Erotikáról igényesen – Szerető szívek antológia

Kicsit mindenki megcsömörlik időnként a szexualitás minden napi megnyilvánulásától. Dől a tévéből, az internetről, többnyire igénytelen formában. Na, ez itt most nem az. Két dolog lesz fontos tőle: mind az olvasásra, mind pedig az irodalmi erotikára igenis van igény.

Erotikáról igényesen - Szerető szívek antológia
Erotikáról igényesen – Szerető szívek antológia

A Szerető szívek egy erotikus antológia, 38 novellával, amely elragad, elvisz az erotika különböző mélységeibe. A novellák írói között köszönthetünk ismert, és kevésbé ismert szerzőket is. Van, akinek ez az írás volt élete első műve, de van olyan is, aki már hosszú évek óta publikálja írásait. Éppen ettől is színes, különböző korokban, helyzetekben játszódó novellákról van szó, teljes mértékben eltérő stílusokról, előadásmódról, gondolatvilágról. Az viszont közös mindegyikben, hogy egyik sem lépi át a frivol határt, megmarad annál a fajta erotikánál, amit az ember elképzel, érez, amitől rájön, hogy lehet a műfajt igényesen művelni.

A szerzők némelyike neve vállalásával, bemutatkozással ír, s van köztük fantázianéven alkotó is. Van háziasszony, már nem első könyves, külföldön élő író, szociológus, és tehetségét itt először megmutató diáklány is. Az erotika mindenkinek mást jelent, az viszont biztos, hogy stílusban kiválóak, nem alacsonyítják le a műfajt, és irodalmat alkotnak.

Az Amatőr Írók Klubja (http://amatorirokklubja.network.hu/) és az E-book Könyvház és Kiadó (e-konyvbolt.eu) közösen kiírt pályázatára beérkezett 52 pályázati anyagból került kiválasztásra az a 45 mű, mely kiérdemelte ezt a lehetőséget, de csak 38 került be a könyvbe, mert sokan nem tudták vállalni a megjelenési hozzájárulás befizetését. A zsűri tagjai voltak Sidney Lawrence írónő, Knizner B Sylvia írónő, Nánássy Szabolcs, és Fodor Brigitta.

A könyv tartalma változatos, mivel nemcsak tömény erotikus anyagot olvashatunk, ha a kezünkbe vesszük, hanem olyan műveket is, melyek tele vannak fájdalommal, érzésekkel, szerelemmel… és némelyik humorral az erotikus részek mellett.

Borsos-Kőszegi Erika

Related Posts

Könyvajánló – Szívek dallama – Szeretni sokféleképpen lehet

Négy ismert, remek író – Balázsy Panna, Kalapos Éva Veronika, Lakatos Levente és Szabó T. Anna egy remek kis regénygyűjteménnyel leptek meg minket ezen a…

A hűség kutyáknak való? – Szőcs Henriette könyve

Most jelent meg Szőcs Henriette: A hűség kutyáknak való című könyve. Olvassátok el a szerzővel készült interjút és néhány részletet a könyvből. Hogyan lesz terézanyuból…

Megjelenik L.S. Hilton: Maestra című erotikus thrillere!

Egyszerre vonz és taszít ennek a könyvnek a világa. Olyan, mint egy Tarantino film: sosem tudod, a következő pillanatban mire számíthatsz. És ebben a könyvben…

Könyvajánló – Kováts Judit: Elszakítva

Hol a haza? Menni vagy maradni? Ezekkel a kérdésekkel kell szembenéznie két felvidéki birtokos család, az Engelhartok és a Wildnerek két nemzedékének 1944 és 1953…

egy hozzászólás: “Erotikáról igényesen – Szerető szívek antológia”

Hozzászólások lezárva