A Capa-nagydíj 2016 nyertese Fátyol Viola

 

A zsűri Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél című anyagáért Fátyol Violának ítélte oda a második alkalommal kiosztásra kerülő Capa-nagydíjat 2016-ban.

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a magyar fotográfia területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó alkotók munkájának elismeréseképpen 2014-ben alapította meg az 5 millió forint összdíjazású Robert Capa Magyar Fotográfiai Nagydíjat, melynek odaítéléséről a magyar és nemzetközi szakemberekből álló zsűri két lépcsőben döntött.
A májusban megnevezett három, 500-500 ezer forintos ösztöndíjban részesült alkotó elmúlt féléves munkáját értékelve döntött végül a zsűri Fátyol Viola projektje mellett. Így a fotográfus a díj történetében másodikként vehette át a Capa-nagydíjat és ezzel további 3,5 millió forintos pénzjutalomban részesült a Robert Capa születésének 103. évfordulója alkalmából rendezett ünnepélyes díjátadón, október 21-én a Capa Központban.

Related Posts

Elkapott pillanatokon a Sziget ezernyi arca – 24 év fesztiváltörténete fotókon, a Nagymező utcában

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ évek óta jelen van a Szigeten, most viszont a Sziget jön a Capa Központba: Benkő Imre, illetve a Rockstar…

35. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Capa Központban

2017. március 27-én díjkiosztó ünnepség keretében megnyílt a 35. Magyar Sajtófotó Kiállítás. A pályázatra érkezett sok ezer képből készített legjobb válogatás március 28-ától megtekinthető a…

Jövő hétvégén ismét Fotóutca lesz a Nagymező utcából

80 ingyenes fotóművészeti programmal harmadszor is kitelepül az utcára a Capa Központ és a Mai Manó Ház.

Fényterápia, Tombor Zoltán fotókiállítása

A karanténidőszakban tapasztalt érzéseket örökített meg első önálló, intézményi kiállításán Tombor Zoltán. A fotográfus Fényterápia című tárlata kedden nyílik a Mai Manó Házban, ahol válogatás…