Nem első alkalom, hogy a Békéscsabai Jókai Színház legsikeresebb előadásával nyílik meg egy több tízezres vagy akár százezres tömeget megmozgató nyári fesztivál Magyarországon. Három évvel ezelőtt Budapesten a Városligetben, a Magyar Vágta szomszédságában felállított cirkuszsátorban (Porondszínház) a Circus Hungaricus és a Csínom Palkó etno-operettel, majd ugyanezekkel az előadásokkal a kapolcsi Művészetek Völgye fesztiválon is szerepeltek.
Soproni fesztiválnyitás Békéscsabával
Tavaly a SZIGET Fesztiválon vert sátrat a Jókai Színház, hogy a nulladik napon bemutassa a „szigetelő fiataloknak” a La Mancha lovagja című musicalt. Ezen a nyáron, július 3-án, azaz ma este pedig a soproni VOLT Fesztiválon az ExperiDance Táncegyüttessel közös Frank Sinatra – A HANG című musical-show a nyitóműsor.
– Nem csak a Jókai Színháznak, hanem tulajdonosának, Békéscsaba városának is megmutatkozási lehetőségek ezek – mondta Fekete Péter színházigazgató, majd hozzátette, hogy a Porondszínház hozzásegíti Békéscsabát ahhoz, hogy az ország jelentősebb – több tízezer főt megmozgató – fesztiváljai kapcsán Békéscsaba színházának sikerprodukcióiról beszéljenek a fiatalok. – És ha beszélnek rólunk, akkor meg is ismernek bennünket, majd el is látogatnak Békéscsabára, hogy itt nézzék meg előadásainkat, és részt vegyenek a békéscsabai fesztiválokon is – tette hozzá Fekete Péter.
A Jókai Színház cirkuszsátra az előadás után is a VOLT-on marad, és a Magyar Teátrumi Társaság színháza: a Magyar Teátrum Nonprofit Kft. szervezésében folytatódnak a programok. Délelőttönként Teátrumi Mocorgó néven gazdag játszóházzal várnak kicsiket és nagyobbakat.
Délutánonként lesz tánctanítás, sakk szimultán. Az esti órákban pedig a zenés, táncos előadásoké lesz a főszerep. A társaság tagszínházai közül a Jókai Színházon és a ExperiDance Tánctársulaton kívül fellép az egri Gárdonyi Géza Színház tánctagozata: a GG Tánc Eger. Vendégként szerepel a TÁP Színház és a MaNNa Produkció. A VOLT Színház programja az EMMI és az NKA támogatásával valósul meg.
Related Posts
A Bánkitón idén tűvel megyünk a lufiknak, megpróbálunk kitörni a buborékokból és az éterből visszanézni, mi az, ami elválaszt és mi az, ami megköt. Civilekkel,…
Most próbálom átgondolni, hogy ha színházat akarnék csinálni egy fesztiválon, milyen darabokra esne a választásom, de Háy János – A halottember című alkotása mindenképp szerepelne…
Ha valami igazán értékes feltöltődésre vágyunk a nyár folyamán, akkor az Ördögkatlan fesztivál a legalkalmasabb időtöltés. Ez nem csak a bulizásról, koncertek hadáról, és a…
Idén újra megrendezésre kerül Magyarország egyik összművészeti fesztiválja, az Ördögkatlan, immáron tízedik alkalommal. A nagyharsányi fesztivál szervezői a lehető legkülönlegesebb programokkal várják az érdeklődőket: lesz…