A „vérvörös király” visszatér Budapestre – a Müpában lép fel a King Crimson!

A tavalyi amerikai koncertkörút után 2018-ban Európában turnézik a progresszív rock legrangosabb együtteseként számon tartott King Crimson. Sokak örömére most Budapest is csatlakozik az eddig bejelentett helyszínekhez, hiszen a zenekar Uncertain Times című turnéjának június 29-i állomása nem más lesz, mint a Müpa hangversenyterme.


A jövőre fél évszázados brit együttes a progresszív rock műfajának megkerülhetetlen szereplője, olyan együtteseknek kövezte ki az utat, mint a például a Yes vagy épp az Emerson, Lake & Palmer (Greg Lake a King Crimson basszusgitárosaként találkozott és barátkozott össze Keith Emersonnal, majd miután 1970-ben elhagyta az együttest közösen alapították meg az ELP-t). Bár leginkább a rock kategóriába sorolják őket, zenéjükben fellelhetőek a jazz, a klasszikus zene, a kísérleti zene, a pszichedelikus rock, a new wave, a heavy metal, a gamelán és még a folk bizonyos elemei is. Annak ellenére, hogy a rádiók igen ritkán játszották a dalaikat, az együttes még azelőtt igazi kultklasszikussá vált, hogy debütáló lemezük, az In the Court of the Crimson King napvilágot látott volna. Köszönhető mindez annak az 1969 nyarán adott koncertnek, amikor a londoni Hyde parkban mintegy 650 000 ember előtt a Rolling Stones előzenekaraként léphettek fel. Még ugyanebben az évben megjelent az első albumuk, amit a szakirodalom a rockzene egyik legkiemelkedőbb bemutatkozó albumának tart, a The Who gitárosa, Pete Townshend pedig egyenesen „hátborzongató remekműnek” titulált.

1975-ös, első feloszlásukig még hat lemezt készítettek (In the Wake of Poseidon, Lizard; Islands; Larks’ Tongues in Aspic; Starless and Bible Black; Red), de a zenekar felállása közben gyakran változott. Amikor az alapító Robert Fripp 1974 végén bejelentette a feloszlást, hat évig valóban úgy tűnt, hogy örökre vége a Crimsonnak, ám Fripp belátta, hogy bizonyos zenéket kizárólag a King Crimson tagjaként képes megalkotni. A 80-as éveket leginkább az ő kísérleti hajlama határozta meg, a lemezeken megjelennek a gamelán, a folk és a drum and bass jellegzetes jegyei. Utolsó, tizenharmadik stúdióalbumuk 2003-ban jelent meg The Power of Believe címmel. Budapesten több alkalommal, több formációban is felléptek: először 1996-ban „dupla trióként” – Fripp, Belew, Levin, Bruford, Mastelotto és Gunn –, majd 2003-ban dupla duóként – Fripp, Belew, Mastelotto és Gunn – tértek vissza.

Ez alkalommal dupla kvartettként érkeznek a Müpába: az alapító-gitáros Fripp mellett három dobos, Pat Mastelotto, Gavin Harrison és Jeremy Stacey, a billentyűs Bill Rieflin, a gitáros-énekes Jakko Jakszyk, a basszusgitáros Tony Levin és a szaxofonos-fuvolás Mel Collins alkotja a zenekart. A koncertjükön megidézik a King Crimson valamennyi korszakát, a dalok között hat olyan darabbal, amelyet korábban koncertjeiken nem játszottak, megtoldva mindezt a legújabb, immár három dobosra írt szerzeményeikkel.

A turné június 13-án a lengyelországi Poznańban indul, és a november 16-i párizsi zárókoncertig összesen negyven alkalommal lép színpadra az együttes. A budapesti koncertre a jegyárusítás a Müpa+ hűségprogram arany és platina szintet elért tagjai számára február 22-én 10 órától, a nagyközönség számára február 23-án 10 órától indul a Müpa ismert jegypénztáraiban, illetve online a www.mupa.hu oldalon.

King Crimson
Uncertain Times
2018. június 29. péntek 20:00-22:00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/king-crimson-2018-06-29_20-00-bbnh
Az esemény Facebook oldala. https://www.facebook.com/events/172067326851089/

Müpa

A Müpa Magyarország egyik legismertebb kulturális márkája és egyik legmodernebb kulturális intézménye, mely egyedülálló módon fogja össze a különböző művészeti ágakat: helyet ad komoly- kortárs, könnyű-, jazz- és világzenének, operának, új cirkusznak, táncnak, irodalomnak, filmnek egyaránt. A Müpát 2005-ben azért hívták életre, hogy magas színvonalú, minőségi kulturális eseményeket nyújtson széles és igen változatos közönség számára különböző műfajokban. Az intézmény alapvető feladata – a hazai és európai művészeti hagyományok tiszteletben tartásával – az új irányok és irányzatok bemutatása és közérthetővé tétele, úgy az ínyenc, mint a szélesebb közönség számára is befogadható, magas szintű élmény megteremtése. A Müpa a hazai és nemzetközi élvonalba tartozó művészek előadásain túl új művek létrehozását kezdeményezi és támogatja. Kiemelt szerepet játszik a nemzetközi kulturális kapcsolatok ápolásában, a hazai kulturális célok megvalósításában, illetve a magyar előadóművészek nemzetközi megismertetésében. Tevékenysége nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a jövő nemzedékének fiataljai is egyre szélesebb körben váljanak tudatos kultúrafogyasztó felnőttekké. Mindezt inspiráló, párbeszédet generáló, kérdéseket felvető művészeti eseményekkel és szolgáltatásokkal, az élményre, kreativitásra és interakcióra építő újszerű programok bemutatásával teszi.

Related Posts

Josefine Baker emlékest a MÜPÁ-ban

Éppen kilencven évvel ezelőtt, 1928-ban járt első alkalommal Budapesten Josephine Baker, a világhírű énekesnő, táncosnő, színésznő, egyszóval előadóművész és emberi jogi aktivista. Ezen az estén…

És itt van a Sziget fesztivál nulladik napi programja!

A Sziget fesztivál idei nulladik napján, augusztus 6-án a „Fesztiválköztársaság” átalakul Csodaországgá, melynek közepén, a Nagyszínpadon a Quimby egy ide komponált, egyszeri és megismételhetetlen világot…

Django Feszt Budapest 2023

A Margitszigeten rendezik meg idén a Django Feszt Budapestet A margitszigeti Kristály Színtérben rendezik meg idén a gypsy dzsessz magyar előadóit felvonultató Django Feszt Budapest…

A legszabadabb díva – Rebekka Bakken a Modern Art Orchestrával ad koncertet

Egyesek szerint karakteres hangja egy James Bond-film főcímdalába kívánkozik, mások pedig egyenesen aranyba foglalnák a pop, a blues és a jazz területén egyaránt rendkívül otthonosan…