Mindent visz a Sun & Soda augusztusi programja

Idén nyáron új nappali bulisorozatot indított az Akvárium Klub, mely minden várakozást felülmúlt: a júniusi Sun & Soda Jan Blomqvist and Band-del pillanatok alatt teltházas lett, a július 21-én lévő Sun & Sodán Hernan Cattaneo 5 órás szettet játszik, melyre szintén elfogytak a jegyek. Bátran kijelenthetjük, hogy a nyár egyik legsikeresebb eseményéről beszélünk, s most végre fény derült az augusztusi programra is: az idei szezon záró akkordjaként augusztus 18-án érkezik HOSH, Yokoo, Gorje Hewek & Izhevski.

Már nyár elején is hatalmas érdeklődés övezte az első Sun & Soda bulit, mára pedig abszolút közönség-kedvenccé vált. Nyáron havi egy alkalommal teljesen átalakul az Akvárium Klub Terasza és egyfajta mini oázissal várja az elektronikus zene szerelmeseit a belváros közepén. Műfű borítással, pálmák szegélyezte mini medencékkel, hangulatos árnyékolókkal, strand kiegészítőkkel és kényelmes nyugágyakkal készülnek a szervezők, hogy erre a napra garantált élmény legyen a kikapcsolódás, és természetesen a világszínvonalú DJ-kel való bulizás. Most végre kiderült, hogy a nyár utolsó Sun & Soda bulijára  augusztusi 18-án kerül sor és olyan nevek érkeznek Budapestre, mint HOSH, Yokoo, valamint Gorje Hewek & Izhevski, természetesen extended szettel.

További információ és jegyek:
http://akvariumklub.hu/programok/2018-08-18/sun-soda-w-hosh-yokoo-gorje-hewek-izhevski

Facebook esemény:
https://www.facebook.com/events/456029734859854/

Related Posts

Maradunk, mert szeretünk

Egy párkapcsolati körforgást járhatunk körbe Odett új videójában Odett november 22-én mutatja be először élőben most megjelent, a nyári nap alatt pirosra virágzó Rózsa című…

Ismét jön a Sun & Soda, Budapest legmenőbb nappali partisorozata – Mert nappal bulizni jó!

A tavalyi óriási siker után idén is három alkalommal jelentkezik az Akvárium Klub tengerparti strandokat és trópusi hangulatú partikat idéző nappali bulisorozata, a Sun &…

Hernan Cattaneo és Jan Blomqvist is imádta a Sun and Soda nappali bulisorozatot

Július végén második alkalommal alakult zöld oázissá az Akvárium Klub terasza, a legújabb nappali bulisorozatnak köszönhetően. Aki még nem hallott volna róla: ez a Sun…

Szavazz az Akváriumra!

Három kategóriában – legjobb nagy klub, legjobb koncerthelyszín, legjobb melegbarát hely – jelölték idén a főváros egyik legnépszerűbb szórakozóhelyét, az Akvárium Klubot a Budapest Nightlife…