Peter Swanson: Egy gyilkosság ára

Annyira jó könyv lehetett volna!
Remek indítás, azonnal felkelti a figyelmet, az „olvasni akarok, mindenki hagyjon békén”-érzést…
Nem érdekel, hogy a fülszövegről beugrott egy mára klasszikussá lett sztori, mert nem azt ismétli. Tedet megszólítja a szépséges, titokzatos Lily a repülőtéri bárban. Mintha ismerné, de mégsem, ám hamarosan a magánélete kudarcáról mesél a férfi. A nő megértő, sőt tanáccsal látja el a sértett hímet: a hűtlen asszonyt el kell tenni láb alól.

A regény hol a jelent, hol a közelmúltat mutatja; egyszer Lily, egyszer Ted beszél, fejezetenként váltakozva. A férj egy gazdag, ám naiv idióta, aki elvette a gyönyörű nőt, aki elhitette vele, hogy nem a pénzét, hanem őt magát szereti. Ám a véletlennek köszönhetően kiderül, hogy az új ezerszobás, csilivili palotájuk építésvezetőjével nem csupán a tervrajzok fölött dugják össze a fejüket… és nem csak a fejüket.
Ugyanakkor a rejtélyes Lily tinikorába is betekintést nyerünk. Jött, látott, akart, majd egyik napról a másikra felszívódott a festő, aki a kisházban lakott a lány szülei jóvoltából – persze a szülők mit sem tudtak arról, hogy e „nagyszerű” művész az ő kis leánykájukkal szeretett volna közelebbi kapcsolatba kerülni, amit Lily nem igazán kívánt. Egy idő után az szomszédos, elhagyatott kert kútja, kezd megtelni, és bizony nem vízzel.
És hogy miért mondtam, hogy jó könyv lehetett volna? Mert sajnos a könyv végére érve megerősödött bennem a gyanú, hogy Swanson bizony a sluszpoénra hegyezte ki az egész történetet. Ami önmagában nem islenne baj, hiszen minden krimit szerető olvasó szereti, ha könyv végén van egy olyan csattanó, amitől aztán az állát keresi a padlón. A baj az, hogy ez a csavar bizony iszonyat erőltetett és gyenge. Sajnos a regény második fele nem hozza azt a színvonalat, amit az eleje.
Üressé, azt ne mondjam, unalmassá válik, pedig nem egy hosszú darab. Valószínűleg szeretett volna Lily személyében teremteni egy olyan karaktert, akit annak ellenére, hogy bűnös, mi mégis szeressünk meg. Sikerülhetett volna, de mégsem jött össze. A könyv felénél lévő húzás (amit spoilerezés lenne elárulni, hogy konkrétan mi) mondjuk nem volt rossz, de ettől ez a regény még marad a maximum középszerű kategória.
Azt nem mondom, hogy nem olvasnám el a szerző következő könyvét majd a jövőben, viszont annak ütnie kell, mert ha nem, akkor a harmadikra már a kutya sem lesz kíváncsi szerintem.
A borító és a fordítás jól sikerült, arra nem lehet panasz.
A kötetért köszönet a General Press kiadónak.

Dobos Attila

Fordította: Fügedi Tímea
Kiadó: General Press
Megjelenés éve: 2016
Terjedelem: 276 oldal