35. Magyar Sajtófotó Kiállítás a Capa Központban

2017. március 27-én díjkiosztó ünnepség keretében megnyílt a 35. Magyar Sajtófotó Kiállítás. A pályázatra érkezett sok ezer képből készített legjobb válogatás március 28-ától megtekinthető a Capa Központban.

Harmincötödször kerültek falra az előző év legjobb magyar sajtófotói. Akár csaphatnánk egy kisebb ünnepséget, ahogyan ez jelentősebb évfordulók idején szokás. Felsorolhatnánk számokat, rekordokat, eredményeket. Elmondhatnánk, ki mindenki munkájának köszönhető az, ami létrejött az elmúlt évek alatt. Mégsem terveztünk külön ünnepet, hiszen a Magyar Sajtófotó Kiállítás három és fél évtizede mindig ünnep. A fotóriporterek, a fotográfia ünnepe.

Ezek a kiállítások tükörként tárják elénk mindazt, ami az előző évben velünk, körülöttünk történt. A mostani kiállításon nem láthatunk szenzációkat. A hétköznapok valósága tükröződik a képeken, és ahogy mondani szokták, nem a tükör hibás, ha nem tetszik a kép.

Gyakran hallani, hogy a sajtófotó-kiállításokon többségben vannak a nyomasztó, szomorkás, néha riasztó képek. Az elmúlt évben – szerencsére – a fotográfusok találtak olyan témákat, jelenségeket is, amelyek mögé nézve szépséget, emberséget és – talán nem túlzás – hősiességet mutathattak meg az emberi kapcsolatokban. Ilyen Balázs Attila képsorozata, amellyel elnyerte a MÚOSZ Nagydíját és Szekeres Máté André Kertész Nagydíjat kiérdemlő munkája, amely egy anya és leánya közös küzdelmét mutatja be az életért.

Az előző kiállítás fő témája a menekültválság volt. Bár az elmúlt esztendőben Magyarországot kevésbé érintette közvetlenül ez a modernkori népvándorlás, azért Balogh Zoltán, Balogh Dávid és Fazekas István nagyszerű képein tovább követhetjük a borzalmak elől menekülők sorsát.

Egyszerre láthatjuk itt egy félreeső faluban, az áram nélkül élő, a puszta a létfeltételekért küzdő emberek életét Magócsi Márton képein és azokat a szerencsésebbeket, akiket Ajpek Orsolya mutat be Egy hétig azt csinálunk, amit csak akarunk című sorozatán keresztül. A sport egyedi kategória első díjas fotóján is egy mélyen emberi pillanatot örökített meg Szalmás Péter. Az idei kiállítás tehát nem a szenzációkról, hanem sorsokról, emberségről szól. A Művészet kategóriában Birtalan Zsolt Elmentek című felvételével talán a legnehezebb fotográfiai feladatra vállalkozott, leheletfinoman mutatta meg a hiányt, az eltávozottak hiányát.

A 35. Magyar Sajtófotó Kiállítást Szalay Zoltán emlékének ajánlom.

Szigeti Tamás
fotóriporter, a kiállítás kurátora

Related Posts

Elkapott pillanatokon a Sziget ezernyi arca – 24 év fesztiváltörténete fotókon, a Nagymező utcában

A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ évek óta jelen van a Szigeten, most viszont a Sziget jön a Capa Központba: Benkő Imre, illetve a Rockstar…

Jövő hétvégén ismét Fotóutca lesz a Nagymező utcából

80 ingyenes fotóművészeti programmal harmadszor is kitelepül az utcára a Capa Központ és a Mai Manó Ház.

A Capa-nagydíj 2016 nyertese Fátyol Viola

  A zsűri Ha van szíved, neked is fáj, amit velem tettél című anyagáért Fátyol Violának ítélte oda a második alkalommal kiosztásra kerülő Capa-nagydíjat 2016-ban.…

Fényterápia, Tombor Zoltán fotókiállítása

A karanténidőszakban tapasztalt érzéseket örökített meg első önálló, intézményi kiállításán Tombor Zoltán. A fotográfus Fényterápia című tárlata kedden nyílik a Mai Manó Házban, ahol válogatás…