Tizenegy különálló dalba foglalt történet

A Fran Palermo évek óta a budapesti klubélet megkerülhetetlen zenekara – nyertek már többek közt Petőfi-díjat, a dalszerző-frontemberéről, Henri Gonzoról az Index forgatott dokumentumfilmet, aki nagy port kavart a Dalfutár legutóbbi évadában is, illetve az ő nevéhez köthető a FOMO című film két betétdala (Jeopardy, Coin in the Fountain), amiért Highlights of Hungary díjra is jelölték, illetve a Jeopardy videója a Magyar Klipszemlén díjat is nyert.


A Crocodile Juice Bar című lemezt részben Henri házi stúdiójában, részben pedig a legendás londoni Toe Rag Studiosban rögzítették a Grammy-díjas Liam Watson produceri segédletével, akinél olyan előadók fordultak már meg, mint Jack White, a Tame Impala, a Metronomy, a Wolf Alice vagy a Temples.

Az összesen 11 dalt és 2 interlude-ot tartalmazó eklektikus nagylemez szövegeit változatos és szerteágazó témák ihlették – a frontember-zeneszerző-szövegíró Henri Gonzo saját bevallása szerint a Crocodile Juice Barba betérve nagyon sok különböző témával találkozhatunk.

“Ez a lemez olyan mint végig sétálni egy nagyon hosszú utcán ahol van rock and roll kocsma, latin negyed, francia terasz, utcán énekelő afro-kórus, arab és zsidó negyed, templom, temető, kaszinó… Mindenhol megálltunk, mindenhová bementünk, és pár percig figyeltük, hogy mi történik. Az utca egyik végén sivatag, a másikon tenger.”

Henrit az elmúlt időszakban rengeteg dolog inspirálta – különböző kultúrák, régi filmek hangulatai, ráadásul ezek az impulzusok a legfurcsább helyzetekben érték, éjjel a hűtőszekrény nyitogatásakor vagy éppen este a benzinkútra sörért tartva.

A Crocodile Juice Bar a Fran Palermo legérettebb anyaga, ami a sokfajta hatásnak köszönhetően a korábbiaknál sokkal kísérletezőbb és szerteágazóbb, de mindemellett hűek maradtak a tőlük megszokott hangzáshoz.

Fran Palermo – Crocodile Juice Bar: https://youtu.be/wdHOqUCbepc
Megújult honlap: https://franpalermo.com/

Kapcsolódó tartalom

Az év egyik legnagyobb LMBTQ bulija szeptember 24-én a Budapest Parkban – érkezik a Ludus XXL

Tavaly indította útjára önálló LMBTQ partysorozatát a Park – a Ludus névre hallgató, péntek esti bulik pedig bizonyították, hogy bőven van igény az eseményre. Ezért…

Siklósi Örsre emlékezik az AWS a Budapest Parkban

Az AWS tagjai több mint 30 zenészbarát társaságában emlékkoncerttel búcsúznak Siklósi Örs énekes-dalszerzőtől a Budapest Parkban szeptember 5-én. A koncert profitját jótékony célokra ajánlják fel.…

Gyere, ne félj! – Kinyitott a Budapest Park!

A rendezvények engedélyezésével szép lassan megindultak az emberek a szabad világ felé. Tisztán látszik, mennyire hiányzott minden korosztálynak az élő zene, a koncertek hangulata, a…

“Kedves, mégis bizarr” – belső utazásra invitál furcsa kilencedik évadában a Budapest Park

Mint ahogy azt megszokhattuk, a Budapest Park évről évre szinte a nulláról épül újra, ráadásul egy teljesen új, komoly üzenetet is közvetítő köntösben. Az idei…