Folytatódik a tornatermek felújítása: a 2017/2018-as tanév folyamán újabb három iskola tornacsarnoka újult meg a Mi iskolánk bajnoka elnevezésű pályázatnak köszönhetően.
Közel egy millió forintból három újabb – két fővárosi és egy nagykanizsai – oktatási intézmény tornacsarnokát újították fel a Poli-Farbe festék- és vakolatgyár, illetve a Magyar Olimpiai Bizottság együttműködése révén. A megszépült csarnokokat olimpikonok avatták fel, akik mostantól névadóként ösztöntik a fiatalokat a sportra. „A Mi iskolánk bajnoka” elnevezésű kezdeményezés révén összesen már 12 megújult tornacsarnokban sportolhatnak országszerte a diákok.
Az Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola névadójához méltóan igazán „sportos” intézmény, amelynek falai között sok egykori és jelenlegi élsportoló is tanult vagy tiszteletét tette. Dicsőségfalát 40 sportoló kéz-, illetve lábnyoma díszíti, köztük olyan legendáké, mint Bene Ferenc, Törőcsik András, Gyurta Dániel, Benedek Tibor, Berki Krisztián és Kiss Gergely. Az intézmény vezetője, Miskolczi Erzsébet elmondta: „Mozgalmas, gazdag sportéletet folytatunk az iskolában. Köznevelési sportiskolaként sokat teszünk a sport, a mozgás megszerettetéséért, az utánpótlás-nevelésért, valamint a szabadidősportért. A kiváló versenyeredményeik révén Budapest 15 legeredményesebb és aktívabb iskolái között tartják számon az intézményt. Öröm számunkra, hogy a felújítással egy lépcsőfokot tudtok abban az irányba is haladni, hogy szebb környezetben sportolhatnak diákjaink.„
A Mi iskolánk bajnoka” programban a tornaterem és a „szükségterem” felújítása, festése valósult meg közel egy millió forintból. A tornacsarnok az intézménnyel kiváló kapcsolatban álló Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok, világbajnok vízilabdázó nevét viseli. A kiváló vízipólós, akinek egyesületének vizes osztálya is van az iskolában, elmondta: „Megtisztelő, hogy névadóként segíthetem, a gyerekeket a sport megszerettetésében. Fontosnak tartom, hogy már a legkisebbek is leljenek örömöt a mozgásban, megfelelő szakmai felkészültség mellett, egy szép, tiszta iskolai környezet, ebben csak segítséget jelenthet. „
A Zuglói Hajós Alfréd Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola tornaszobája- ahogyan az intézmény nevezi „mocorgó” – szintén megszépülhetett a pályázatnak köszönhetően. A pénzből kifestették a falakat és nyílászárókat. A tornacsarnok mostantól az iskola egykori tanulója, Földházi Zsófia ifjúsági olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok öttusázó nevét viseli. Az 1964-ben megnyitott nagykanizsai dr. Mező Ferenc Gimnázium megújult tornacsarnoka pedig a város szülötte, Siti Beáta olimpiai ezüst- és bronzérmes, Európa-bajnok kézilabdázó nevét viseli eztán.
A Poli-Farbe festékgyár, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Diáksport Szövetség 2014-ben indította el a jótékonysági programját. „A Mi iskolánk bajnoka” kezdeményezést vállalatunk szívügyének tekintjük, hiszen magunk eszközeivel hozzájárulhatunk a fiatalok egészséges életmódra neveléséhez, és olyan körülményeket tudunk teremteni a gyerekek számára, ahol élmény a sportolás”- hangsúlyozta Szabó Antal, a Poli-Farbe Kft. ügyvezető igazgatója. A vállalat a felújításokhoz most mintegy egymillió forint értékű festék- és vakolatanyaggal járult hozzá. A felújításhoz többek között beltéri falfestékeket, latexfestéket, glettanyagot, zománcfestéket biztosított a festékgyár az iskola igényeihez maximálisan igazodva.
A MOB és a festékgyár közös pályázata folytatódik, a 2018/2019. tanévben újabb iskolák vehetnek részt a pályázatban és tehetik szebbé környezetüket.
A Mi iskolánk programban részt vett iskolák és a felújított tornacsarnokok névadó olimpikonjai:
2014.
Szűcs Sándor Általános Iskola, Budapest IV. kerület – Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakozó
Bercsényi Miklós Általános Iskola, Szombathely, Pars Krisztián, olimpiai bajnok atléta
Bárdos László Gimnázium,Tatabánya – Csernoviczki Éva, olimpiai bronzérmes cselgáncsozó
2015.
Csanádi Árpád Általános Iskola, Sportiskola, Középiskola és Pedagógiai Intézet, Budapest XIV. kerület – Kozák Danuta,olimpiai bajnok kajakozó és Lőrincz Tamás, olimpiai ezüstérmes birkózó
Kazinczy Ferenc Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola, Budapest XXI. kerület – Módos Péter, olimpiai bronzérmes birkózó
Vörösmarty Mihály Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Kápolnásnyék – Tóth Dávid, világbajnok kajakozó
2016.
Vörösmarty Mihály Gimnázium, Budapest – Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszó
Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium, Budapest – Risztov Éva olimpiai bajnok úszó
Gárdonyi Géza Általános iskola, Devecser – Darányi József súlylökő olimpikon
2017.
Újpesti Bene Ferenc Általános Iskola, Budapest, IV.kerület – dr.Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok, világbajnok vízilabdázó
Zuglói Hajós Alfréd Magyar-Német Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Budapest – Földházi Zsófia ifjúsági olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok öttusázó
dr. Mező Ferenc Gimnázium, Nagykanizsa – Siti Beáta olimpiai ezüst- és bronzérmes, Európa-bajnok kézilabdázó
A Poli-Farbe Kft. hazánk egyik magyar tulajdonban lévő festék- és vakolatgyára. Családi vállalkozásból lett a kkv szektor meghatározó szereplője, éves árbevétele meghaladja a 10 milliárd forintot. Székhelye Bócsán található, ahol több mint 280 embernek ad munkát.
Related Posts
5 millió forint értékű adományt jutatott el a Scitec a frontvonalban lévők megsegítésére Nagyszabású támogatói programot indított el a sport-táplálékkiegészítőket gyártó Scitec a koronavírus helyzetre…
Hét mentőautóra szerelték fel azokat a nyári gumikat, amelyeket az Abroncs Kereskedőház adományozott a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány számára. A gépjárművek évente több…
A dokumentumfilm négy atléta inspiráló és eddig még soha nem hallott történetét meséli el: miként győzték le az akadályokat, hogy végül megvalósítsák álmukat és versenyezzenek…
Az elomagazin jótékonysági akciót indít nevelőotthonban nevelkedő, fogyatékossággal élő gyermekek számára. Kérünk mindenkit, hogy aki tud, segítsen.