Könyvajánló – Hillary Jordan: Mudbound – Sárfészek

A kiadó által közzétett részletek alapján egyértelmű volt számomra, hogy ezt a könyvet mindenképpen el kell olvasnom. Nagy várakozással vettem hát kézbe a hangulatos borítóval megjelent kötetet, és láttam neki az olvasásnak.
Több szereplő meséli a történetet, fejezetenként változik tehát a stílus, ám mégis egységes egész a mű. Nem bicsaklik meg, nem zökken ki, végig marad a melankolikus, ám mégis feszültségtől terhes hangulat.
Ez a mű számomra a gyász könyve. De nem holtakat, hanem az élőket gyászolják benne a szereplők. Köztük saját magukat is. Van, aki tudja, van, aki viszont öntudatlanul teszi ezt.


Laura – aki a férje miatt kénytelen elhagyni a várost, hogy egy poros, sáros farmon nevelje két gyereküket – fokozatosan mond le az álmairól. Közben a Henry (a férj) apjának kiállhatatlan természetével is nap mint nap meg kell küzdenie. Az öreg értékrendje ugyanis teljesen más, mint a nőé. Papi egy megkeseredett, gonosz és lusta ember, aki számára az, hogy mindenben kiszolgálják, teljesen természetes. Hogy a néger, hiába küzdött akár a háborúban is, ha visszatér a Mississippi deltájához, ugyanolyan alantas szolga, mint annak előtte. És ha ez nem tetszik neki, akkor azonnal büntetni kell. Egy fekete nem ülhet a vezető melletti ülésen, ha az autót fehér ember vezeti. Egy fekete nem mehet be az első ajtón a házba. Neki nem jár orvosi ellátás addig, amíg van olyan fehér, akit nem láttak még el. Ronsel, aki hősként tér vissza a háborúból, azt tapasztalja, hogy semmi sem változott hazájában, a szülei, a testvérei ugyanúgy függnek a fehérektől, mint korábban. Florence, az anyja hiába gyógyítja a fehéreket, akkor sem lesz több a szemükben, mint egy néger rabszolga.
Van ugyan, aki máshogy gondolkodik már erről, például Laura, vagy a férje testvére, Jamie, ám tenni ők sem tudnak a helyzet javítása érdekében. Jamie talán emiatt is pusztítja olyan következetesen, mégis szinte öntudatlanul magát és a környezetét.
Hillary Jordan mesterien szövi a történetet, ami lassú sodrása ellenére sem ereszti egy pillanatra sem az olvasót. Tömör, egyszerű nyelvezet, mély gondolatokkal, jól megformált szereplőkkel, és rengeteg belső konfliktussal, amik egyértelműen mutatnak a végső drámai csúcspont felé – ami sem megnyugvást, sem feloldozást nem hoz.
A regény keretes szerkezete, egyensúlyt teremt. Nagyon ritkán szűrődik be napfény a sorok közé, azokról a pillanatokról is hamarosan kiderül, nem egyebek, mint szusszanásnyi szünetek egy következő, még sötétebb vihar előtt.
A végső fejezetek ismét a gyászt mutatják, és továbbra sem az elmúlást siratják. Egyedül a halottat nem siratja senki…
Értékes és nagyszerű könyv a Mudbound – Sárfészek, amit ajánlok mindenkinek, aki tartalmas, gondolatébresztő olvasmányra vágyik.
A kötetért köszönet az Athenaeum kiadónak.

Dobos Attila

Fordította: Babits Péter
Kiadó: Athenaeum
Megjelenés éve: 2018
Terjedelem: 315 oldal

Related Posts

Könyvajánló: Iglódi Csaba: Dreher-szimfónia

Iglódi Csaba kötete számomra a 2023-as év meglepetése, sőt, bátran kijelentem, hogy nekem a 2023-as év legjobb regénye.A Dreher-szimfónia fizikai megjelenése már önmagában is megér…

Könyvajánló – Szurovecz Kitti: Az egyetlen ismerős arc

Ezzel a könyvvel nem volt egyszerű dolgom, több okból sem. A Jane Eyre és az Üvöltő szelek óta nem olvastam szerelmes regényt, és attól elvonatkoztatva…

Könyvajánló – PFLIEGEL DÓRA: Feleséged története

Dédé te vagy, meg én vagyok. Mi, akik tíz, tizennégy éves házasságokban élünk ki így, ki úgy. Van, aki marad, és van, aki kimondja, és…

Könyvajánló – Susanna Ernst: A lelked bennem

Ej, de furcsa könyv ez! A fülszöveg alapján érdekelni kezdett a történet, bár, a borító az én ízlésemnek túl finomnak tűnt. A regény elolvasása után…