Ha nem teszed meg, megverlek! – a kortárs terror

Időről időre hallunk borzalmas, gyermekek által elkövetett cselekményekről, amiket társaik ellen tettek. A szokásos társadalom- és ifjúságféltő felvetések (erőszakos filmek, játékok, rideg családi háttér) mellett a vérfürdő egyik lehetséges okaként hamarosan felmerült a kortárs pszichoterror, mint jelenség.

A népszerűtlen diákok, vagy akik gyengék, szemüvegesek, soványak, „nm menők”, gyakran válnak a gyerektársadalom céltáblájává. A bullying (megfélemlítés – konszenzusos magyar elnevezése még nincs) kategóriájába azok az esetek tartoznak, amikor egy gyereket a kortársai folyamatosan csúfolnak, terrorizálnak, kiközösítenek, vegzálnak. A fogalmat a svéd Dan Olweus alkotta meg, aki már a nyolcvanas években kutatta a jelenséget, de a téma a szélesebb közvélemény fókuszába csak a riasztóan elszaporodó lövöldözések hatására került. A szakadatlan bántalmazásnak kitett gyerekek ugyanis gyakran ártanak önmaguknak, vagy éppen másokra lökik tovább a beléjük fúródott mérgezett tüskéket.

Megoldási kísérletek

A világ egyre több országában ismerik fel a probléma valódi súlyát, és azt, hogy a megelőzés, valamint a társas kontextus fontosabb a már kialakult helyzetbe való beavatkozásnál. „Külföldön nem az áldozat önvédelemre tanítása a lényeg – mondja Jármi Éva pszichológus, az ELTE-PPK Pszichológiai Intézetének tanársegédje, aki tavaly végzett egy nagyszabású bullying ­ kutatást magyarországi középiskolákban –, hanem annak elérése, hogy a csoport maga ne tűrjön el ilyet. A kutatások már nem is azokat a közösségeket nézik, ahol van bullying, inkább azokat, ahol nincs.”

Az anti-bullying programok közül különösen jelentős az Olweus Bullying Prevention Program nevű, az egész iskolára kiterjedő projekt: a gyerekek és a tanárok egyaránt részt vesznek kompetenciaerősítő tréningeken, rendszeresek a megbeszélések, alapvető a konfliktuskezelési stratégiák elsajátítása. Mások kampányokat szerveznek, reklámokat készítenek, honlapokat, szervezeteket hoznak létre a bántalmazottak megsegítésére.

Magyarországon a probléma kezelése még gyerekcipőben jár. „A Gyermek-egészségügyi Intézet csinált megelőző programot középiskolásoknak, de összességében az itthoni kutatások és projektek mérföldekkel a külföldiek mögött kullognak” – ismerteti a lehangoló helyzetet Jármi. Pedig égető fontosságú lenne a kérdéssel foglalkozni: egy látványos vérfürdőnek a szigorú honi fegyvertörvények szerencsére gátat szabnak, az öngyilkosság viszont nagyon is valós veszély, s a gyerekkori viktimizáció felnőttkori életvezetési problémákhoz is vezethet.

Mit tehetünk?

Az agyonszekírozott gyerekek egy része nem szól senkinek, mivel (akárcsak a szexuális abúzus esetében) elhiszi, hogy rászolgált a „büntetésre”. Otthon is szégyelni, vagy ha elmondja, akkor az öntudatos apuka – anyuka bemegy, lever egyet a másik gyereknek, vagy megfenyegeti, és az élet megy tovább. Pedig a megoldás nem ez.

Ezt Jármi is megerősíti. „Máshogyan kell közbelépni, ha kialakult a helyzet. A sportban sikeres gyerekek megítélése jó, érdemes tehát a sportolást szorgalmazni. A tanárok nem tekinthetik a tanulók belügyének a dolgot, határozottan le kell állítaniuk a támadókat, a szünetekre pedig érdekes elfoglaltságot adhatnak a gyerekeknek, hogy ne jusson eszükbe bántal­mazással agyoncsapni az időt. Tartósan azonban csak a hosszú programok segíthetnek. A pedagógusok hiába akarják, hogy a módszer legyen gyors, ne igényeljen plusz erőfeszítést, és ne feszítse szét az iskola merev kereteit, azzal nem mennek semmire. A bullying visszaszorítása nagyon lassú folyamat: sokáig lazább dolgokról szabad csak beszélni, és magához a témához úgy egy év múlva lehet hozzányúlni. A cél a bullying – ellenes norma kialakítása: ha az egész iskola egységesen ezt a szellemiséget tükrözi, akkor hiába van viktim- és bullykarakter egy közösségben, semmi nem történik, mert a csoport nem fogja elnézni a kegyetlenkedést.”

Nem arról van szó tehát, hogy néhány gyerek unalmában ártatlan csínytevéseket követ el társai ellen. A bullying alattomos, lélekgyilkos dolog, amely kikezdi az önbizalmat, súlyosan rongálja az egyéniség integritását, vagy éppen kioldja az emberbe telepített fékeket, és gyilkos késztetéseket szabadít el. Közösen kell megakadályozni, hogy emberek – még ha csak gyerekek is, akik sok esetben szintén szenvednek valamitől – brutálisan megfosszák társaikat a méltóságuktól.

Forrás: gyermekbántalmazás.hu