• elomagazin  /
  • Zene   /
  • Két nagyszínpad, kétszer annyi sztárbanda – kezdjük a FEZEN névsort
Két nagyszínpad, kétszer annyi sztárbanda – kezdjük a FEZEN névsort logo16 Full view

Két nagyszínpad, kétszer annyi sztárbanda – kezdjük a FEZEN névsort

A tavalyi nézőcsúcs után idén megduplázzuk a nagyszínpadot, és kétszer annyi nagy zenekart zúdítunk rátok. Míg az egyikről a keményebb zenék követei szórják a riffeket, addig a másikon a lazább muzsikák külföldi és hazai sztárjai táncoltatnak, de a kisebb helyszíneket is érdemes lesz útbaejteni. A “téli álom” után a FEZEN is belekezd a névsorolvasásba, és habár ezúttal a szigorúbb zenék híveinek kedvezünk, már most érdemes készülni, mert hamarosan az alter-pop vonal kedvelőinek is mondunk néhány nevet.

Többször is bizonyította a FEZEN közönség, hogy a skandináv bandák igazán közel állnak a szívükhöz, így természetesen idén sem maradnak el az északi zenekarok. Ha fogjuk a finnek polkáját, a humppát és egy adag viking mondát, majd mindezt leöntjük sötétre hangolt metallal megkapjuk a Finntrollt. Persze itt semmit nem kell megfejteni, pont ez a lényege a finn csapat polka-metaljának; amint megszólal az első hang, maguktól nyílnak az üvegek, pörög a haj és indul a láb. Kell is a finn buliarcok lendülete, hiszen addigra már három súlyos napon leszünk túl, a Finntroll a fesztivál zárónapján, augusztus 6-án érkezik a FEZEN-re.

Durva, groove-os, és jól érzed magad tőle – így jellemezte egy interjúban Dez Fafara a DevilDrivert. És hiába telt el az interjú óta jó pár év, az alapító énekes szerint a most érkező új album is ezen az ösvényen halad: “tele lesz gyilkos riffekkel és masszív refrénekkek, a groove-ok meg csak úgy jönnek egymás után.” Májusban érkezik a Trust No One címre keresztelt új anyag, az amerikai DevilDriver pedig a fesztivál első napján, augusztus 3-án érkezik Székesfehérvárra.

A magyar rock leghíresebb triója, a Tankcsapda is visszatér a FEZEN-re. A debreceni rockhősök augusztus 5-én fogják bebizonyítani, hogy több mint 25 év folyamatos rock and roll után még mindig urai a helyzetnek.

A már korábban bejelentett Powerwolf és Within Temptation mellé most még három csapat csatlakozott, de koránt sincs vége a listának. Napokon belül jövünk pár alter-pop csapattal, aztán ismét néhány rock-metal bandával, azaz érdemes követni a híreket, és minél előbb beszerezni a bérleteket is, hiszen a korábbi évekhez hasonlóan idén is igaz a szlogen: korábban olcsóbb.

Written by erika

Leave a comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.