Élményekkel teli ünnepvárás decemberben a Müpa Kultúr Kültéren

Téli csodavilág és rengeteg program: idén is magával ragadó újcirkusz-produkciókkal, színházi előadásokkal, könnyűzenei koncertekkel és gyerekműsorokkal várja a nézőket a Müpa Sátor, népszerű karácsonyi dallamokat lehet megszólaltatni a díjnyertes interaktív zenedoboz, a Müpa Hangjáték ünnepi kiadásával, a 400 négyzetméteres valódi jégpálya pedig a korcsolyázás szerelmeseinek kínál kikapcsolódási lehetőséget. A Müpa Kultúr Kültér 2017. december 2-től áll nyitva a látogatók előtt.
A tavaly debütáló Müpa Kultúr Kültér ezúttal is különleges programokkal teszi szebbé az ünnepvárást. A Müpa melletti parkolóban ismét felépül a Müpa Sátor, ahol a gyerekműsorok mellett újcirkusz- és színházi előadások, valamint könnyűzenei koncertek szórakoztatják a közönséget. A BANDART ünnepi produkciója, az Ann-droid – Egy robotlány karácsonya a színházat a legújabb digitális technikával ötvözi. A Recirquel Újcirkusz Társulat ezúttal nemcsak a felnőttek számára kínál szórakozási lehetőséget: Cirkusz az Éjszakában című előadása mellett gyerekeknek készített matiné műsorral jelentkezik, amelyben bepillantást enged az újcirkusz világának kulisszái mögé. A díjnyertes fauna Circus kortárs cirkuszi társulat Fauna című darabjával érkezik hazánkba – ebben a nemzetközi csapat az akrobatikát ötvözi a fizikai színházzal, valamint az élő zenével. A színészekből, akrobatákból, illetve táncosokból álló cseh Losers Cirque Company pedig Összeomlás című látványos produkcióját mutatja be a Müpa Sátor körporondján.

A könnyűzene rajongói számára a Jazzation, Takács Nikolas, valamint Szőke Nikoletta koncertje ígérkezik kihagyhatatlannak. Hétvégente a kisebbeké lesz a főszerep: lesz Kultúrpart-advent, fellép a Kaláka és a Kolompos Együttes, a PASO karibi hangulatú gyerekbulit varázsol, Kálloy Molnár Péter és a Modern Art Orchestra pedig családi jazz-színházzal készül.
Nincs tél korcsolyázás és forralt bor nélkül. A sátor mellett felállított Müpa Jégpálya 400 négyzetméteren várja a látogatókat a Müpa Kultúr Kültér nyitónapjától, 2017. december 2-től egészen 2018. január 28-ig. A pályára a helyszíni jegypénztárban lehet karszalagot váltani, de a Müpa és a Müpa Sátor rendezvényeire, illetve a Ludwig Múzeum kiállításaira szóló érvényes belépővel, egy alkalommal ingyenesen használható. A jégpálya melletti zárt büfében téli ínyencségekkel – forralt borral, forró csokival és fűszeres almaitallal – várják a vendégeket. A korcsolyázáshoz a zenei aláfestést a Müpa Rádió szolgáltatja, az Átriumban pedig újra ki lehet próbálni a díjnyertes Müpa Hangjátékot – az óriási interaktív zenedoboz népszerű karácsonyi dallamokkal várja a látogatókat 2017. december 3-tól 30-ig.
A Kultúr Kültérről és programjairól bővebb információkat itt talál.
Ann-droid – Egy robotlány karácsonya
2017. december 2. 11:00 – 13:00; 16:00 – 18:00
Müpa Sátor
További információk: https://www.mupa.hu/program/csaladi-es-ifjusagi-programok/ann-droid-2017-12-02_11-00-mupa-sator
Kaláka – Szabad-e bejönni ide betlehemmel?
2017. december 3. 11:00 – 13:00
Müpa Sátor
További információk: https://www.mupa.hu/program/csaladi-es-ifjusagi-programok/szabad-e-bejonni-ide-betlehemmel-2017-12-03_11-00-mupa-sator
Kultúrpart-advent
2017. december 3., 10., 16:00 – 18:00
Müpa Sátor
További információk: https://www.mupa.hu/program/csaladi-es-ifjusagi-programok/kulturpart-advent-2017-12-03_16-00-mupa-sator
Recirquel Újcirkusz Társulat – Cirkusz az Éjszakában
2017. december 6., 13-15., 20-21., 31.; 20:00 – 22:00
Müpa Sátor
További információk: https://www.mupa.hu/program/tanc-ujcirkusz/recirquel-ujcirkusz-tarsulat-cirkusz-az-ejszakaban-2017-12-06_20-00-mupa-sator
Jazzation – Christmas Limited Edition
2017. december 7. 20:00 – 22:00
Müpa Sátor
További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/jazzation-christmas-limited-edition-2017-12-07_20-00-mupa-sator
Takács Nikolas: Christmas Jam
2017. december 8. 20:00 – 22:00
Müpa Sátor
További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/takacs-nikolas-christmas-jam-2017-12-08_20-00-mupa-sator
Kiskarácsony, nagykarácsony a Kolompos Együttessel
2017. december 9. 11:00 – 13:00; 16:00 – 18:00
Müpa Sátor
További információk: https://www.mupa.hu/program/csaladi-es-ifjusagi-programok/kiskaracsony-nagykaracsony-a-kolompos-egyuttessel-2017-12-09_11-00-mupa-sator
Karibi gyerekbuli a PASO-val
2017. december 10. 11:00 – 13:00
Müpa Sátor
További információk: https://www.mupa.hu/program/csaladi-es-ifjusagi-programok/karibi-gyerekbuli-a-paso-val-2017-12-10_11-00-mupa-sator
Mi ez a cirkusz? Másképp! – Pillants be a Recirquel világába!
2017. december 16-17., 27-28. 11:00 – 13:00; 16:00 – 18:00
Müpa Sátor
További információk: https://www.mupa.hu/program/csaladi-es-ifjusagi-programok/mi-ez-a-cirkusz-maskepp-2017-12-16_11-00-mupa-sator
Szőke Nikoletta – Merry Christmas, Baby!
2017. december 22. 20:00 – 22:00
Müpa Sátor
További információk: https://www.mupa.hu/program/vilagzene-jazz-konnyuzene/szoke-nikoletta-merry-christmas-baby-2017-12-22_20-00-mupa-sator
Amerikából jöttem – családi jazz-színház Kálloy Molnár Péterrel és a Modern Art Orchestrával
2017. december 23. 11:00 – 13:00; 16:00 – 18:00
Müpa Sátor
További információk: https://www.mupa.hu/program/csaladi-es-ifjusagi-programok/amerikabol-jottem-csaladi-jazz-szinhaz-kalloy-molnar-peterrel-es-a-modern-art-orchestraval-2017-12-23_11-00-mupa-sator
Losers Cirque Company – Összeomlás
2017. december 25-26. 200:00 – 22:00
Müpa Sátor
További információk: https://www.mupa.hu/program/tanc-ujcirkusz/losers-cirque-company-osszeomlas-2017-12-25_20-00-mupa-sator
fauna Circus – Fauna
2017. december 29-30. 11:00 – 12:00; 16:00 – 17:00
Müpa Sátor
További információk: https://www.mupa.hu/program/csaladi-es-ifjusagi-programok/fauna-circus-fauna-2017-12-29_11-00-mupa-sator

Related Posts

Idén is Szabihíd!

Idén is Szabihíd! Kiveszi éves megérdemelt nyári szabadságát a főváros kultikus hídja a Szabadság híd, és a dolgos-szorgos hétköznapok fáradalmait minél nagyobb társaságban kívánja kipihenni.

„A Bajnok” – világpremier a Millenárison

A legmodernebb technológiákat alkalmazó, egyedülálló perspektívákból készült képanyaggal lenyűgöző látványvilágot felvonultató, játékos tesztekkel tarkított kiállítás nyílik január 13-án, Budapesten. A Bajnok – The Champion című…

Neked mit jelent Budapest?

A Te szavad, a TE városod – interaktív közösségi kiállítás nyílik a Budapest Projekt Galériában.

Különleges Diótörő Karácsonyra – Edvin Marton és a Cirque de Monte Carlo

Ezer éve része a karácsonyi készülődésnek Csajkovszkij örökbecsű műve, amit minden évben láthatnak a gyerekek valamelyik színházi társulat előadásában. Idén egyedülálló családi előadásban lehet része…