Felnőttmese

Minden, a valósághoz kicsit is hasonlító szereplő, vagy történetrész természetesen pusztán a képzelet szüleménye ebben a mesében. Magyarország, 2012.

Ma reggel gondterhelten keltem, tudtam, hogy nem lesz könnyű nap. A nagyobbik gyerek pénzt kért, az iskolába kell bevinni hétezret, de nem mondták pontosan, mire. Különböző költségek. Számlát sajnos nem tudnak adni róla.

Aztán felhívtak az óvodából, ahová a kisebbik fiam jár. Botond sajátos nevelési igényű kisgyerek, nagyon oda kell rá figyelni, örökké mozog, nehéz lekötni a figyelmét. A vezető óvónő azt mondta, nekik erre nincs kapacitásuk, azt javasolja, vigyem el a gyereket egy magán óvodába.

Reggeli közben híreket hallgattam: felrobbant, lezuhant, kirabolta, megölte. Azt is nyugtáztam, hogy be kell mennem a Hivatalba, el is indultam, de sajnos másfél óra várakozás után az ügyintéző elment ebédelni, aztán pedig kiderült, hogy azóta jogszabályváltozás történt, más nyomtatványokra van szükség, nem tudom elintézni a dolgot. Egy hónap múlva kapok új időpontot. Közben lejár az igazolvány, amit megújítottam volna, és elveszítem az ezzel járó kedvezményeket.

Sajnos nem fértem fel két villamosra sem, így elkéstem egy megbeszélésről, a főnököm azt mondta, bármikor talál helyettem mást, sokan állnak ezért az állásért sorba, figyeljek oda a pontosságra.

A reggel vásárolt húsról kiderült, hogy romlott, de nem cserélték ki a boltban, azt mondták, biztosan nem tettem be a hűtőszekrénybe.

A csomag, amit feladtam a minap, elveszett a postán, mint kiderült, hiába adtam fel ajánlottan, nem fizetnek kártérítést utána, mert nem biztosítottam az értéket.

Anyukámhoz is beszaladtam a kórházba, műtötték a térdével, vittem a nővérkéknek gyümölcskosarat és kávét, hogy cseréljék a kötését gyakran, és szerencsére a főorvost is el tudtam csípni, és tettem egy borítékot a zsebébe.

Este még szétrakosgattam a csekkeket, felemelkedett a villany, a víz, és a csatornadíj, és a telefonszámla is magasabb a szokottnál.

Hívott az unokatestvérem, hogy elköszönjön: családostul kiköltöznek Új Zélandra. Sok szerencsét kívántam nekik.

A férjem a jövő hónaptól többet lesz itthon, leállások vannak az üzemben, kevés a munkájuk. De majd megpróbál beszélni a régi kollégájának a feleségével, akinek az anyukája osztályvezető a minisztériumban, és segít bekerülni neki egy másik munkahelyre.

Nem találtam a tévében olyat, amit szívesen megnéztem volna, miután elaludtak a gyerekek. Valóságshow, politikai vitaműsor, napi sorozat, tehetségkutató – ezekhez nem volt ma kedvem.

Holnapra semmi különös nem várható, olyan nap lesz, mint a többi, mint ez a mai például. Az élet már csak ilyen. 2012-ben, Magyarországon.

Borsos – Kőszegi Erika
pszichológus – szocálpolitikus
főszerkesztő
Fotó: bien.hu