Van kiút, nem kell erőszakban élni

Magyarországon jelenleg több mint kétszázezer nő él olyan párkapcsolatban, amelyben lelki, fizikai vagy szexuális bántalmazást szenved el. Az Ökumenikus Segélyszervezet Titkos Menedékháza segítséget nyújt az erőszak vagy akár az életveszély elől menekülő bántalmazottak és gyermekeik számára.

Sok nő él olyan kapcsolatban, amelyben a párja lelkileg vagy testileg bántalmazza őt, és sokszor évek telnek el, amíg egy bántalmazott segítséget tud kérni. Az Ökumenikus Segélyszervezet által üzemeltetett Titkos Menedékház 2012. óta az otthonukból elmenekülőknek nyújt biztonságos menedéket.
Az intézmény az egész ország területéről fogadja a menekülésre kényszerült, egyedülálló nőket, illetve gyermekes anyákat, és akár 1 órán belül elhelyezést is biztosít a számukra. Az Otthon teljes ellátást nyújt a lakóinak, akiknek a bent töltött idő alatt szakértők (többek között pszichológus, jogász, fejlesztő pedagógus és gondozó munkatárs) segítenek az átélt trauma feldolgozásában és az újrakezdésben.
A Titkos Menedékház évente átlagosan 80 felnőttet és 200 gyermeket fogad: „Az országban egyedülálló az intézményünk, ahol maximálisan garantáljuk lakóink biztonságát és a nyugodt környezetet, miközben az itt lévő gyerekek óvodába, iskolába járhatnak, programokon, foglalkozásokon vehetnek részt. Lakóink életkora nagyon eltérő és a Menedékházban töltött idő is egyéntől függő. Alapvetően fél évet tölthetnek itt a klienseink, ezt követően – ha szükséges – családok átmeneti otthonába kerülhetnek, ahol további segítséget kapnak az életük rendezéséhez. A Menedékház eddigi kapacitása 29 fő volt, de épp költözés alatt vagyunk, így ezentúl egy tágasabb, modernebb környezetben tudunk egy időben akár 40 főt is befogadni. Nagy segítség, hogy vannak olyan támogatóink, akik ebben a munkában évek óta, kitartóan mellettünk állnak, az új épület teljes bútorzatát például az AVON Magyarország adományából vásároltuk meg” – mondta a Menedékházról Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet kommunikációs igazgatója.
A segítséget kérők a nap minden szakaszában ingyenesen hívhatják az ország bármely pontjáról az Országos Kríziskezelő és Információs Telefonszolgálatot (OKIT) a 06-80-20-55-20 telefonszámon. Ezt követően az OKIT munkatársai feltárják a bántalmazott személy család helyzetét, felveszik a kapcsolatot az illetékes segítő szakemberekkel, és a krízisközpontban vagy a titkos menedékházban történő elhelyezés szervezésében is segédkeznek. E-mailben is van lehetőség segítségkérésre, akár az OKIT-tól, akár az Ökumenikus Segélyszervezettől az okit@csbo.hu vagy a segelykozpont@segelyszervezet.hu e-mail címen. Sok esetben nem is a bántalmazott jelentkezik, hanem egy olyan beavatott, akiben megbízik (pl. rokon, szomszéd, pedagógus).
„2016-ban 89 segítségkérés érkezett hozzánk és 52 családot fogadtunk az ország egyetlen Titkos Menedékházában, ahol valóban biztonságban vannak a bántalmazottak és családtagjaik. A Menedékház címe teljes mértékben titkos, és annak érdekében, hogy az is maradjon sok biztonsági intézkedést vezettünk be az intézményben. Az itt dolgozó szakemberek és önkéntesek szigorú titoktartási megállapodás betartásával végzik munkájukat, emellett 24 órás biztonsági szolgálat is felügyeli az itt lakók életét.”- tette hozzá Gáncs Kristóf.
Ha úgy érzi, nincs otthon biztonságban, vagy ismert olyan személyt, aki ilyen jellegű veszélynek van kitéve, kérjük, hívja bizalommal a 06-80-20-55-20 telefonszámot.

Related Posts

Lejárt a nők elleni erőszak ideje #timesup – Összefogások a nőkért

Az elmúlt időszakban rengeteget foglalkozott a világsajtó a nemzetközi és a hazai hírességekhez köthető szexuális zaklatási ügyekkel, amelyek között vannak olyan esetek, amik több évtizedes…

Az erőszak nem tartozik a családhoz

Felmérés készült a kapcsolati erőszakról. A válaszadók közel fele gondolja úgy, hogy Magyarországon a családok 41-60 százalékában fordul elő kapcsolati erőszak. Az áldozatok megsegítésénél a…

Ökölcsapások és segélykoncert – Demcsák vs. Curtis

Minden ötödik nőt bántalmaznak ma Magyarországon. Mindenki hallgat. Mindenki hallgat? Demcsák Zsuzsa kilépett a nyilvánosság elé, nem csak most megjelent könyvével, hanem a héten egy…

A családon belüli erőszakról – megint

„Még nem voltam a felesége, amikor először megütött. Sírva könyörgött, hogy bocsássak meg, virágot hozott. A második pofonnál éppen a gyerekünkkel voltam várandós. Több pofonra…