A Szőrapa (2011) után hat évvel, Bábhasadás címmel jelent meg Deres Kornélia második kötete. Már a cím is sokat sejtet a versekben rejlő kettősségről, dinamikus váltakozásokról, hiszen a báb szó értelmezhető biológiai, valamint színháztudományi síkon is, ezekben pedig mindkét értelmezés egyaránt fontos eszköze a lírának. Céljaként az első kötet szigorú struktúrájától való távolodást, kitörést tűzte ki, ami mind formailag, mind tartalmilag is meghozta végül a gyümölcsét.
A sűrített formanyelv egyben tartja, ritmikailag megalapozza az egyes részeket, egy-egy mondat azonban szükségszerűen kilóg közülük. A perspektíva variálhatósága, a kialakított énkép külső és belső szemléletmódja eléri azt, hogy már mi se tudjunk, vagy ne is akarjunk tudni a realitásról, mint egyfajta keretről. Szójátékok, költői képek teszik megfoghatóbbá az ábrázolt vizualitást, miközben a költő az orvostudomány egyik leghomályosabb foltjával, az agy működésével bábozik könnyeden. Létező tereket telepít az agyba, majd benépesíti azokat, és kedvére mozgatja őket. A Bábhasadásban ömlesztve benne van egy egész élet, a tér-idő sík variálhatósága, az agy működésének megfoghatatlansága, valamint a folyamatos szökés. Szökés a kor, a demencia elől, ugyanakkor szökés az emlékezés terhe elől is. Karakterei olykor külső hatásra, máskor belső kényszerből hasadnak, kettétöri őket a felnőtté válás, a valóságok közötti ingázás, az álmok, amikben benne rekedtek. Életrajzi elemek összegyúrásán alapszik, létező kérdéseken, amiket taglal, és amikre saját kötetében keresi a választ. Egyfajta összegzés ez, három évtized lezárása, ami tartalmaz minden olyasmit, ami ennek az időszaknak alappilléreként szolgált. A kiforrt entitás mellett még ugyan fel-felbukkan a kamaszkor sebezhetősége, tanácstalansága, de már hangsúlyt fektet az elképzelt öregedésre is. A világban való elhelyezkedést is az ezen korszakok, és a hozzájuk köthető érzelmek határolják be, amikor már ideje kiszakadni a traumák által létrehozott vegetációból, és a puszta túlélés helyett más opciók után kell kutakodni.
Színházilag minden egyes vers egy aprólékosan megrendezett kis dráma, melynek komoly hangvételét a szerző olykor komikus képekkel oldja. Ez egyfajta könnyebbséget ad, mintha mi magunk csak a nézőtér tehetetlen részeiként lennénk használva, közben pedig mi is ugyanúgy mozgatjuk a szálakat, és hagyjuk, hogy velünk is addig bábozzanak, amíg valami meg nem hasad odabent.
Szauer Lilla
Jelenkor Kiadó, 2017
76 oldal
Kötés: karton
ISBN: 9789636766092
Related Posts
Van valami hátborzongató abban, ha az ember élvezettel olvas el egy ilyen kötetet. A költő archetípus megkívánja az örökös szenvedést, önmarcangolást ahhoz, hogy valódiságot tudjon…
„Fáradt vagyok. Csupa rés, melyeken át kicsurran, elfolyik az erő, míg üres nem leszek egészen.” (Részlet a Kórházi reggelek című versből)
Térei Káli holtak című könyve valójában egy színházregény, főhőse pedig egy fiatal színész, aki bolyong tragédiák, belső titkok, súlyos, áthatolhatatlan színházi falak között. Ahogy a…
Simon Marci már a Polaroidokkal behúzott mindenkit. Kezdve a kamaszokkal, akiknél mi, irodalomszerető, irodalommal foglalkozó emberek azt éreztük, hogy igen, végre van valaki, aki megtanítja…