A Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete (MKOE) idén szeptemberben is megrendezi kaktusz kiállítását és vásárát Budapesten, a Füvészkertben.
Sok olyan növényt is láthatunk majd, ami nem kaktusz, de ugyanolyan szárazság tűrő, és sivatagi vagy fél-sivatagi körülmények között él. A látogatók találkozhatnak Afrikában élő kavics növényekkel vagy Afrikában élő palack törzsű növényekkel, melyeknek csodálatosan szép, színpompás virágaik vannak.
Bemutatunk a kaktuszokkal együtt elő tillandsiákat is, melyek a levegő nedvességéből táplálkoznak. Ugyan van gyökerük, de az csak a rögzítésüket szolgálja. A vizet és a tápanyagokat a pikkelyszőrös leveleiken keresztül veszik fel. Láthatunk még közép-amerikai fán élő levélkaktuszokat is.
Az őszi kiállítás fő témája a Gymnocalycium nemzetség, mely témaválasztásnak szomorú apropója, hogy a nem olyan rég elhunyt Mánfai Gyula e terület elismert szakértője volt. Neki kívánunk emléket állítani a kiállított növényekkel. Ő éveken keresztül a Kaktuszvilág újság főszerkesztője volt, és az Egyesület elnökségének oszlopos tagja volt éveken keresztül.
A kiállítást, mint mindig vásár is kíséri, de a gyerekek szórakoztatásáról is gondoskodunk, akik számára gyakorlati ültetési bemutatót tartunk.
A látogatóinkat várja még a Füvészkert varázslatos növény világa, várja Önöket a felújított Pálmaház is.
Helyszín: ELTE Füvészkert, Budapest 1083 Illés u. 25.
Időpont: 2014.szeptember 5-7.
Nyitva tartás: 9.00-17.00-ig
Jegyárak:
Felnőtt jegy: 1.000 Ft/fő
Diák vagy nyugdíjas: 500 Ft/fő
Családi jegy: (2 felnőtt + 2 gyerek, 14 éves korig) 2.000 Ft
Related Posts
A Te szavad, a TE városod – interaktív közösségi kiállítás nyílik a Budapest Projekt Galériában.
A Magyar Orchidea Társaság idén ősszel is elhozza legszebb orchideáit és broméliáit a Vajdahunyadvárba, hogy egy látványos kiállítás keretében bemutassa az érdeklődőknek az őserdők ezen…
A Magyar Orchidea Társaság tavaszi kiállításán Afrika orchideáit mutatja be a látogatóknak, természetesen rengeteg egyéb, más földrajzi területekről származó társaikkal egyetemben.
A Godot Galéria 2020-as kiállítási évét januárban Király Gábor festőművész tárlatával indítja, aki első alkalommal mutatkozik itt meg. A Föld, amely kívül van a városon…