapjaiban felemelkedik egy fiú, aki nem csak ellent mond a szokásoknak, de útra kel felfedezni a világot. Az ő és követőinek története éppen annyira sci-fi, mint szépirodalom; részben tanmese, részben egy felkavaró fejlődésregény, ami a sötét, baljós szépség meglepően eredeti földönkívüli világában játszódik, egy egyszerre lenyűgözően egyszerű, mégis megdöbbentően sokoldalú prózába ültetve. Beckett megkapta a kötetért a rangos Arthur C. Clarke-díjat, mi pedig bátran ajánljuk Banks és Robinson kedvelőinek.

Előreláthatólag február 18-án adjuk ki John le Carrétól a régóta tervezett Éjszakai szolgálatot (korábban Éjszakai portás címmel jelent meg magyarul). Már tűkön ülünk: az AMC Magyarországon is adni fogja a világpremier napjától kezdve az adaptációt (ennek a dátuma február 22.), amiben a főszerepet Tom Hiddleston és Hugh Laurie kapta, az előzetes beszámolók alapján pedig számítani lehet arra, hogy ismét olyan mű előtt állunk, ami méltó lesz le Carré nevéhez. Ráadásul, nem ez lesz az egyetlen le Carré-adaptáció idén, várhatóan májusban mutatják be a mozik A mi emberünket is, a főszerepben Ewan McGregorral. Valószínűleg ősszel sem maradnak a rajongók új le Carré nélkül: úgy tűnik most már tényleg jön a The Secret Pilgrim.

Ezt követően érkezik felújított kiadásban, új borítóval Dennis Lehane modern klasszikusa, a Viharsziget. A régóta utánnyomásért kiáltó könyvvel alapozzuk meg Lehane életművének a folytatását: a filmmel egy időben fogjuk kiadni a Live By Nightot, és remélhetőleg nem állunk meg utána sem.

?????????????????????????????????????
Viharsziget

A hónapot Mitchell Zuckoff 13 óra című tényirodalmi kötetével zárjuk. A 2012. szeptember 11-i líbiai terrormerényletről szóló mű az utóbbi évek egyik legtöbbet méltatott, legjobbra tartott katonai kiadványa, ez az első olyan kísérletezésünk, amit az első bekezdésben említettünk. A 13 óra megjelenését követően sokáig Amazon bestseller volt, most pedig filmet készítettek belőle, ezért időzítettük a megjelenését február 25-ére. A könyv egy dokumentarista stílusban megírt, szigorúan a tényekre hagyatkozó kötet, míg a film a hollywoodi szokásoknak megfelelően meséli el ugyanezt a történetet. Mi bízunk benne, hogy a kettő tökéletesen kiegészíti majd egymást.

A tavaszi könyveket várhatóan februárban jelentjük be folyamatosan, úgyhogy arra kérnénk mindenkit, hogy addig legyetek türelemmel, ne kérdezzetek olyanról, ami ebben a posztban nem szerepel, mert nem tudnánk még rá válaszolni. Már csak azért sem, mert nagyon hosszú idő után ismét megyünk az április második felében megrendezésre kerülő Könyvfesztiválra, ami azt jelenti, hogy a Könyvhéthez hasonlóan akkor is egy nagyobb adag megjelenéssel fogunk jelentkezni, amiket még most véglegesítünk. Mindazonáltal, két dolgot már elmondhatunk: 1) lassan elkészülünk Lev Grossman Varázslók-trilógiájának a befejező részével, A varázsló birodalmával (tavaszi megjelenés a cél), valamint 2) nemrég megkaptuk Pierce Brown Vörös lázadás-trilógiájának is a záró kötetét, javában dolgozunk már rajta, ám mivel a kötet meglepően vastag lett, ezért sajnos csak a Könyvhétre tud megjelenni. A tervezett címe: Hajnalcsillag. Érdemes lesz várni rá, méltó befejezése a történetnek!

Related Posts

Könyvajánló – Megan Miranda: Minden eltűnt lány

Nem mindenki szeret visszatérni a múltjához, a sokszor mélyre temetett emlékek helyére. Így van ezzel Nicolette Farrell is, akinek vissza kell mennie tíz év után…

Könyvajánló – Megan Miranda:Minden eltűnt lány

Nicolette Farrellnek boldog élete van Philadelphiában: sikeres a munkájában és nagyon szereti a vőlegényét. Most rövid időre mindkettőnek hátat kell fordítania, ugyanis vissza kell térnie…

Könyvajánló – Mitch Cullin: Mr. Holmes

Mitch Cullin csodálatos története a feledés elleni küzdelemről lenyűgözte a kritikusokat, a kötetből tavaly Bill Condon rendezésében és Ian McKellen főszereplésével nagy sikerű film is…

Könyvajánló: Blake Crouch: Wayard Pines

Wayward Pines egy hangulatos, amerikai kisváros, ahol soha semmi nem történik, csak csordogál az élet a maga megszokott ritmusában – látszatra.