Hogy a szemünk se rebben – Totth Benedek: Az utolsó utáni háború

Körülvesz bennünket a háború. Szerencsések vagyunk, mert a legtöbbünket nem testközelből, csupán a média különféle csatornáin át, valamint az oktatás, az irodalom színterein, mégis rengeteget beszélünk róla. Mennyit beszélünk róla úgy, hogy a szemünk se rebben, elvégre elméleti síkon ismerjük a brutalitást, de egy ekkora volumenű dolgot, mint ez, mégsem tudunk lexikálisan elsajátítani. Totth Benedek második könyve, az Utolsó utáni háború, eredeti archívokon alapuló fikciós regény, ami mindezek ellenére megdöbbentő érzékletességgel ábrázolja azt, amihez már hozzányúlni is ennyire nehéz.

Képi világát tekintve élesen pontos, hozza a téma által megkövetelt naturalista ábrázolásmódot, ezáltal biztosítja, hogy ne maradjon olyan olvasó, akiből ne váltana ki szélsőséges érzelmeket. Undor, megrökönyödés és abszurditás, amit egy kamasz fiú bőrébe bújva tapasztalhatunk meg, aki öccse keresése során a létező legembertelenebb dolgokat éli át. Az alapvető eszmék eltörpülnek, helyükbe az emberi kegyetlenség kerül, a karakterek jellemeit pedig iszonyatos tempóban formálják a mindennapok. Tárgyilagossága az amerikai háborús regényírók eszköztárát idézi, a gyermeteg megközelítés viszont fekete humorral oldja a feszültséget. A túlélésre való törekvés fölülkerekedik az elveken, ami a halál fogalmát is egészen más kontextusba helyezi, mint ahogy az megszokott lenne. A folyamatos akció nem megy a cselekmény rovására, az állandó tettlegesség a szereplők álmaiban is megmutatkozik, amint lelkiismeretük átveszi az irányítást tudatuk fölött. Az egyik fő kérdés, ami olvasása során felmerül, hogy a gyilkolás a társadalom által előírt normarendszer miatt lett-e devianciává, avagy a belső késztetések is ugyanannyit nyomnak a latban. A szerző azzal, hogy könyvében egy fiatal fiú szájába adja a szavakat, még felfedi azt a gyermeki ösztönösséget, ami a felnőtté válás során már elfojtásra kerül, és mivel senkije sincs, így nincs egy őt körülvevő társadalmi réteg sem, akiknek az elvárásainak meg kellene felelnie. Cselekedetei során csakis a benne lejátszódó folyamatok diktálnak, így kiderül az is, vajon a lelkiismeretesség elég-e ahhoz, hogy megakadályozza az emberölést.
„Jó, ha egy regényíró ismeri, amiről ír”, mondta ki anno Ottlik Géza a jó regény egyik alapelvét, Totth Benedek pedig maximálisan eleget tett ennek. Megtalálta az arany középutat a száraz szakszerűség és az olykor mesés fikció között, amivel könnyen olvashatóvá, de mégis tudományossá vált a szöveg. Van, hogy nehezen emészthető, és hogy embertpróbálóan provokatív, de ha valaminek, akkor ennek igazán érdemes eljutni a végéig.

Szauer Lilla

Kiadó: Magvető Kiadó
Oldalszám: 264 oldal
Megjelenés: 2017. október 12.
Méret: 125 mm x 197 mm
Kötés: Kartonált
ISBN: 9789631435368

Related Posts

Ijesztőek az áthallások – Spiró György: Kőbéka

Megjelent Spiró György legújabb regénye, amely a Kőbéka címet viseli. A címválasztás során felmerültek triviálisabb ötletek is, mint például Kálmánka, aki a könyv főszereplője, vagy…

Könyvajánló – Ljudmila Ulickaja: Jákob lajtorjája

A világhírű orosz író új regénye október 20-án jelent meg. A Jákob lajtorjája szerelmek regénye, hol jellegtelen, hol történelmi jelentőségű hétköznapok krónikája, szeszélyesen indázó családtörténet,…

Könyvajánló: Potozky László – Éles

  Első ránézésre kortárs verseskötet, kezdő fejezeteit tekintve szoftpornó, egy egész éjszakát átolvasva viszont durva társadalomkritika. A Móricz-ösztöndíjas író 236 oldalnyi kelet-közép-európai társadalmi korrajzzal rukkolt…

Könyvajánló: Grecsó Krisztián: Vera – Fele sem mese

Két évet kellett várni Grecsó Krisztián új könyvére, s öt évet arra , hogy újra regénnyel jelentkezzen a József Attila – díjas költő. A Magvetőnél…