Minden, a valósághoz kicsit is hasonlító szereplő, vagy történetrész természetesen pusztán a képzelet szüleménye ebben a mesében. Magyarország, 2012.

Ma reggel gondterhelten keltem, tudtam, hogy nem lesz könnyű nap. A nagyobbik gyerek pénzt kért, az iskolába kell bevinni hétezret, de nem mondták pontosan, mire. Különböző költségek. Számlát sajnos nem tudnak adni róla.
Aztán felhívtak az óvodából, ahová a kisebbik fiam jár. Botond sajátos nevelési igényű kisgyerek, nagyon oda kell rá figyelni, örökké mozog, nehéz lekötni a figyelmét. A vezető óvónő azt mondta, nekik erre nincs kapacitásuk, azt javasolja, vigyem el a gyereket egy magán óvodába.
Reggeli közben híreket hallgattam: felrobbant, lezuhant, kirabolta, megölte. Azt is nyugtáztam, hogy be kell mennem a Hivatalba, el is indultam, de sajnos másfél óra várakozás után az ügyintéző elment ebédelni, aztán pedig kiderült, hogy azóta jogszabályváltozás történt, más nyomtatványokra van szükség, nem tudom elintézni a dolgot. Egy hónap múlva kapok új időpontot. Közben lejár az igazolvány, amit megújítottam volna, és elveszítem az ezzel járó kedvezményeket.
Sajnos nem fértem fel két villamosra sem, így elkéstem egy megbeszélésről, a főnököm azt mondta, bármikor talál helyettem mást, sokan állnak ezért az állásért sorba, figyeljek oda a pontosságra.
A reggel vásárolt húsról kiderült, hogy romlott, de nem cserélték ki a boltban, azt mondták, biztosan nem tettem be a hűtőszekrénybe.
A csomag, amit feladtam a minap, elveszett a postán, mint kiderült, hiába adtam fel ajánlottan, nem fizetnek kártérítést utána, mert nem biztosítottam az értéket.
Anyukámhoz is beszaladtam a kórházba, műtötték a térdével, vittem a nővérkéknek gyümölcskosarat és kávét, hogy cseréljék a kötését gyakran, és szerencsére a főorvost is el tudtam csípni, és tettem egy borítékot a zsebébe.
Este még szétrakosgattam a csekkeket, felemelkedett a villany, a víz, és a csatornadíj, és a telefonszámla is magasabb a szokottnál.
Hívott az unokatestvérem, hogy elköszönjön: családostul kiköltöznek Új Zélandra. Sok szerencsét kívántam nekik.
A férjem a jövő hónaptól többet lesz itthon, leállások vannak az üzemben, kevés a munkájuk. De majd megpróbál beszélni a régi kollégájának a feleségével, akinek az anyukája osztályvezető a minisztériumban, és segít bekerülni neki egy másik munkahelyre.
Nem találtam a tévében olyat, amit szívesen megnéztem volna, miután elaludtak a gyerekek. Valóságshow, politikai vitaműsor, napi sorozat, tehetségkutató – ezekhez nem volt ma kedvem.
Holnapra semmi különös nem várható, olyan nap lesz, mint a többi, mint ez a mai például. Az élet már csak ilyen. 2012-ben, Magyarországon.
Borsos – Kőszegi Erika
pszichológus – szocálpolitikus
főszerkesztő
Fotó: bien.hu
Kapcsolódó tartalom
A Zsámbéki Bluespikniket Balázs Csilla helyi közművelődési intézményvezető, valamint Benkő Zsolt és Pfeiffer Gábor országszerte ismert blueszenészek hívták életre. 2022-ben immár hatodik alkalommal szervezik meg…
Zenés szövegszínház eleveníti meg a lelki erőszak aspektusait „Van aki hagyja, hogy bántsák” – így szól a májusban debütáló, Üvegfal című zenés szövegszínházi produkció figyelemfelhívó…
Az ember azt gondolná, már mindent látott. Borzalmas külsérelmi nyomokat, összetört lelkeket, rémült szemű, mindenre összerezzenő kisgyerekeket. Dehogy láttunk mindent.A Renner Erika ügyről is azt…
A folyadékpótlás fontosságát talán már nem kell senkinek sem magyarázni, mindenki tudja, hogy a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékbevitel a kiegyensúlyozott táplálkozás elengedhetetlen része. A…