„Ha engem kérdeznek, biztos nem haverkodnék magammal, ezt szögezzük le elöljáróban. Sokszor idegesítő f*sz vagyok. Az izgága, szemüveges csávó a szomszéd asztaltól, aki hangosan okoskodik, és mindenről van véleménye. Megvan? Ezt a megnyerő karakterrajzot azért skicceltem fel a legelején, mert ez az én sztorim, vállalom az összes hibájával, hülyeségével, torzulásával és korlátjával együtt. Lelkem rajta.” – Hát, lássuk…
Június 3-n mutatták be a Libri Kiadó és a Petőfi Rádió közös előadásán Az Átrium Film-Színházban Lévai Balázs – Lovasi András: Idáig tudom a történetet című könyvét.
Lovasi meghatározó alakja a mai magyar alternatív zenének, akár a Kispál és a Borz, akár a Kiscsillag zenekar tekintetében. Önéletrajzi könyvéről azt vallja, jobb ezen túl lenni, míg emlékszik nagyjából mindenre az ember, meg aztán annyi minden történt…
És valóban egészen különös könyv született: egyszerre életrajz és korkép a mai magyar zenei életről a nyolcvanas éves végétől napjainkig. Hasonló nem született még a magyar könyvpiacon: Horváth Gergely, a Petőfi Rádió munkatársa úgy fogalmazott a bemutatón, hogy „meg lehet belőle tanulni zenélni”. Meg persze kirajzolódik a rendszerváltás körüli, kisvárosi zenekarok helyzete, az országos, ma már ismert, akkoriban még csak botladozó zenészek útja a haknik, kocsmák, klubok, és aztán a régen vágyott budapesti fellépések és az első bakelit felé.
És aki magát az embert szeretné megismerni, az sem csalódik: kendőzetlen, őszinte vallomás a könyv barátságokról, szerelmekről, családról, bulikról és mindenek előtt: a zenéről. A múlt századtól az elmúlt hónapokig, a sváb felmenőktől a mai zenei életig. Remekül megírt, közvetlen, humoros könyv, igényes kiadásban.
A Libri Könyvkiadó és a Petőfi Rádió közös előadásán Az Átrium Film-Színházban közreműködött:
Lévai Balázs
Lovasi András
Kispál András (Kispál és a Borz)
Leskovits Gábor (Kiscsillag)
Szabó Attila (Csík zenekar)
Felolvasott: Nagy Ervin (Katona József Színház)
Beszélgetőtárs: Horváth Gergely (Petőfi Rádió – Kultúrfitnesz)
A könyv megvásárolható a könyvesboltokban és a következő linken: http://www.libri.hu/konyv/levai_balazs.lovasi-idaig-tudom-a-tortenetet.html
Cikk és fotó: Borsos – Kőszegi Erika
Related Posts
Lévai Balázs – Lovasi András Idáig tudom a történetet című könyve a megjelenése óta vezeti a Libri sikerlistáját, nem véletlenül. Tényleg hibátlan, talán csak egy…
Lovasi András Kossuth-díjas zenész, énekes. Az 1987-ben alakult Kispál és a Borz, valamint a 2005-ben alakult Kiscsillag frontembereként a hazai könnyűzene ikonikus alakja. Lévai Balázs…
Újra koncertezik a Kispállal, tovább folytatódik a Kiscsillag zenekarral az Idáig tudom a történetet turné, és egy könyv is jelenik meg róla a közeljövőben a…
A Bookline utolsó 2017-es sikerlistájának több mint a fele új könyv volt, miközben Bödőcs zseniális íróparódiáit év végéig senki nem tudta letaszítani a trónról. A…