Harry Potter gyerektábor a téli szünetben

Ez a gyerekprogram nem olyan, mint a többi. Magával ragad, elvarázsol, az a gyerek, aki egyszer belekóstolt a Harry Potter szerepjáték-tábor kalandjaiba, évekig visszajár a szervezők által biztosított élmény- táborokba.

Szerepjáték – tábor a hegyekben  

A rendőr Kulturális és Hagyományőrző Egyesület kölyökszilvesztere egy olyan téli tábor, ahol a gyerekek sok éves tapasztalattal rendelkező felnőtt vezetők társaságában vidám, érdekes, izgalmas fantasy szerepjáték részesei lehetnek. A tábor csúcspontja egy hatalmas szilveszteri gyermek-buli – természetesen kizárólag üdítővel és kölyökpezsgővel – miközben a szülők otthon szintén nyugodtan szervezhetnek maguknak programot.

A szerepjáték –  táborok lényege, hogy a gyermekek az első perctől az utolsóig, egy időutazó rendőri egység, a Gerida Lovagrend tagjaivá válnak, és különböző történelmi személyiségek kérésére időutazó bűnözőket üldöznek más-más történelmi korokban, a történelmi valóság megtartása mellett. Meseszerű történetbe csöppennek a gyerekek, és az összes program ennek a történetnek a jegyében zajlik.

A táborba jelentkező gyermekek jelen esetben is egy rendkívül izgalmas kaland részesei lehetnek, amelyben mint a Roxfort Varázsló és Boszorkányképző Szakiskola diákjai indulnak a nem mindennapi rejtély nyomába. Aki szereti a Harry Potter kalandjait, annak kötelező, aki eddig nem nagyon ismerte azokat, az itt biztosan megszereti.

A rejtély nyomában természetesen a rengeteg kaland, és vidámság mellett a Gerida Kölyökszilveszterek hagyományaiba illő sok-sok játékot, vetélkedőt, kirándulást, romantikát, dalt, mókát, kacagást, zenét, táncot és bulit is tartogat a résztvevők számára az idei év végi táborozás.

Helyszín, árak, jelentkezési feltételek
Az alábbiakban feltüntetett árak tartalmazzák az utazás, a szállás és a napi négyszeri étkezés a jelmezek, a díszletek és a program egyéb költségeit.

A tábor helyszíne: PARÁDFÜRDŐ – ZÖLD ÖVEZET Turistaház
A tábor ideje: 2012. december 28. – 2013. január 02.
Elhelyezés: 6-8 és 10 ágyas szobákban
Étkezés: napi négyszer, a tábor étkezdéjében
Utazás: autóbusszal
Jelentkezési korhatár: 6 – 14 év
A tábor ára: 30.000 Ft.-

Részletfizetés lehetséges, SZÉP kártyát és Erzsébet utalványt elfogadnak.
Ha a szülők a tábor indulásáig jelzik, hogy a gyermek táborozástól visszalép, a teljes, addig befizetett pénzt visszafizetik a szervezők.
A Zöld Övezet Vendégház korlátozott befogadóképességére való tekintettel, kérik, hogy a gyermekek jelentkezési szándékát minél előbb, de legkésőbb 2012. december 25-ig jelezzék a Rendőr Kulturális és Hagyományőrző Egyesület titkárságán Mikó László titkárnál.

Tel/fax: 06-1/788 4153
Mobil: 06-20/ 9623 221
e-mail: titkar@rkhe.hu vagy gerida@pannongsm.hu
honlap: http://www.facebook.com/gerida.lovagrend

Helyeket jelentkezés sorrendjében tudnak biztosítani.

Related Posts

Tedd ki a polcra életed koncertjét, és támogasd a daganatos gyermekeket!

Négy év után újraindul a Bin There és a Budapest Park közös projektje. Ennek lényege, hogy olyan zenekari “szemetet” zárnak palackba, ami a rajongók számára…

Közeleg a Fekete Péter bemutató a 20 éves Centrál Színházban

Básti Juli és Alföldi Róbert most először játszanak egy színpadon December 8-án mutatja be a 20. évfordulóját ünneplő Centrál Színház a Fekete Péter című magyar…

A magyar nézők 10 kedvenc halloweeni filmje – Tim Burton és a 90-es évek viszik a prímet

A Magyar Filmadatbázis az ünnephez közeledve kíváncsi volt, vajon melyek a magyarok kedvenc Halloween filmjei. A hazai nézők 8000 szavazata alapján Tim Burton Ollókezű Edward…

Otthoni spa ősszel: 3 házi készítésű szépítőszer a kozmetikus ajánlásával

A hűvösebb őszi napok beköszöntével sokan vágyunk egy kis ellazulásra és kényeztetésre, ráadásul a hidegebb idő bőrünket és hajunkat is megviseli. Az egészséges és ragyogó…