ANYA-LÍZIS 32.: Játszóházi momentumok

Valahogy úgy vagyok vele, hogy a gyerek környezeténél nemigen van jobb játszóház. Menjen és tapicskoljon sárban, fusson homokon, ölelgessen fákat, szedjen csigaházat, egyen hangyát, bánom is én, nagyjából mindegy, mihez kezd magával, csak lehetőleg odakint, a természetben tegye, főleg jó időben, napsütésben, s persze ujjé, a ligetben.

Az esős, nyirkos, meg a metsző szeles nyilván más tészta: az ember kénytelen beszorulni a lakásba és ott feltalálni önmagát. Megjegyzem, abban is van izgalom, nálunk feltétlenül. Egy-egy ilyen délutánt követően gyakorlatilag nincs mese, fel kell építeni újra az egész lakást, főleg, ha a valahogy a gyerekkorában felejtett öcsém is eljön és a fonalgombolyagaimból vérszomjas vérszívó pókok hálólabirintusát rekonstruálja az összes szobában – de legalább jól szórakozunk.
És persze van az, hogy olyan végzetesen eluralkodik rajtunk a nihil, hogy elhatározzuk, elmegyünk játszóházba.
Pénzt, paripát, fegyvert pakolunk be, mert játszóházazni nem olcsó muri, ez köztudott. Volt már, hogy a gyerekre leszurkoltunk egy közepesebb négy számjegyű összeget egy órára, mire öt perc után összeveszett egy tetszetős, copfos tündérrel úgy 27 hónap körül és a hatodik percben közölte: indulunk haza. A játszóházban pénzvisszafizetési garancia sincs, ráadásul ha fejbe dobnak egy szétszedhető, műanyag fáskamrával, vagy elgáncsolnak a tatamiszőnyegen, legfeljebb magadra vethetsz.
Minap annyira gyatra időjárás volt, hogy mégis elfuvaroztam az apróságot egy ilyen műintézménybe. Mert a szülő egy ösztönlény, ezért ösztönösen a legkönnyebb elmozdulás irányába indul el ő is. Mert már pirospecsenyézett és kisautókat tologatott brümmögve fél délelőtt, közben persze mosott, teregetett, szörpöt adott, boltba ment, megfőzte az ebédet, elmosogatott, kiporszívózott, sütit sütött, tehát mostanra nagyjából egy négynapos vízihulla aktivitását mutatja, s azt reményli szegény feje, a játszóházban a többi kispajtások majd úgyis eljátszanak az ő porontyával, ő meg üldögélhet egy csöndes sarokban és maga elé mosolyoghat, mint Forrest Gump a buszmegállóban.
Ha, ha, ha.
A drága porontyon ugyanis az első percben átgázolnak, valamint valamelyik kis kolléga kikarmolja a kezéből a kisautóját, így a szülő mosolygás helyett nagyjából személyi testőrként és vagyonőrként működhet a következő órákban, árnyékként követve a játszó apróságot.
Viszont így, mozgás közben, ébrenlétet mímelve legalább meg lehet figyelni a játszóházi szülők tagozódását.
1. Az őrző-védő: bullterrierként lohol a gyerkőc nyomában és hárítja könyökkel-térddel a potenciális agresszorokat. Nehezményezi, hogy nincs biztosítókötél a gyerekeken az ugrálóvárban.
2. A passzív: egy csúszda alá bújik a tabletjével, és a Forma-1 híreit követi. Fél óra múlva veszi észre, hogy a zokogó gyereket a földszinti mosdóból hozzák vissza a munkatársak, ott kereste apukát.
3. A topmodell: játsszál SZÉPEN, nyomja meg a határozószót a Burberry kardigános kislányának. Kikéri magának, hogy bunkó apukák leplezetlenül bámulják a köldökig szökő dekoltázsát.
4. A sokgyermekes: mikor a játszóház zárásakor rátalálnak, békésen szuszog a csocsóasztal alatt. Ha felébresztik, azt motyogja, „nahát, pedig mintha ide gurult volna az a hülye labda”.
5. A lelkes: ugrik, fut, mászik, kötélhágcsón lendül át a falak közt, azt üvöltve: Dzseronímóóóóó! A hatodik lecsúszásnál kiszakad a fenekén a nadrág és lyukas a zoknija is, de észre sem veszi.
6. A menedzser: ő megőrzésre hozta a gyerekét. Kávét vesz a büfében, térdén lazán eligazgatja a fényes felületű öltönynadrágot, aztán két órán át telefonon egyezteti az árfolyamokat.
7. A lúzer: az első percben beleejti a mobilját a hatszázezer színes kislabdát tartalmazó gumimedencébe. Mikor a személyzet az utolsó kislabdát is kiszedte, eszébe jut, hogy talán mégis valamelyik tilitoli kisautó tetejére tette le, de tényleg csak egy pillanatra.
8. A szigorú: már az elején kihirdeti a szabályokat: a műanyag kisházba be kell menni, a kisautóra fel kell ülni, a labdát csak dobni szabad, hányszor magyarázzam, kisfiam? A szabályrendszertől eltérő viselkedést azonnali hazamenetellel torolja meg.
9. Az elhidegült: „szólj apádnak, majd az kisvonatozik veled”, sziszegi a gyerkőcnek. Esze ágában sem volt ide jönni, helyette ablakpucolást tervezett.
10. A kiéhezett: minden felnőttel beszélgetést kezdeményez, mert szegény egész nap a másfél éves társaságában, a „böböböbe, anyikóka, lutyu-putyu” kommunikációs szinten kénytelen létezni.
És így tovább. Szóval el is határoztam, ha nyerek a lottón, majd többet járok játszóházban, mert szórakoztató.
Ja, de nem most.
Majd ha piros hó esik.