ANYA-LÍZIS 12.: Arról, hogy vannak négybetűs szavak, meg négyszavas gyerekek

Lelkem mélyén mindig is gyanítottam, hogy a világ a négyes szám szerint beosztva egészen működőképes lehet. A szélrózsa négy iránya. A négy muskétás. A négy páncélos (meg a kutya, de az meg elkódorgott valamerre) Hogy a négyperces lágytojás a legjobb. Hogy olykor nincs ki mind a négy kerekem, főleg, mikor a totyogós megtalálja a zsírkrétát és a zsírkrétával az előszobafalat.

ÉdikeÉs hogy ha délután 4-kor hazamehetnék a munkahelyemről, még egy csomó mindent el tudnék intézni magam körül. Ennek esélye az idő előre haladtával mindinkább megkérdőjeleződik.
Szóval a négy – jó szám. Volt eddig.
Ugyanis a legkisebb ded hosszú hónapok óta cövekel a négyszavas szókincs mellett. A magyar nyelv szókincsét ugyan 60-100 ezer szó közé teszik a nyelvészek (már amennyiben szónak azt a karaktersort értjük, ami két szóköz között van), de a Kétéves csökönyösen 4 darab szót favorizál.
1. ZSIZS. Ide tartoznak a minden rendű, tipusú és fajú repülő dolgok, úgy mint repülő, szitakötő, helikopter, a Földön jelenleg élő 9703 madárfaj összes élő egyede, a molylepke, a szúnyog és barátai, a levegőbe felhajított bodobács és társai, a papírsárkány, és még talán az ufók is, ha mernének a közelünkbe jönni szegények. Egy időben szokatlan módon e tárgykörbe esett a zöldborsó is, de már nem.
2. KAK. E halomban vannak a traktorszabásúak, markolók, kamionok, taxik, kerékpárok, motoros bácsik, gördeszkás srácok, és valamennyi, kerekekkel rendelkező gyermekjáték, beleértve a húzogatós kacsát is.
3. BUMMAT. A Bummat, kérem szépen, a mozgó tárgyak összefoglaló neve. A busz természetesen Bummat. De a buszvezető is az. Bummat továbbá minden, ami húzogatható, tologatható és aminek ki tud esni a kereke. Az utcán közlekedő valamennyi személyautó Bummat, márkafüggetlenül. Ebben legalább egyenlőség van.
4. VELO. A Velo alcsoport tagjainak közös jellemzője, hogy képesek forgó mozgást végezni. Például keverik a tésztát, merülőmixelnek, ruhát mosnak, port szívnak, hajat szárítanak, leget hűtenek, hőt fújnak. A Velo-k kissé félelmetesek, de azért nagyon érdekesek. Eddig be nem azonosított alfajuk a PUKKAVELO-k csoportja, amelyek még hülye hangot is adnak a forgás közben.
Persze vannak kivételes, szerencsés, magas fokozatú egyedek, akiket nem gyömöszöl a gyerkőc kategóriákba.
Viszont gyártott rájuk egy jó kis összefoglaló szót.
ANYAPA.

 

Kocsis Noémi

Related Posts

ANYA-LÍZIS 89.: Javul az agyvíz

Négyéveske, aki nagyon szeret építkezni, legózni, szerelni és hasonlók, azzal állt elő, hogy ő biza építkezett-legózott-szerelt egy Különleges Szerkezetet. S mutatta is lőn, miféle csoda…

ANYA-LÍZIS 88.: A legelső napon

Szeptember 1.  Kis- és nagyobb gyerekkel is nagyjából annyira jelképes dátum, mintha születés-, vagy névnap lenne, vagy a nap, amikor az apróság először indult el…

ANYA-LÍZIS 85.: Miért nincs nekünk állatunk?

A hétre kölcsönkaptunk egy kutyát. A gazdája elutazott külföldre, egy hétig a szomszédok istápolták, most meg ránk jutott, így tegnap este közösen elvittük egy hosszabb…

ANYA-LÍZIS 82: Nyaralási teendőlista

Nulladik lépés: Lebeszélni a nagyon lelkes középsőt, hogy már indulás előtt dagira fújja a frissen, leértékelve vásárolt teszkó gazdaságos kardszárnyú delfint, mert ha mégis, akkor…