„Lenyűgöző, magával ragadó lélektani thriller, tökéletes olvasmány A lány a vonaton és A nővér rajongói számára.” – ez a mondat áll a könyv hátsó borítóján. Oké, nem olvastam egyik említett művet sem. A lány a vonaton-ba csak belekezdtem, de huszon-harminc oldal után valahogy egyáltalán nem éreztem úgy, hogy folytatnom kéne, miközben tisztában voltam vele, hogy milyen nagy sikere van az olvasók körében. Ám ez engem általában nem szokott befolyásolni. A Bízz bennem borítója és a fülszöveg azonban felkeltette az érdeklődésemet.
Anna, eme történet főszereplője, tanúja lesz egy közúti balesetnek. Sőt, a gázolóban múltja sötét árnya jelenik meg előtte hús-vér valójában. A nő, miközben várja a kiérkező mentőket, elhatározza, hogy minden erejével azon lesz, hogy a sofőr, aki a balesetet okozta, illetve, aki az ő életét tönkretette, elnyerje méltó büntetését. Liam, az elgázolt motoros, kórházba kerül, ahol Anna mindennap meglátogatja, pedig a munkahelyén igen nagy lemaradásban van. Postai kézbesítőként dolgozik, és egyre több panasz érkezik a körzetéből, mert a lakók nem kapják meg a leveleiket. A nő egyre inkább elveszti a talajt, miközben csak arra tud gondolni, hogy Carla megbűnhődjön megbocsáthatatlan tetteiért.
Amikor pedig Liam és annak nagyanyja – aki az egyetlen közeli hozzátartozója a férfinek – arról számol be, hogy a gázoló felvette velük a kapcsolatot, és hogy mennyire sajnálja, hogy balesetet okozott, Anna a legkétségbeesettebb terveket szövi egymás után, hogy megállítsa a halál angyalát…
Nos, a történet tehát elvileg nem mentes az izgalmaktól, elvileg nem igazán van üresjárat, mindig lehet(ne) várni, hogy vajon, mi történik a következő oldalakon, ám…
Oké, ez egy kitalált történet, kitalált reakciókkal, de olykor (nem is túl ritkán) a szerző annyira irreális dolgokat ír le, amitől az olvasóban kissé felmegy a pumpa. Anna már a történet elején sem százas, de ez a kép csak romlik, ahogy haladunk előre a könyvben. A munkahelyi problémáit olyan módon igyekszik orvosolni, ami egyszerűen hiteltelenné teszi a történetet. Vagy ahogy ráakaszkodik a sebesült férfira és a nagymamára. A valóságban egy ilyen embert kábé két nap után elhajtanak valami melegebb vidékre, vagy ha továbbra is nyomul, akkor simán kihívják rá a rendőrséget.
De nemcsak Anna karaktere lett ilyen hányavetin összetákolva, hanem sajnos majd mindegyik szereplő. Talán még Anna macskája lett valamennyire szerethető. A történetvezetés pedig olyan lassú tempójú, hogy az ember néha inkább feláll a könyvvel a kezében, és sétálva olvassa tovább, hátha attól meglendül. A regény utolsó negyede kicsit meg is lódul – hogy aztán a kötet egy olyan lezárást kapjon, ami… Az megvan, amikor úgy érzed, mintha valami súlyos dolgot görgetnél magad előtt a hegyre fel, és közben arra gondolsz, hogy majd a csúcs után jön a lejtő, ahol minden lendületbe jön, és értelmet nyer a sok küszködés? No, itt is görgeted a történetet, aztán jön a csúcs, és a másik oldalon egy… szakadék van.
Nem igazán tudom, hogy a szerző szándékosan építkezett-e ilyen lassan, és hogy szerinte ez a befejezés kellőképpen csavarosnak minősül-e, de bennem maradtak kétségek.
Viszont, amit az imént leírtak ellenére éreztem olvasás közben, azt valaki megfejthetné nekem. Arra gondolok, hogy bármilyen negatívnak is hat ez a recenzió, egyetlen pillanatra sem fordult meg a fejemben, hogy letegyem, és ne fejezzem be a regényt. Én nem tudom, hogy ezt hogy volt képes elérni K. L. Slater, de az az igazság, hogy egyszerűen belehúzott a regénybe. Én ilyen kettősséget olvasás közben talán még soha nem éreztem. Nem vagyok egy mazochista típus, ha egy könyv nem tetszik, simán félbehagyom, de a Bízz bennem-et nem tudtam, ezt muszáj volt az utolsó mondatig elolvasni. Szóval, ha valamiben tényleg különleges ez a kötet, hát számomra ebben biztosan.
Összegzésként tehát azt mondom, hogy alapvetően egy jó alapötlet, kidolgozatlan karakterekkel és reakciókkal, de van valami megmagyarázhatatlan varázslat benne, ami miatt mégis ajánlom azoknak, akik szeretik a krimiket, thrillereket.
A kötetért köszönet a Könyvmolyképző Kiadónak.
Dobos Attila
Fordította: Tóth Enikő Mária
Kiadó: Könyvmolyképző
Terjedelem: 414 oldal
Kiadás éve: 2018
Related Posts
A társasjáték jó dolog – főleg, ha élve megúszod. A sztároknak klassz életük lehet – kivéve, amikor nem. Három és fél óra – ennyi idő…
Egy pillanat… Keresem a szavakat… Ez a könyv valami hihetetlenül jó! Thriller, de dráma is, miközben van benne humor, van benne gondolkodnivaló, van benne egy…
Michael Vey és az Elektroklán visszatért! Év eleje óta lestem, hogy mikor jelenik már meg az 5. része ennek a nagyszerű sorozatnak, és októberben végre…
Tudom, relatív, hogy egy regény mitől jó. Ízlések és pofonok ugye, meg a szokásos blabla. Nos, Ez a sorozat 13+-os, tehát a fiatal olvasókat célozza…